Közélet

Ukrajna lesz a terítéken a Hszi–Putyin-találkozón

Szóba kerül a 12 pontos kínai béketerv Ukrajnával kapcsolatban, de a két ország kapcsolatainak fejlesztése is. Az orosz álláspont szerint a Nyugat nem érdekelt a békében.

Megérkezett Moszkvába Hszi Csin-ping kínai elnök, aki háromnapos állami látogatáson vesz részt Oroszországban. A politikus repülőgépe a Vnukovo-2 repülőtér kormányzati szektorában szállt le. A kínai vezetőt a két ország himnuszát játszó katonazenekarral, díszegységekkel és vörös szőnyeggel várták. Az orosz fogadóküldöttséget Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes vezette.

Fotó: AFP

A repülőtéren Hszi Kínát és Oroszországot hegyekkel és folyókkal összekötött jó szomszédnak és megbízható partnernek nevezte, valamint arról is beszélt, hogy a kétoldalú viszony nagymértékben hozzájárul a haladáshoz az egész világon.

„Kína és Oroszország nagyhatalomként és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként fontos szerepet játszik a nemzetközi ügyekben. A távolról sem nyugodt világban Kína kész Oroszországgal együtt határozottan kiállni az ENSZ-központú nemzetközi rendszer fenntartása, a nemzetközi jogon és a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáin alapuló világrend mellett, amely az ENSZ Alapokmányának céljain és elvein alapul, készek valódi multilateralizmusra törekedni, előmozdítani a világ többpólusú berendezkedését, és a nemzetközi kapcsolatok demokratizálását, valamint hozzájárulni a globális kormányzás igazságosabb és racionálisabb irányba való fejlődéséhez”

– fogalmazott, továbbá örömét fejezte ki a Vlagyimir Putyin elnöktől kapott oroszországi meghívása, valamint annak okán is, hogy ismét a Kínához közel álló szomszédnál járhat állami látogatáson. A kínai kormányzat és nép nevében jókívánságait fejezte ki az orosz kormányzatnak és népnek.

Hszi közölte, hogy arra számít: 

Moszkvában Putyinnal alapos eszmecserét folytat a kétoldalú kapcsolatokról, a kölcsönös érdeklődésre számot tartó, fontos regionális és nemzetközi témákról, és közösen felvázolja vele a stratégiai és a gyakorlati együttműködés fejlesztésének tervét. 

Majd bizodalmát fejezte ki abban, hogy látogatása gyümölcsöző lesz, és új lendületet ad a kínai–orosz kapcsolatok fejlődésének.

Ezt követően Hszi Hungcsi (Vörös Zászló) típusú limuzinján konvojával Moszkvába hajtatott, ahol a város északi részén lévő, ötcsillagos Soluxe szállodában szállt meg, a tavaly megnyílt Park Huaming kínai üzleti központ és a császári palota kertjét kicsinyítve rekonstruáló tájpark mellett. A több mint öthektáros park a maga nemében a legnagyobb ilyen létesítmény Kínán kívül.

A megerősített védelmű szállodánál az elnököt többtucatnyian várták orosz és kínai zászlókkal, valamint üdvözlő transzparenssel. Hszi Csin-ping 2017-es moszkvai látogatása során a sztálini korszakban megépített, jellegzetes toronyszállodában, a Radisson Collectionben szállt meg, amelyet korábban Ukrajnának hívtak. Pártfőtitkári és államfői újraválasztása után Hszi első külföldi útja az orosz fővárosba vezetett.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov elmondta, hogy az orosz elnök hétfőn, közép-európai idő szerint várhatóan 14 óra 30 perc körül nemhivatalos megbeszélésen fogadja kínai hivatali partnerét. A találkozó hivatalos része kedden, 13 órakor a Nagy Kreml-palotában kezdődik, amit a küldöttségek szűk körű, majd kibővített összetételben folytatandó tárgyalása, azután közös nyilatkozatok és szerződések aláírása, valamint állami díszebéd kísér.

A szóvivő szerint a két elnök tárgyalásán előkerül majd az ukrajnai rendezésre vonatkozó 12 pontos kínai békekezdeményezés

Ennek fő elvei között szerepel az országok szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása, 

a Moszkva és Kijev közötti közvetlen párbeszéd újraindítása, valamint felhívás a további eszkaláció megakadályozására és a külföldi fegyverszállítások leállítására.

Peszkov közölte, hogy Putyin ki fogja fejteni vendégének az orosz álláspontot, miszerint a Nyugat nem a békefolyamat sikerében és a harci cselekmények visszafogásában, hanem ennek épp az ellenkezőjében érdekelt.

 

 

kínai-orosz kapcsolatok Kínai béketerv orosz-ukrán háború Hszi Csin-ping Vlagyimir Putyin
Kapcsolódó cikkek