Közélet

Máris a svéd lapok címlapjára ugrott Orbán Viktor

A magyar miniszterelnök pénteken reggel máris a svéd lapok címoldalára került, amikor tárgyalásai az érkező svéd kormányfővel még meg sem kezdődtek. A svéd sajtó Orbán Viktor azon szavait emelte ki, hogy Magyarország katonai-ipari együttműködési megállapodást ír alá Svédországgal.

Miközben pénteken Magyarországra érkezik Ulf Kristersson svéd miniszterelnök, a magyar kormányfő, Orbán Viktor reggel interjút adott a Kossuth rádióban, mely érintette a svéd NATO-csatlakozás kérdését is. Nem meglepő, hogy a miniszterelnök szavai annak ellenére a svéd lapok címlapjára kerültek, hogy Kristersson gépe még le sem szállt.

Orbán Viktor több svéd lap címlapján is fonton helyen szerepelt péntek reggel

A svéd sajtó Orbán azon szavait emelte ki a címlapon, mely szerint pénteken katonai-ipari együttműködésre lépünk Svédországgal. Orbán szerint, noha vannak különbségek, ezeket el kell fogadnia mind a két félnek, különösen, hogy az együttműködés nem érték, hanem érdekalapú. A lapok azt is megjegyzik, hogy Orbán szerint Magyarország máshogy keresztény, mint Svédország, és azt is, hogy a magyar kormányfő szerint a svédek Ukrajnában háborút akarnak, míg hazánk a béke pártján áll.

Az Expressen arról is ír, hogy Kristersson szerint nem folynak tárgyalások, és arról is, hogy 

Svédországban fel sem merült a 2026-ban lejáró, a magyar légierő által bérelt Gripenek szerződésének módosítása.

A vadászgépeket a 2026-ban lejáró lízing után a szerződés szerint Magyarország meg fogja venni. A svéd lap szerint ez a menetrend nem valószínű, hogy megváltozik Kristersson látogatásával. Orbán és svéd kollégája dél körül tarthat majd közös sajtótájékoztatót a megbeszélésről. Az Országgyűlés hétfőn szavaz a tervek szerint a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjáról, több mint egyéves huzavona után. Svédország azután hagyott fel több évtizedes semlegességével, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen.

 

Orbán Viktor Svédország Ulf Kristersson NATO
Kapcsolódó cikkek