BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Ukraine,,European,Union,,Russia,Flag,Grunge,Ripped,Paper,Background.,Abstract

Két éve tart az orosz-ukrán háború – félő, hogy a nyugat elveszíti Ukrajnát

A Nyugat nem mondott le Ukrajnáról. De kockázatkezelési technikái azt mutatják, hogy szeretné lezárni a konfliktust, és megegyezni Putyinnal, lehetőleg minél előbb.

Vlagyimir Putyin orosz elnök minden bizonnyal nyeregben érzi magát az elmúlt időszak történései miatt. Az orosz elnöknek nem csak a müncheni biztonsági konferenciát sikerült dominálnia azzal, hogy fő politikai riválisa, Alekszej Navalnij meghalt („lassan meggyilkolták” szibériai börtönőrei az Európai Unió vezető diplomatája, Josep Borrell szerint), hanem egy jól időzített harctéri sikert is elért, amikor a hét végén csapatai végül elfoglalták a kelet-ukrajnai Avgyijivka városát, miután várost 2014 óta védő ukrán csapatok a lőszerhiány miatt kénytelenek voltak visszavonulni.

Ukraine,,European,Union,,Russia,Flag,Grunge,Ripped,Paper,Background.,Abstract
Fotó: TAM99PH

Egy müncheni résztvevő szerint a nyugati biztonsági és diplomáciai elit találkozóján – amely általában az exkluzív koktélfogadások között az egység és az elszántság bemutatásának lehetősége – komor volt a hangulat. 

A sürgetettség érzése van jelen, a cselekvés érzete nélkül. Ez nagyon furcsa helyzet

– kommentálta a helyzetet Jan Techau, az Eurasia Group nevű agytröszt németországi igazgatója a Politico című lapnak. 

Két évvel azt követően, hogy az orosz csapatok megindultak Ukrajna felé, a helyzet meglehetősen kilátástalannak tűnik Kijev számára.

Az amerikai republikánusok Donald Trump exelnök utasítására blokkolják az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, „lőszeréhínségnek” téve ki a csapatokat, aminek azonnali, káros hatásai vannak a harctéren. Az európai vezetők, annak ellenére, hogy Ukrajna legfőbb anyagi támogatóivá váltak, nem képesek betölteni az USA által hagyott katonai ellátási űrt, és Franciaországnak köszönhetően ragaszkodnak a „Buy European” elvéhez, vagyis az európai gyárakból való vásárlásokhoz – a gyártási kapacitások hiánya ellenére nem hajlandók a blokkon kívül vásárolni lőszert.

Komolyan kell-e venni Putyint?

Eközben Putyin, akinek hatalmát nem ingatták meg a nyugati szankciók, fokozza a Nyugat elleni megfélemlítési kampányát. A Fox News volt műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak adott interjújában az orosz vezető több mint egy tucatszor említette Lengyelországot, és ezzel a NATO-tagállamot beillesztette a Nagy-Oroszországról alkotott elképzelésébe. Miniszterelnök-helyettese pedig fenyegető hangokat üt meg a Norvégiához tartozó, jeges-tengeri Svalbard-sziget hovatartozásával kapcsolatban. 

Az orosz fenyegetésnek leginkább kitett országok vezetői egyre sötétebben és lemondóbban készülnek olyan forgatókönyvekre, amelyeket Berlinben és Washingtonban 25 hónappal ezelőtt még a hidegháborús nosztalgiázók lázálmainak neveztek volna. Egy vezető svéd védelmi tisztviselő januárban azt mondta honfitársainak, hogy „készüljenek fel mentálisan” a háborúra, Dánia és Észtország védelmi minisztere pedig e hónap elején arra figyelmeztetett, hogy Oroszország valószínűleg a következő öt évben elkezdi tesztelni a NATO kollektív biztonságra vonatkozó 5. cikkely szerinti kötelezettségvállalását – azaz megtámadja a világ legerősebb katonai szövetségét, csak azért, hogy „kiderüljön”, valóban hajlandó-e a NATO ezt hatályba léptetni.

Bundeswehr loads vehicles for largest NATO maneuver since J
NATO-hadgyakorlatra készülő Bundeswehr-erők – életbe lépne-e az 5. cikkely?
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Egy a Politicónak nyilatkozó NATO-tisztségviselő szerint a szövetségen belül az az uralkodó nézet, hogy Ukrajna „nem omlik össze”, és az érintett tagállamok „borúlátása túlzás”. Néhány harctéri megfigyelő nem ilyen biztos ebben. 

Egyre aggasztóbb dolgokat hallunk a frontról. Az oroszok áttörésének kockázata valós. Nem vesszük elég komolyan

– mondta egy magas rangú európai kormánytisztviselő januárban. 

Túl korai lenne azt mondani, hogy a Nyugat elveszíti a háborút Ukrajnában, de egyre világosabbá válik, hogy ennek a lehetősége fennáll.

Kijev és szövetségesei a lehetőségek nagyon pesszimista menüjét vázolják fel a következő évre – beleértve Oroszország szövetségesei, Irán és Kína minden fronton történő nyomulását a harmadik világháború kirobbantására –, érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni a kérdést: hogyan jutottunk idáig? Hogyan történhetett meg, hogy a Nyugat a repülőgép-hordozóival és a 60 ezermilliárd eurót megközelítő gazdasági súlyával (amely mellett eltörpül Kína, Irán és Oroszország ereje) átengedte a kezdeményezést egy zsugorodó, posztszovjet országnak, amelynek a GDP-je nagyjából Spanyolországéval egyenlő? 

Csepegtetett elrettentés 

A lapnak nyilatkozó európai és amerikai diplomaták és biztonsági szakértők szerint a Nyugat Oroszországgal szembeni válaszlépéseit – legalábbis részben – a nukleáris konfrontációtól való félelem diktálta, nem pedig az Ukrajna megszállóinak visszaszorítását célzó, proaktív stratégia.

Az egész a háború elején kezdődött, amikor Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök kormánya megállapodott ebben a fokozatos megközelítésben: Ukrajnát fel kell fegyverezni, az oroszokat pedig szankcionálni kell

– mondta egy magas rangú uniós diplomata. Annak ellenére született meg ez a döntés, hogy egyes kormányok amellett érveltek, hogy a Nyugat elrettentőképességének egészét be kellene vetni Oroszországgal szemben. 

Biden kormányában és Scholz környezetében félelem volt egy nukleáris konfrontáció lehetőségétől

– folytatta a diplomata. „Ez kezdetben nagyon erős volt, és ez alakította a világ reakcióját” – tette hozzá.

Minister For Foreign Affairs Of The Russian Federation United Nations Press Conference
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – folyamatosan napirenden tartja a nukleáris fenyegetést.
Fotó: NurPhoto via AFP

Jan Techau és Edward Hunter Christie, a Finn Nemzetközi Ügyek Intézetének vezető kutatója szerint nagy a valószínűsége annak, hogy

az orosz vezető a konfliktus korai szakaszában nukleáris fenyegetést intézett közvetlenül Bidenhez és Scholzhoz, és ezzel halálra rémítette őket.

Az nyilvánosságot kapott, hogy Putyin közölte Boris Johnson volt brit miniszterelnökkel, hogy öt percen belül lecsaphat az országára – fejtette ki Hunter Christie. Márpedig ha ezt tette Johnsonnal, akkor lehetséges, hogy ugyanezt tette Bidennel is. 

Elég megbízható forrásokból érkeztek hírek arról, hogy közvetlen [nukleáris] fenyegetést intézett Scholzhoz, és figyelmeztette őt, hogy egy ilyen csapás megtörténhet

– tette hozzá.

Az orosz nukleáris csapásról szóló nyilvános viták aztán a háború első néhány hónapja után elcsendesedtek, helyüket az a feltételezés vette át, hogy Putyinnak nem érdeke egy elsőként végrehajtott atomcsapás. Ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy az atomfélelem távolról sem halványult el, sőt valójában az Ukrajnával kapcsolatos nyugati megközelítés minden aspektusát alakította, különösen ami a fegyverrendszerek szállítását illeti.

Nyugati mintázatok

„Van itt egy nyilvánvaló minta” – mondta Hunter Christie. 

Láttuk ezt a tankok esetében. Láttuk a repülőgépeknél. Láttuk ezt a HIMARS-rakétatüzérségi rendszerek használatára vonatkozó fenntartásokkal kapcsolatban. Megszállottan figyelnek a részletekre, figyelmeztetik az ukránokat arra, hogy hogyan lehet ezeket a fegyvereket használni, még akkor is, ha néhány megfontolás katonai szempontból abszurd

– tette hozzá. Mindez továbbra is a helyzet eszkalációjától, az atomháborútól való félelmet jelzi.

Jól szemlélteti mindezt a 2022 végén kezdődött vita arról, hogy veszélyes lenne-e nyugati gyártmányú harckocsikat, nevezetesen a német Leopard II. és az amerikai Abrams harckocsikat Ukrajnába küldeni. Az év októberében Wolfgang Schmidt, Scholz egyik legközelebbi tanácsadója és hamburgi polgármestersége idejéig visszanyúló harcostársa, 

zavarba ejtően sokféle indokkal állt elő a tankok elküldése ellen,

többek között azzal, hogy Ukrajna nem tudná fenntartani őket, illetve például azzal, hogy a rájuk festett Vaskeresztet az oroszok úgy értelmeznék, hogy Németország belépett a háborúba. Ez utóbbi meglehetősen suta érv, hiszen a harckocsikat nyilvávalóan ukrán színekre festették volna át. Aztán a félelmek eloszlottak, a tankokat leszállították. 

Kialakult viszont egy gondolatrendszer, amely szerint a Nyugat hónapokig gyötrődve vitatkozik egy fegyverrendszer kiküldéséről, amíg valamilyen kiváltó ok át nem löki Scholzot és Bident a döntési vonalon. Több mint egy évvel később Berlin és Washington még mindig ugyanazt a forgatókönyvet követi, csak most a vita középpontjában olyan nagy hatótávolságú rakéták állnak, amelyek segítenének Ukrajnának megszakítani az orosz utánpótlási vonalakat. Az amerikai gyártmányú ATACMS és a német Taurus cirkálórakétákról van szó. 

US-ARMY TACTICAL MISSILE
ATACMS rakéta indítása – a Nyugat vonakodva adta át korszerű fegyvereit.
Fotó: AFP

Hasonló kérdés az is, hogy Oroszország befagyasztott vagyonát – mintegy 300 milliárd eurót tartanak nyugati országokban – Ukrajna megsegítésére használják. Amíg Navalnij meg nem halt a szibériai börtönben, Scholz visszautasította a Taurus rakéták küldését, azzal érvelve, hogy azok túl messzire és túl pontosan lőnek, és ezért felvetik az orosz földre irányuló közvetlen támadások lehetőségét, ami viszont megtorlást válthat ki Moszkva részéről Németország ellen. 

Fordulat

Navalnij halála, úgy tűnik, megváltoztatta ezt az álláspontot. A német és az amerikai média most arról cikkezik, hogy Biden és Scholz arra készül, hogy Taurus és ATACMS rakétákat adjon át Ukrajnának. Hasonló viták folynak a befagyasztott orosz eszközök Ukrajna megsegítésére történő felhasználásáról – ami jelenleg többek között Németország és Belgium ellenállása miatt akadozik –, valamint a lőszerek Ukrajnának a blokkon kívülről történő beszerzéséről, amit Franciaország, Görögország és Ciprus ellenez.

Minden egyes esetben bonyolult érveket sorakoztatnak fel egy adott lehetőség veszélyességének, bonyolultságának vagy lehetetlenségének megállapítására, hogy aztán elsöpörjék és elfelejtsék, amikor egy újabb oroszországi provokáció „igazolja” a további lépést. 

 

Egyesek abban az illúzióban élnek, hogy az Ukrajnának nyújtott korlátozott támogatás elég ahhoz, hogy sakkban tartsák Oroszországot, és hogy a helyzet nem jelent valódi veszélyt az EU-ra nézve

– mondta Virginijus Sinkevicius litván európai biztos. „Szerintem ez teljesen téves. Maga a háború, mind humanitárius katasztrófaként, mind biztonsági problémaként, rendkívül problematikus az EU számára” – tette hozzá. 

Nem túl dinamikus duó 

A félelmen túl diplomaták és szakértők rámutattak arra, hogy a Scholz és Biden közötti dinamizmus – vagy annak hiánya – áll a hátterében a Nyugat azon törekvésének, amely a stratégiai eredményekre való összpontosítás helyett inkább a fokozatosságra és az eszkaláció kezelésére összpontosít Ukrajnával kapcsolatban.

A 16 év korkülönbség ellenére mindkét férfi a hidegháború és a nukleáris armageddontól való félelem idején szocializálódott. 

Mindketten mélyen ragaszkodnak az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi rendhez és az Európát védő NATO-védelemhez. Mindketten baloldali emberek, akik ösztönösen gyanakvók a fegyveres beavatkozással szemben. Temperamentumukat tekintve kockázatkerülők, és kényelmetlenül érzik magukat a nagy ívű geopolitikai játszmákban – állítják szakértők és diplomaták.

Chancellor Scholz in the USA
Scholz és Biden a Fehér Házban – rettegtek az orosz atomfenyegetéstől.
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

„Biden ideológiai alapon ellenzi a beavatkozást, a háborút – lásd az afganisztáni kaotikus kivonulását” – mondta egy diplomata. „Ebben az esetben mindent megtesz azért, hogy ne legyen konfrontáció Oroszországgal. Ebben az értelemben megtalálta a közös hangot Scholz kancellárral, aki természeténél fogva szintén óvatos.”

Scholz szélsőbaloldali aktivistaként indult, fiatalon Moszkvába utazott, és a Német Szociáldemokrata Párt soraiban emelkedett fel, 

amely az Oroszország iránti történelmi szimpátiájáról ismert. Hatalmas utat tett meg azóta, de senki sem tudja, hogy ez az örökség (az Oroszország iránti tisztelet) milyen mértékben van még mindig vele – fogalmazott a diplomata.

Szakértők rámutattak a tanácsadók, nevezetesen Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, valamint Scholz tanácsadói, Schmidt és Jens Plötner külpolitikai tanácsadó kulcsszerepére főnökeik megközelítésének alakításában. 

A cikkhez megkérdezett diplomaták és szakértők Sullivant rendkívül intelligensnek, azonban nemzetbiztonsági téren nem túl nagy tapasztalattal rendelkezőnek, végső soron karrierorientáltnak és érzelmi intelligenciában kissé hiányosnak jellemezték. 

Szerintük Schmidt elválaszthatatlan Scholztól, nagyon óvatos, alapvetően retteg Oroszországtól, nem olyan nagy külpolitikai szakértő, mint amilyennek hiszi magát. Plötnert viszont úgy jellemzik, mint szuper közeli bizalmas, Oroszország-barát, nem győzi meg az a narratíva, hogy az Ukrajna elleni támadás mindannyiunk elleni támadás.

„Ők ketten [Sullivan és Schmidt] együtt tervezték meg azt az elképzelést, hogy Oroszországot szankciókkal lehetetlenítsék el” – mondta Hunter Christie. 

Ezzel talán elkerültük a nukleáris háborút, de csapdába ejtett minket két szuboptimális kimenetel között: egy nagyobb háború Oroszországgal, vagy Ukrajna összeomlása, ami sokkoló és megalázó lenne, és demonstrálná a Nyugat gyengeségét

– tette hozzá.

A kicsik ereje

Nem szabad alábecsülni más vezetők szerepét a nyugati politika alakításában. Ukrán források hajlamosak az Egyesült Királyságot, mind Boris Johnson volt miniszterelnök, mind Rishi Sunak jelenlegi miniszterelnök idején, olyan szilárd szövetségesként azonosítani, amely segített megtörni a nyugat tartózkodását bizonyos fegyverek szállítását illetően. 

Mark Rutte hivatalban lévő holland miniszterelnöknek tulajdonítják, hogy megtörte a nyugati vadászgépek szállítására vonatkozó tabut.

Hollandia jelenleg 24 F-16-os repülőgép szállítására készül Ukrajnának valamikor az év folyamán. Az északi, balti, közép- és kelet-európai államok, nevezetesen Lengyelország, mélyen elkötelezettek Ukrajna győzelme mellett – Dánia például nemrég arról döntött, hogy teljes tüzérségét Kijevbe küldi.

Emmanuel Macron francia elnök, aki nemrégiben védelmi megállapodást írt alá Ukrajnával, vegyesebb kritikákat kap. Miközben dicsérik, hogy felhagyott a Putyinnal való párbeszédhez való ragaszkodással és a nagy hatótávolságú SCALP rakéták küldésével, a Buy European (Vásárolj Európát) jelenlegi ragaszkodása miatt az a vád érte, hogy cinikus politikát folytat, amely inkább az európai védelmi ipar újjáépítésére összpontosít, mint Ukrajna harctéri megsegítésére.

Stratégia nélkül?

A megkérdezettek egyetértettek abban, hogy Scholz és Biden, valamint segítőik adták meg az általános ütemet. Óvatosságuk, fokozatosságuk és a nukleáris eszkalációtól való félelmük határozta meg azt a nyugati stratégiát, amely elsősorban a védelmi intézkedésekre, az eszkaláció kezelésére és a nukleáris konfrontáció elkerülésére összpontosított, miközben 

Ukrajna Oroszországgal szembeni harctéri sikere másodlagos szempont volt. 

Csakhogy nem mindenki ért egyet azzal, hogy ez felér egy stratégiával.

„Nincs stratégia” – mondta egy harmadik európai diplomata. 

A dolgok csak úgy megtörténnek. Később könnyű azt mondani, hogy volt stratégia, ez mind egy terv része volt. De ez soha nem így volt.

Miután 2023 első hónapjaiban elszalasztották a lehetőséget, hogy légierővel szereljék fel az ukrán erőket – ami kulcsfontosságú tényező volt a sokat emlegetett ellentámadás kudarcában –, 

a nyugati vezetők most úgy látják, hogy a politika egyre inkább megköti a kezüket:

az amerikai elnökválasztás és Donald Trump az egyik oldalon; az európai parlamenti választás és az Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezette jobboldali erők felemelkedése a másik oldalon. A kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy a Nyugat számára a lehetőség, hogy segítsen Ukrajnának megfordítani a helyzetet, ha nem is zárult le, de fokozatosan bezárul.

US President Donald Trump delivers the State of the Union address
Donald Trump és Mike Johnson – parkolópályán az Ukrajnának szánt amerikai támogatás.
Fotó: AFP

A Trump által vezetett Ukrajna-ellenes MAGA-frakció, amelynek vezetője Mike Johnson, az amerikai képviselőház elnöke, és J. D. Vance republikánus szenátor a legfőbb nagykövete, nem valószínű, hogy a közeljövőben zöld utat adna a következő Ukrajna-támogatási csomagnak. Az európai jobboldali erők a júniusi választások után várhatóan növelni fogják befolyásukat. Így erősen megkérdőjeleződnek a további szankciók és a további fegyverszállítások. 

Irány a béke?

Mindez arra utal, hogy az Ukrajnának „addig segítünk, ameddig csak kell” hangvételű elkötelezettséget sugalló beszédek mögött egy másik, ki nem mondott stratégia diktálhatja a nyugati lépéseket.

A Politicónak nyilatkozó diplomaták a konfliktus stabilizálásáról beszéltek. 

Utaltak arra, hogy ez azt jelentené, hogy Kijevet arra ösztönöznék, hogy kezdjen tárgyalásokat Putyinnal a konfliktus befagyasztásáról és a jelenlegi területi nyereségek rögzítéséről, cserébe nyugati biztonsági garanciákért (mint amilyeneket a közelmúltban Franciaországgal, Hollandiával és az Egyesült Királysággal kötöttek) és az uniós tagsághoz vezető útért.

Continuation of the 60th Munich Security Conference (MSC)
Mark Rutte holland miniszterelnök, a NATO valószínűleg következő főtitkára, béketárgyalásokról beszélt.
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Mark Rutte holland miniszterelnök, akit a NATO főtitkári címének esélyes jelöltjeként tartanak számon, a müncheni biztonsági konferencián tett megjegyzéseiben utalt is erre a forgatókönyvre. Közölte, hogy csak Kijev kezdeményezhet béketárgyalásokat Moszkvával, hozzátette: 

Amikor ez megtörténik, akkor le kell ülnünk az Egyesült Államokkal is, a NATO-n belül és közösen az oroszokkal, hogy megbeszéljük a köztünk és az oroszok közötti jövőbeli biztonsági megállapodásokat.

A diplomaták elismerik, hogy az ilyen tárgyalások a múltban kudarcot vallottak, és időt nyerhetnek Putyinnak, hogy felkészüljön a következő offenzívájára. Az alternatívát – a nyugati pénzügyi és katonai segélyek megugrását 2024-ben, amely lehetővé tenné Ukrajna számára, hogy döntő csapást mérjen az orosz megszállóra – azonban még nagyobb szkepticizmus fogadja az európai nagykövetségeken.

A nyugati megközelítés egy másik, ki nem mondott aspektusa, hogy egyes frakciók abban reménykednek, hogy 

a háború befagyasztása után hamarosan visszatérhetnek a megszokott üzletmenethez Oroszországgal. 

Ez magyarázhatja – főleg Németországban – azt a tartózkodást, amely a befagyasztott orosz vagyonnal kapcsolatos. Ez megmagyarázhatja azt, hogy Scholz miért ellenezte, hogy Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét nevezzék ki a NATO következő főtitkárának, ugyanis túl kritikus Moszkvával szemben, ami hosszú távon hátránnyá válhat.

A müncheni konferencián tartott beszédében Scholz utalt arra, hogy a Nyugat csendben újrafogalmazza háborús céljait Ukrajnában. A német kancellár, ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy Ukrajna győzni fog vagy hogy Oroszországnak el kell hagynia Ukrajnát, inkább azzal érvelt, hogy nem szabad megengedni Putyinnak, hogy diktálja az ukrajnai béke feltételeit. 

Nem lesz diktált béke. Ezt Ukrajna nem fogja elfogadni, és mi sem fogjuk

– mondta a német kancellár. 

A Nyugat nem mondott le Ukrajnáról. De kockázatkezelési technikái azt mutatják, hogy szeretné lezárni a konfliktust, és megegyezni Putyinnal, lehetőleg minél előbb. Az igazán nagy kérdés az, hogy ez a megközelítés milyen új status quóhoz vezet. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.