
Így rakta helyre a „sárga irigységtől” szenvedő uniós vezetőket Szijjártó Péter – a külügyér figyelmeztet: egyre esztelenebbek a számok és az ötletek
Szijjártó Péter szerint az Európai Unió súlyos hibát követ el, ha nem veszi figyelembe Magyarország földrajzi adottságait, amikor döntést hoz az új európai energiarendeletről. A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxemburgban tartózkodik, ahol az Európai Unió Külügyek Tanácsának ülésén vett rész. A tárcavezető már az ülésen is arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi uniós döntések veszélybe sodorják a magyar energiaellátást, mivel a tervezett jogszabály ellehetetleníti az ország kőolaj- és gázellátását.

A külügyér az ülést követően sajtótájékoztatót tartott. Ezen kitért arra a kritikára, mely szerint a budapesti békecsúcs az Európai Unió arculcsapása. A tárcavezető szerint ez nem igaz, hiszen az EU hiába híresztelte azt éveken át, hogy Magyarország elszigetelődött diplomáciai téren, valójában pont az unió szigetelődött el, és Magyarország azon kevés szereplők egyike, „amely a világ valamennyi vezető hatalmával szóba tud állni és képes tárgyalni. Ennek is köszönhető, hogy hazánk hamarosan egy geopolitikailag is kulcsfontosságú csúcstalálkozó házigazdája lehet” – Szijjártó szerint az uniós vezetőkből a sárga irigység beszél emiatt.
Úgy látja, hogy az európai vezetők nem érdekeltek abban, hogy a budapesti csúcstalálkozó sikeres legyen, nem érdekeltek abban, hogy az amerikai–orosz találkozó békét hozzon, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez ne legyes sikeres. Szerinte ők a háború folytatását és meghosszabbítását támogatják, és ahogy telik az idő, úgy válnak egyre esztelenebbé a számok és az ötletek is.
Szijjártó szerint Ukrajna 60 milliárd eurót követel magának további fegyverkezésre. Ez 24 ezermilliárd forint. A tárcavezető szerint a javaslat az, hogy az európai uniós tagállamok védelmi képességeinek fejlesztésére szánt közös európai hitelt az európai országok saját védelmi képességeiknek a fejlesztése helyett inkább Ukrajna felfegyverzésére fordítsák.
Szijjártó Péter szerint az EU energiapolitikája nélkülözi a racionalitást
A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió energiaellátási terveire is kitért, mivel hétfőn az Energiaügyi Tanács is ülésezett. Szijjártó szerint ezen nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz energiahordozók EU-ból való kitiltásának kizárólag politikai indíttatása van. „Számunkra az energiaellátásnak semmi köze a politikához, számunkra ez a földrajzi elhelyezkedésről, matematikáról és fizikáról szól. Magyarországon megszűnik a biztonságos energiaellátás, ha az uniós döntéshozók nem veszik figyelembe a fizikai valóságot” – jelentette ki a tárcavezető. Hozzátette, hogy ezzel nemcsak Magyarországot, hanem Szlovákiát is nehéz helyzetbe sodornák.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy miközben az Európai Unió az energiamix diverzifikálásának fontosságáról beszél, ezzel a lépésével pont ellene tesz. Magyarország eddig ugyanis két kőolajellátási útvonalra támaszkodott. A tervezett uniós rendelet alapján ezután viszont hazánk már csupán egy útvonalra fog tudni támaszkodni, teljesen védtelenül egy monopóliummal szemben. Az a vezeték – mondta –, amely Horvátországon keresztül szállít kőolajat Magyarországra, minden teszten elbukott, amikor azt próbáltuk tesztelni, hogy képes-e nagy mennyiségű kőolajat hozni megbízhatóan.
Ezen a vezetéken sokkal megbízhatatlanabb a szállítás, és jóval magasabb a tranzitdíj is.
A tárcavezető sajtótájékoztatója végén elmondta, hogy kedden már Washingtonban lesz jelenése, ott fog tárgyalni az amerikai partnerekkel.