
Itt a bizonyíték: valóban brutális a mesterséges intelligencia munkaerőpiaci hatása – a fiatalok járnak rosszul
Miután a közelmúltban a bostoni MIT egyetem kutatói arra jutottak, hogy a mesterséges intelligenciával (MI) kísérletező cégek 95 százaléka semmiféle hasznot nem könyvelhet el a befektetésén, a Stanford Egyetem kutatói is publikáltak egy tanulmányt, mely szerint a technológia valóban az álláshelyek számának csökkenéséhez vezet a fiatalok számára.

A mesterséges intelligencia a fiatalok munkáját veszi el
A Wired összefoglalója szerint a Stanford kutatói kifejezetten olyan szektorokat vizsgáltak,amelyeket a feltételezések szerint a leginkább érint a generatív mesterséges intelligencia terjedése, mint amilyen a szoftverfejlesztés vagy az ügyfélszolgálat. Az egyik legnagyobb amerikai bérszámfejtés-szolgáltató vállalat, az ADP adatait elemezve az az eredmény született, hogy ezekben az iparágakban 16 százalékkal csökkent a 22–25 év közöttiek foglalkoztatása.
A mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatásairól szóló figyelmeztetések gyakran festettek baljós képet már a korábbiakban is, ám eddig kevés adat állt rendelkezésre arról, ami ezen jóslatokat igazolná. A Stanford kutatói most arra jutottak, hogy
a hatás főként a kezdő, belépő szintű dolgozókat érinti, míg a tapasztaltabbak kilátásai egyelőre nem romlottak jelentősen.
Fontos azt is figyelembe venni, hogy az MI főként az automatizálható, repetitív feladatok elvégzését válthatja ki, miközben az adatokat a koronavírus-járványtól a távoli munkavégzés terjedésén át a tech szektor elbocsátási hullámáig számos tényező is torzíthatja. Azonban az MI munkaerőpiaci hatása ezen tényezők szűrése után is észlelhető.
A Stanford kutatói szerint a tanulmány arra is rávilágít, hogy a technológia előnyei hogyan maximalizálhatók, például az adórendszer megváltoztatásával, elkerülendő az automatizáció túlzott ösztönzését. Emellett a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégeknek célszerű lenne az ember-gép együttműködést segítő rendszereket fejleszteni, amelyek az emberi munkaerő kiterjesztését, és nem az automatizálását célozzák.






