BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
IT Companies Photo Illustrations

Csökkenő bevételekről adott hírt az Apple-beszállító

Az iPhone-összeszerelő közölte, hogy februárban csökkent a bevétele, bár így is jóval tízmilliárd dollárt felett volt. A Foxconn ennek ellenére kitart az első negyedéves kilátásai mellett.

A világ legnagyobb szerződéses elektronikai gyártójára, az Apple egyik legfontosabb beszállítójára, a Foxconn közölte, hogy a bevétele februárban 11,65 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, és 13,18 milliárd dollárt ért el.

IT Companies Photo Illustrations
Fotó: AFP

A tajvani vállalat azzal magyarázta az eredményt, hogy visszaesett az elektronikai termékek, főleg az okostelefonok iránti kereslet. A cég kitartott az első negyedéves kilátásai mellett, bár részleteket ezzel kapcsolatban nem közölt. Az elemzők a Refinitiv szerint az első negyedévben mintegy 4 százalékos bevételnövekedést várnak éves szinten,  a Foxconn március 15-én számol be a negyedéves eredményekről – írja a Reuters.

A Foxconn tavaly azzal került a hírekbe, hogy csengcsoui üzemében többször is fellázadtak a dolgozók a járványvédelmi intézkedések és a rossz körülmények miatt, végül a vállalat kénytelen volt meghátrálni, ahogy Peking is búcsút mondott a zéró-Covid-politikának. Sőt, az is kiderült, hogy a kínai kommunista párt vezetői a Foxconn alapítójára hallgatva kezdték kivezetni a szigorú járványvédelmi intézkedéseket. A csengcsoui gyárban történt zavarok miatt tavaly kevesebb iPhone 14 került az üzletek polcaira, és az is felmerült, hogy a cég elhagyja Kínát, jóllehet egy 200 ezres üzem áttelepítése aligha lenne egyszerűen és olcsón megoldható. Elemzők szerint a Foxconn szereli össze az iPhone-ok mintegy 70 százalékát, és más területeken is érdekelt.

Óriásüzemet épít Indiában az Apple-készülékek gyártója

A tajvani Foxconn Technology India déli részén, Telangana államban fog üzemet építeni és elektronikai cikkeket gyártani. Az erről szóló megállapodást a Foxconn elnöke, Young Liu és K. Chandrasekhar Rao, Telangana állam miniszterelnöke írta alá. Az indiai körúton lévő Liu a hét elején Narendra Modi miniszterelnökkel is találkozott.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.