Az amerikai gazdaság jövőre recesszióba csúszik, amire válaszul a Fed márciustól összesen 275 bázispontos csökkentésével reagálhat a vezető európai bank, az UBS elemzése szerint. Ez közel négyszerese a piac által jelenleg várt 75 bázispontos kamatvágásnak. Öröm az ürömben: a svájci pénzintézet szakértői arra számítanak, hogy 2024-ben az amerikai is visszaeshet – írja a Business Insider.

Federal,Reserve,Building,,Washington,Dc,,Usa
A Fed az elmúlt másfél évben a monetáris szigor mellett tette le a voksát.
Fotó: MDart10

Az amerikai jegybank 2022 márciusa óta tizenegyszer emelte a kamatlábakat az infláció leküzdésére, viszont a legutóbbi, november eleji ülésén a központi bank 5,25–5,5 százalékon tartotta irányadó kamatlábát, ami azt jelenti, hogy már másodjára nem változtatott a kondíciókon. Az amerikai gazdaság a Federal Reserve kamatemelési ciklusa ellenére elkerülte a recessziót, sőt: a harmadik negyedévben a várakozásokat felülmúlóan 4,9 százalékkal bővült éves szinten.

Ezt a fogyasztói kiadások emelkedésével magyarázták az elemzők, ám nem valószínű, hogy a harmadik negyedév erős növekedése megmarad az év utolsó három hónapjában. Habár az infláció jócskán visszaesett a tavaly nyári, négy évtizedes csúcsnak számító 9,1 százalékhoz képest, de a szeptemberi 3,7 százalék és az októberi 3,2 százalék még mindig a jegybank 2 százalékos célja felett van.

A piacok egyöntetű véleménye szerint a decemberi kamatdöntő ülésén nem nyúl a kamatokhoz a Fed. Ehhez érdemes megjegyezni, hogy a Barclays az UBS-nek teljesen ellentmondó elemzést tett közzé. A brit pénzintézet szerint 2024 szeptembere előtt nem lesz kamatvágás, sőt: jövő év januárban még egy 25 bázispontos emelés várható.

A nemzeti bankok világszerte az irányadó kamatlábak emelésével igyekeznek úrrá lenne a dráguláson, de ezt számtalan közgazdász bírálja, mivel lassítja a gazdaságot. A Fed mellett az angol központi bank is a monetáris szigor mellett tette le a voksát, és magasan tartja az alapkamatot. Az elemzők szerint az Európai Központi Bank (EKB) 2024 szeptemberéig nem csökkenti az irányadó kamatlábakat. Az EKB Kormányzótanácsának tagjai is arról beszéltek, 

hogy hosszabb kamatemelési időszakra lesz szükség ahhoz, hogy elérjék a 2 százalékos inflációs célt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) még tavaly szeptemberben jelentette be, hogy 13 százalékos alapkamat mellett lezártnak tekinti a kamatemelési ciklusát. Az MNB most október végén 75 bázisponttal 12,25 százalékra mérsékelte a kamatlábat. A régióban elsőként a cseh jegybank zárta le kamatemeléseit tavaly júniusban, míg a lengyel központi bank 2022 szeptemberében emelte utoljára irányadó rátáját.

Az emelkedő kamatszint hazavágja a teljes európai ingatlanszektort

Az olcsó pénz korábban csak úgy ömlött az európai ingatlanalapokba. A jegybanki kamatemelések hatására azonban egyre több helyen lehetett vonzóbb hozamokat találni, emiatt is nagy nyomás nehezedik az ingatlanpiacra, s ezen belül az ingatlanalapokra. Németországban a legrosszabb a helyzet.