BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forint: minden fronton erősített a hazai deviza

Jól kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz. Erőre kapott a forint az euró, a svájci frank és regionális társai ellenében is.

Jó formában indította a hetet a hazai deviza, délelőtt 10-re minden jelentősebb, illetve regionális devizával szemben sikerült kisebb-nagyobb előnyt kiépítenie.  

forint Businessman,Drawing,Upward,Arrow,On,Digital,Stock,Market,Graph,With
Jó formában startolt el a forint / Fotó: Shutterstock

A reggeli kereskedés során az euró ellenében 390,5 forintig gyengült, majd 390 forint környékére erősödött a forint. Támasz 388,78 forintnál látszik, míg ellenállás 391,7 forintnál húzódik

– írja az Equilor Befektetési Zrt.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

Sipos-Tompa Leventét, az MFB Zrt. korábbi vezérigazgatóját jelölik a Nemzeti Bank alelnöki székébe. A parlament gazdasági bizottsága hétfőn 11 órakor hallgatja meg a jelöltet. Sipos-Tompa jelölésére Kandrács Csaba hatéves mandátumának október 1-jei lejárata miatt került sor, Kandrács a pénzügyi szabályozásért felelős alelnök volt.

Az amerikai dollár közel 0,4 százalékkal, 331,15 forintra, míg a svájci frank 0,2 százalékkal, 416,8 forintra gyengült. 

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A zloty szintén 0,2 százalékot, a cseh korona 0,1 százalékot veszített forintban kifejezett árfolyamából.

Megszakadt az euró–dollár keresztárfolyam csütörtök óta tartó ereszkedése, a közösségi deviza 1,1766 dollárra izmosodott.

A Fed múlt szerdai kamatcsökkentését a befektetők előzetesen teljes mértékben beárazták, mivel a döntés előtti utolsó napokban már 99 százalékos arányban számítottak a 25 bázispontos vágásra. Az azt követő iránymutatás azonban meglepő volt,

erre az évre további két csökkentést terveznek, 2026-ra viszont csak egyet.

Azaz a jelenlegi 4,25 százalékról jövőre 3,5 százalékra csökkenne a tengerentúli alapkamat, feltéve, hogy az infláció nem emelkedik, és a munkaerőpiac sem hevül túl.

Ez a visszafogottság pedig a zöldhasú malmára hajthatja a vizet, hiszen az Európai Központi Bank irányadó betéti kamatát már 2 százalékra vitték le. Ez magyarázhatja a dollár kamatdöntést követő erősödését, persze ne feledkezzünk el a fontos döntéseket, fordulópontokat követő profitrealizálásról sem.  

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.