A Nagy Konvergencia-sejtés – mi történt és mi várható a globális jövedelmi egyenlőtlenségek terén? (1. rész)
A neves szerb származású amerikai közgazdász, Branko Milanovic, a globális jövedelmi egyenlőtlenségek egyik legismertebb kutatója újabb írásban tette közzé az általa és Christoph Lakner által 2013-ban publikált „elefántgörbe” és az ezzel illusztrált elemzés frissítését, az elmúlt évtizedek társadalmi és gazdasági folyamatainak tükrében. Már a Foreign Affairs hasábjain megjelent írás címében megjelenik a szerző fő állítása, a Nagy Konvergencia, amelyet elemzésében kibontva úgy fogalmaz meg: a világban az elmúlt évszázadban soha nem volt olyan szintű egyenlőség, mint ma. Előrevetíti, hogy mik lehetnek ennek a folyamatnak a következő lépései, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos kételyeit is megfogalmazza. Az ismertetés első része az átrendeződés átfogó képét tekinti át, míg a második rész – elemzői értékelés mellett – a szerző meglátásait mutatja be ennek társadalmi szerkezetéről.
A nagy francia matematikus, Pierre de Fermat 1637-ben fogalmazta meg a matematika világát három és fél évszázadig lázban tartó állítását, mely szerint az xn+yn=zn egyenletnek a kettőnél nagyobb egész kitevők esetében nincs megoldása (bizonyításával helyszűke miatt adós maradt). A „nagy Fermat-sejtést” csak 1994-ben sikerült Andrew Wiles brit matematikusnak bizonyítania. A globális jövedelmi egyenlőtlenségek múltbeli, még inkább jövőbeli alakulása persze nem ragadható meg hasonló matematikai formulákkal, így Milanovic azon megállapítása, mely szerint a jövedelmek globális eloszlása terén beléptünk egy új korszakba, a Nagy Konvergencia időszakába, kevésbé cáfolható vagy igazolható egzakt módon. Tekintsük egyelőre mindezt Nagy Konvergencia-sejtésnek.
De kezdjük azzal, ami már biztos: a múlt adataival, amelyek elemzésében Milanovic 2018-ig jutott el. Bevezetőjében kitér arra a széles körben elfogadott állításra, mely szerint az egyenlőtlenségek korában élünk, amikor a gazdagok és szegények közötti rés évről évre nő, társadalmi feszültségeket és politikai felfordulásokat okozva – amihez hasonlókat nem kis részben az ő munkásságára hivatkozva fogalmazott meg sok elemző a Brexit, Donald Trump győzelme vagy a sárga mellényesek mozgalmának mozgatórugóit firtatva. A szerző természetesen nem fordul szembe teljesen korábbi állításaival, jelezve, hogy ezek nagyrészt érvényesek ma is, ha önmagában egy-egy országban vizsgáljuk az egyenlőtlenség változását. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy ha kitágítjuk a fókuszt világunk egészére, akkor árnyaltabb képet kapunk: a világ egyenlőbbé vált, mint az elmúlt száz évben bármikor. Mint később részletesen is kifejti, ennek elsődleges oka Kína gazdasági felemelkedése, ami százmilliós tömegeket emelt feljebb a jövedelmi létrán.
Míg az elmúlt hónapokban megjelent írásaiban (l. pl. itt vagy itt, magyarul szemlézve itt és itt) a híressé vált elefántdiagram időbeli aktualizálásával szemléltette állítását, ezúttal a Gini-együttható változásaival érvelt.
Az „elefántos” diagram függőleges tengelye az adott időszakra vonatkozó jövedelemváltozás arányát mutatja, vízszintes tengelye pedig a Föld lakosságának jövedelem szerinti eloszlását, percentilisekre bontva (pl. a 20. percentilisnél a népesség 20 százalékának volt ekkora vagy ennél kevesebb jövedelme).
Az 1988 és 2008 közötti időszakot bemutató, 2013-ban publikált grafikon az alsó 80 percentilisben a normál eloszlásra emlékeztető (bár korántsem szimmetrikus) „púpos” képet mutatja (ez lenne az „elefánt háta”), azonban a 80. percentilisnél a változás szinte nullára csökken, majd újra felkanyarodik, először szerényen, majd az utolsó, a 99. percentilishez érve meredeken (az „elefánt ormánya”). A kép nagy pályát futott be annak szimbólumaként, hogy a globális gazdasági növekedés haszna nagyrészt egy szűk elitnél csapódik le, míg a középosztály széles rétegei alig részesednek belőle. Rávetítve ugyanerre a diagramra a 2008 és 2018 közötti folyamatot, egészen más kép bontakozik ki: az elefánt „ormánya” lekonyult, a másik végén pedig a „farka” felkunkorodott. Vagyis a leggazdagabbak veszítettek relatív jövedelemelőnyükből, míg a legszegényebbek jövedelme – globális átlagban –jelentősen nőni tudott arányaiban. A fordulópontot a 2008-as gazdasági világválság hozta, amely a nyugati gazdasági világot jobban megrázta, mint a keletit, miközben Kína tovább folytatta gazdasági menetelését, aminek jövedelmi hatása is egyre jobban szétterült a társadalomban. Ez egy ekkora népességű országban már a globális mutatókat is érdemben befolyásolja.
Milanovic a Foreign Affairsben a Gini-együtthatókra fókuszál, amelyet eredetileg egy adott ország jövedelmi vagy vagyoni egyenlőtlenségének számszerűsítésére alkotott 1912-ben Corrado Gini olasz statisztikus. A bonyolult matematikai képlet eredményeképpen létrejövő index esetében a 100 jelenti a legegyenlőtlenebb, a 0 a legegyenlőbb állapotot, vagyis a két végpont között minél magasabb az érték, annál nagyobb az egyenlőtlenség.
Milanovic a Gini-együttható globális kiterjesztésével úgy szemléltet, mintha a Föld egész lakossága egy társadalmat alkotna. Az „elefántos” ábrától eltérően ilyen módon pillanatképeket rögzít évről évre, idősorba rendezve őket. Eszerint vizsgálva az elmúlt évszázadok történelmét, a szerző három nagy korszakot különböztet meg.
Az elsőt, az ipari forradalom és a Nyugat felemelkedésének időszakát körülbelül 1820-tól 1950-ig számolja, amely időszakot az egyenlőtlenségek gyors növekedése jellemez. 1820-ban az akkori leggazdagabb ország, az Egyesült Királyság GDP-je még alig ötszöröse volt a legszegényebbnek, Nepálnak (miközben napjainkban a legszegényebb és leggazdagabb közötti arány körülbelül 1:100), az akkori globális Gini-együttható értéke pedig 50 volt, ami napjainkban Brazíliát vagy Kolumbiát jellemzi. Az Egyesült Államok értéke 41, Dániáé 27. A 19. században és a 20. század elején az országok közötti és országokon belüli egyenlőtlenség egyaránt növekedett, amit a gazdaságtörténészek „Nagy Divergenciának” hívtak. Az időszak végére a globális Gini-mutató 65 fölé emelkedett.
A második időszak, a „Három Világ” korszaka a 20. század második felében (utalva a fejlett kapitalista, a szocialista és a harmadik világra) tovább növekvő egyenlőtlenséget mutat, 67 és 70 közötti Gini-mutatóval. Az országok közötti egyenlőtlenség kiugróan magas volt: az Egyesült Államok GDP-je 1952-ben például 15-szöröse volt Kínáénak, és a lakosság 6 százalékával a globális GDP 40 százalékát állította elő. Az országokon belüli egyenlőtlenségek ugyanakkor jellemzően mérséklődtek, legalábbis a fejlett országok jóléti társadalmaiban és a maga sajátos módján a szocialista országokban is.
A folyamat a hidegháború után is folytatódott. A 21. század elején, a harmadik korszak kezdetén azonban a globális egyenlőtlenség csökkenni kezdett Ázsia, kiemelten Kína felemelkedésével: a Gini-együttható 2000-től húsz év alatt 70-ről 60-ra csökkent. A kiegyenlítődés üteme gyorsabb volt, mint a divergenciáé a 19. században. A szerző szerint Kína után Indiáé, a mára legnépesebbé vált országé lehet a következő hasonló történet, még ha az indiai gazdaság körül sok is a kérdőjel. Mégis, míg az ország 1970-ben a globális GDP 3 százaléknál is kisebb részét adta, miközben Németország a 7 százalékát, 2021-re ez az arány felcserélődött. Mindeközben egyes országokban az egyenlőtlenségek tovább nőttek: az Egyesült Államokban, Kínában, Indiában, Oroszországban, de még az európai jóléti államokban is. Az országok közötti viszonyokat tekintve ugyanakkor az első korszakot jellemző divergenciával ellentétben a mostani periódust a konvergencia jellemzi.
