Enyhén emelkedett az ázsiai részvénypiac csütörtökön, köszönhetően az Nvidia világrekordot jelentő, 4 ezermilliárd dolláros kapitalizációjának, valamint annak, hogy a befektetők nagyrészt figyelmen kívül hagyták Donald Trump amerikai elnök legújabb vámintézkedéseit.
Az amerikai határidős rézügyletek felára tovább nőtt a londoni benchmarkhoz képest, miután Trump bejelentette, hogy 50 százalékos vámot vet ki a rézre, az intézkedés augusztus 1-jén lép életbe. Trump szerdán Brazíliát is célkeresztbe vette a kereskedelmi vitában: büntető jellegű, 50 százalékos vámmal fenyegette meg az ország amerikai exportját, és hét kisebb kereskedelmi partnernek is vámtarifa-emeléseket jelentett be.
A legújabb lépések alig befolyásolták a piacokat:
Az Nvidia, a mesterséges intelligenciákhoz szükséges csipek legnagyobb gyártója szerdán a világ első vállalatává vált, elérte a 4 ezermilliárd dolláros kapitalizációt, megerősítve ezzel pozícióját a Wall Street egyik legkedveltebb részvényeként.
Az amerikai részvényindexek határidős jegyzései csütörtökön enyhén gyengültek az ázsiai kereskedelem során: a Nasdaq és az S&P 500 egyaránt nagyjából 0,2 százalékkal esett, miután mindkét index erősödéssel zárta az előző napot.
A piac reakciója Trump heti vámintézkedéseire jóval visszafogottabb volt, mint az áprilisi „felszabadulás napja” utáni eladási hullám. Jeff Ng, az SMBC ázsiai makrostratégiai vezetője szerint a befektetők „némileg érzéketlenné váltak” az állandóan változó helyzetre.
Tudják, hogy mindig van lehetőség tárgyalásra. Ezek a bejelentések gyakran figyelemfelkeltő számokkal kezdődnek, de nem véglegesek, és változhatnak. Még ha életbe lépnek is, néhány hónap vagy éven belül visszavonhatók
A részvények erősödését az is támogatta, hogy a piac kamatcsökkentést vár a Federal Reserve-től még az év során. Az amerikai jegybank legutóbbi kamatdöntő üléséről szerdán közzétett jegyzőkönyv szerint „a legtöbb résztvevő” úgy vélte, hogy az év későbbi szakaszában indokolt lehet a kamatcsökkentés, a vámok miatti áremelkedéseket pedig „átmenetinek vagy mérsékeltnek” ítélték meg.
Jelenleg a piacok nem áraznak recessziót, a munkaerőpiac továbbra is erős. Ugyanakkor nagy a nyomás a monetáris politika lazítására, ami csökkenti a részvények tartásának alternatív költségét
– mondta Ng.
Annak ellenére, hogy az S&P 500 lenyűgöző emelkedést mutatott, az amerikai dollár továbbra is gyengül, ami a globális makrogazdasági narratíva változására utal
– mondta Julia Wang, a JPMorgan Private Bank globális piaci stratégiája. „Úgy gondoljuk, hogy a dollár továbbra is 5–15 százalékkal túlértékelt, további gyengülést várunk a ciklikus konvergencia és a tőkekihelyezési trendek következtében” – tette hozzá.
A kriptovaluták piacán a bitcoin a rekordközeli szinteken mozgott, jelenleg 111 234,63 dolláron áll, míg az ether 1,3 százalékkal 2775,54 dollárra emelkedett.
„Ügyfeleink mérsékeltebb, stratégiai megközelítést alkalmaznak: olyan kriptovalutákba fektetnek, amelyeknek tényleges felhasználási értéke van, nem pedig a rövid távú mozgásokat hajszolják. A bitcoin továbbra is a legnépszerűbb választás platformunkon” – mondta Gracie Lin, az OKX szingapúri vezérigazgatója.
Az olajárak csökkentek a csütörtöki ázsiai kereskedelemben:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.