Júliusban 6,97 millió külföldi turista érkezett Törökországba, ami éves összevetésben 5 százalékos visszaesés – derült ki a török Kulturális és Turisztikai Minisztérium legfrissebb adataiból. Ez az első csökkenés a nyári csúcsidőszakban a 2020-as világjárvány óta, és komoly aggodalmakat kelt egy olyan országban, amely a turizmusból fedezi a folyó fizetési mérleg hiányának egy részét és a devizatartalékait. Ha korábban a törökök a gyengülő lírát átkozták, most az erősödése okoz problémát.
A Goldman Sachs elemzői már korábban jelezték: a turizmus bevételei kulcsfontosságúak a török gazdaság szempontjából.
A bank előrejelzése szerint 2025-ben a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 1,9 százalékát teheti ki, mivel a turizmus növekedési ütemének lassulását várják az elmúlt évek áremelkedései miatt.
A török líra az elmúlt egy évben szinte teljes hátraarcot vett a korábbi, rekordmagas inflációval szemben, miután a jegybank elkezdte a „valós felértékelődés” stratégiáját követni. Ez a szigorú monetáris politika része, amelynek célja a 33,5 százalékos éves drágulás megfékezése. A felértékelődő líra azonban rontja az exportőrök versenyképességét és a helyi lakosság vásárlóerejét, miközben sok külföldi turista is túlzónak tartja az árakat.
„Ha valakit 35 dollárért kínálnak néhány húsgolyóval, vagy 20 dollárért egy pizzával, az nemcsak az adott étteremnek, hanem az egész iparágnak és az országnak is rossz hír” – mondta Murat Akbal, a dél-törökországi Marmaris üdülővárosban működő Akbaldan Turizm elnöke, aki a hatóságok közbelépését sürgeti az éttermek és üzletek árképzésében.
A drágaságot okolták az olasz turizmus látványos visszaeséséért is a nyáron. Emellett a hőséget is, amely a cseh turisták nyári mozgását is átrendezi északi irányba a lengyelek javára, a horvátok kárára.
Teljes a kétségbeesés a világ egyik legnépszerűbb turistaországában: kiürültek a strandok, hiába a 40 fokos meleg – már tudják, hová tűntek az emberek
A nagy meleg és a borsos árazás is okolható az olaszországi turizmus látványos megcsappanásáért. Olaszországban egy hét tengerpart akár 6500 euróba is fájhat egy kétgyerekes családnak.
Az idei év első hét hónapjában összesen 2,1 százalékkal kevesebb külföldi érkezett Törökországba, mint 2024 azonos időszakában. Mindezek ellenére a kormány kitart ambiciózus célja mellett: Mehmet Ersoy turisztikai miniszter a múlt hónapban megerősítette, hogy 2025-ben is 64 milliárd dollár turisztikai bevétel elérésére törekednek.
A kérdés most az, hogy a líra erősödése és a turisták visszajelzései ellenére sikerül-e fenntartani a lendületet. Az elkövetkező hónapok megmutatják, mennyire törékeny a török turizmus növekedése.
Főnixként támadt fel a török turizmus: az idei év még sikeresebb lehet – a magyarok is imádják
Európa egyik leggyorsabban növekvő nyaralási célpontjává vált Törökország. Miközben a Riviéra árai vonzók maradtak, a magyar turisták száma rekordot döntött tavaly. A kedvező ár-érték arány és a marketing megtette a hatását, így a török tengerpart gazdaságának motorja lett a turizmus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.