Két nap alatt 11 milliárd dollárral növelte vagyonát tette pedig mindezt a bíróságról, ahol éppen tanúvallomást tett egy korábbi Tweetjével kapcsolatban.

NEW YORK, NEW YORK - OCTOBER 31: Elon Musk attends Heidi Klum's 2022 Hallowe'en Party at Sake No Hana at Moxy LES on October 31, 2022 in New York City.
Örülhet Musk, nagyot nőtt a vagyona. Fotó: Taylor Hill / Getty Images

A Tesla- és Twitter-vezér vagyona ezzel 145 milliárd dollárra hízott, ami a legnagyobb kétnapos növekmény november óta. 

Musk egy 2018-as posztja miatt állt bíróság elé, melyben azt állította, kész a Tesla tőzsdei kivezetésére, 420 dolláros részvényenkénti áron.

A milliárdos azt is kijelentette, hogy ehhez a kellő finanszírozás is rendelkezésére áll, a befektetők és a felügyelet azonban nem hiszik el az excentrikus cégvezér állítását, és csalással vádolják Muskot.

A világ egykori leggazdagabb embere a részvénypiaci manipuláció határán egyensúlyozó viselkedése miatt nagy bajban lehet, a posztjai megkérdőjelezhető valóságalapja ugyanis egyetlen nap alatt 13 százalékkal emelte meg a Tesla árfolyamát. Az esküdtszéknek csak arról kell döntenie, hogy a milliárdos bejegyzései megtévesztették-e a befektetőket azzal, hogy mesterségesen mozgatták az árfolyamot, vagy sem. 

A bíró azt ugyanis már kimondta, hogy szerinte Musk hazudott a bejegyzésben. 

A milliárdos abba is belement már, hogy 40 millió dollárt fizet az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC) a posztok miatt, de nem ismer el semmilyen bűntettet azok tartalmával és hatásával kapcsolatban. A drámát kifejezetten kedvelő üzletember azért azóta hozzátette, ebbe kényszer hatása alatt ment csak bele.

A Musk körüli botrányok sora a milliárdos pere mellett sem csillapodik. Elbocsátott munkavállalói, konkurens vállalatok és még egy ingatlancég is jogi csatába keveredett vele, az utóbbi éppenséggel azért, mert az üzletember nem fizette ki a Twitter székházának bérleti díját immáron két hónapja, 3,16 millió dolláros hátralékot halmozva fel. 

Musk a Twitter felvásárlása óta a közösségi oldalt is saját, olykor bohókásnak, olykor egyenesen kártékonynak nevezhető akcióinak célkeresztjébe helyezte. A közösségimédia-oldal esetében az utóbbi hatást fejtette ki a ténykedése: a Twittertől legnagyobb hirdetői is elfordulnak, sőt, az oldal megvásárlásához felvett kölcsönök kifizetésének csúszása esetén a platform akár csődbe is mehet.

A Tesla árfolyamára viszont a bíróságon zajló meghallgatása pozitív hatást fejtett ki, ez áll a vagyonának hatalmas arányú növekedése mögött is.

A Tesla árfolyama 2023-tól
Év eleji szintjéhez képest 33 százalékot javított a Tesla kurzusa

A cég papírjainak tavalyi történelmi zuhanása után úgy tűnik, a kurzus lassan magára talál. Annyi pedig bizonyos, hogy a 65 százalékos mínuszt hozó év után a befektetők minden centnek örülnek. 

A Tesla árfolyamának növekedése mögött Musk személyes szereplésén túl az elemzők pozitív várakozása és a folyamatos gyártásikapacitás-növelés állhat: Texasban és Nevadában is terjeszkedne ugyanis a vállalat.