Az Apple több mint 600 munkavállalót rúgott ki Kaliforniában, főleg az elektromos autón dolgozó, valamint az okosóra kijelzőt fejlesztő részlegekről. Ugyan a vállalat nem kommentálta a Bloomberg értesülését, de a lépésre azért került sor, mert a cég februárban végleg leállította mindkét projektet és a jövőben a mesterséges intelligenciára és a Vision Pro szemüvegre koncentrál.

Apple
Fotó: AFP

A technológiai vállalatok idén eddig több mint 57 ezer munkavállalót építettek le a munkaerőpiacot monitorozó Layoffs.fyi adatai szerint. Például a PayPal január végén közölte, hogy további 2500 alkalmazottat, a munkaerő mintegy 9 százalékát fogja kirúgni az év folyamán. Az Amazon pedig a Prime Video, az MGM Studios és a Twitch egységnél jelentett be leépítéseket.

Tavaly összesen 263 ezer embert rúgtak ki az ágazatban. Az elemzők úgy vélik, hogy idén jóval kevesebb embertől köszönnek el a vállalkozások, de az érintetteket ez aligha vigasztalja. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a tech cégek általában az év első négy hónapjában küldik el a legtöbb munkavállalót, így a leépítések nagy részére már sor került.

A tavalyi nagy kirúgásokról közül az egyik legnagyobbnak számított, amikor a Facebookot és az Instagramot birtokló Meta 20 ezer embertől köszönt el, míg az Amazon több mint 27 ezer dolgozót bocsátott el. Ráadásul az utóbbit több alkalmazott is azzal vádolta, hogy a csendes kirúgások módszerét használja, ami azt jelenti, hogy a munkavállalóknak olyan hátrányos feltételeket teremt, amelyek miatt kénytelenek maguk felmondani.

A folyamatos leépítésekre akkor került sor, amikor a vállalatokra a befektetők nyomást gyakorolnak, hogy javítsanak az eredményükön. A cégek nem tudják az elmúlt évek látványos bevételnövekedését megismételni, ezért a vezérigazgatók más módszert választottak a Wall Street meggyőzéséhez: pozitív színben tüntetik fel magukat azzal, 

hogy folyamatosan csökkentik a dolgozók számát.

Úgy tűnik, hogy a módszer bevált: az Amazon és más vállalatok a bevételük és a nyereségük megugrásáról számoltak be az elmúlt hetekben. A jelenség azzal magyarázható, hogy az érintettek a koronavírus-járvány alatt jelentősen bővítették a létszámot, majd a cégek vezetése szerint a gazdasági lassulás miatt kénytelenek leépíteni a munkaerőt.

A technológiai vállalatoknál egyetlen kivétel akadt eddig a trendben: az Apple. A cupertinói cég az elmúlt években ugyanis nem növelte számottevően a létszámát, így nem jelentett be tömeges elbocsátásokat sem. Azonban az elektromos autó és az okosórák kijelző fejlesztésének leállítása miatt a vállalat hosszú idő után mégis megtette.

Apple: ne rizsben szárítsa ki az elázott iPhone-t – íme, mit kell tenni

A vízbe esett, nedves telefon kiszárítása egy tál nyers rizsben jól ismert népi bölcsesség, azonban a szakértők után az Apple is figyelmezteti a felhasználókat: a rizs felületi szemcséi és a rizspor károsíthatják a készüléket. A cég azt is közölte, hogy hajszárítóval vagy a portokba nedvszívó tárgyak behelyezésével sem lehet vízmentesíteni az okostelefont, így ezeket is kerülni kell.