Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendeletében haladéktalanul elismerte a kelet-ukrajnai Donyecki, illetve a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét, majd ugyanazzal a lendülettel "békefenntartókat" vezényelt a szakadár területekre. A lépés egyelőre elérhetetlen távolságba száműzte az orosz-ukrán válság békés, diplomáciai úton történő rendezésének lehetőségét.

Az orosz elnök háborús hangulatú beszédében Ukrajna önálló államiságát is kétségbe vonta, a szakadár ukrán területeket „ősi orosz földnek” nevezte, Ukrajnát pedig az orosz történelem szerves részének.

A válaszreakciókra sem kellett sokáig várni. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén a tagállamok többsége elítélte Moszkva lépéseit, és a konfliktus mélyülésének kockázatára figyelmeztetett. Az Egyesült Államok és Európa pedig elkezdte a szankciók kihirdetését. Ezekről ebben a cikkünkben olvashat többet:

Ezzel bombázná meg a Nyugat Oroszországot

Körvonalazódik, hogyan büntetnék az észak-atlanti szövetségesek Oroszországot.

A VG-nek nyilatkozó szakértők szerint Európa nagy árat fizethet a gazdasági szankciókért, a büntetőintézkedésnek az orosz-magyar kapcsolatokra is hatása lehet. Moszkva lépéskényszerbe hozta az európai vezetőket, hiszen az elmúlt napok fejleményeire valamit reagálniuk kell, ugyanakkor abban a helyzetben, amikor az Európában használt gáz csaknem fele Oroszországból érkezik, nehéz olyan szankciókat elképzelni, amelyek a Kremlt is meglepnék – figyelmeztetett a VG Podcast legújabb adásában Anton Bendarzsevszkij, posztszovjet-térség szakértő.

A Podcastot itt hallgathatja meg:

A vörös vonalig ment el Putyin

Egyelőre nincs háború, de nagyon közel állnak hozzá a felek – foglalta össze a helyzetet Anton Bendarzsevszkij poszt-szovjet térség szakértő

Nemcsak a Moszkva elleni szankciók az érdekesek, de az arra adott orosz válasz is – hívta fel a figyelmet Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő.

Ha a helyzet eszkalálódik és leállnak a gázszállítások, akkor egész Európa nagy bajba kerülhet. Magyarország ugyan jobb helyzetben van a legtöbb európai országnál, de minket is súlyosan érintene. 

A konfliktus mélyüléséből fakadó válságot főleg azok a hazai vállalatok szenvednék meg, amelyeknek kiterjedt érintettsége van egyik vagy másik országban, mint például az OTP-nek vagy a Richternek – állítja Molnár Dániel. A Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági elemzője a VG-nek azt is elmondta, emellett az idénymunkák idején jelentkezhetnek nehézségek a magyar gazdaságban, ha Ukrajnában sorozás kezdődik.

Itt írtunk arról, a magyar gazdaságra milyen hatása lehet annak, ha háborúvá fajul az orosz-ukrán konfliktus, és arról is, mi várható a következő napokban, hetekben:

Beleremeghet a háborúba a magyar gazdaság

Egyre kisebb esély van az ukrán konfliktus békés megoldására. Sorsdöntő hetek jönnek.

Cikkünk folyamatasan frissül.

Statáriumot hirdethetnek Donyeckben és Luhanszkban

23:23 Az ukrán kormány fontolgatja a hadiállapot elrendelését Donyeck és Luhanszk területeken – közölte az ország miniszterelnöke kedd este az Interfax szerint. Denisz Smihal az ukrán köztelevíziónak nyilatkozva elmondta: a nemzetbiztonsági és védelmi tanács keddi ülésén megvitatták ennek a lehetőségét is. A döntés az államfő kezében van, de a statáriumot a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Minden tervre és forgatókönyvre készen állunk – tette hozzá az ukrán miniszterelnök.

Behívták a tartalékosokat Ukrajnában

23:00 Volodomir Zelenszkij rendeletet adott ki az ukrán tartalékos katonák mozgósításáról. Az ukrán államfő kedd esti videóüzenetében arról beszélt:

Fokoznunk kell az ukrán hadsereg készültségét.

Jelenleg nincs szükség a lakosság általános mozgósítására – tette hozzá Volodimir Zelenszkij az Interfax hírügynökség jelentése szerint. Csak azokat hívják be a seregbe, akik a "hadműveleti tartalékhoz" tartoznak. A területvédelmi rendszer tartalékosainak pedig kiképzéseket tartanak. 

Ukrajna veszteségekről számol be

21:00 Az AFP információi szerint az ukrán hadsereg egy halottról és hat sebesültről számolt be a keleti fronton.

Biden: elkezdődött az orosz invázió

20:35 Oroszországot a tettei alapján fogjuk megítélni – jelentette ki Joe Biden kedd este. Az Egyesült Államok elnöke közölte: újabb korlátozó intézkedéseket készül bevezetni Oroszországgal szemben, ezek két oroszországi pénzintézetet, és több orosz oligarchát érinthetnek. Az orosz adósságot is kizárják az amerikai és az európai piacokról.

Az elnök elmondta azt is, hogy az Egyesült Államok maradéktalanul eleget tesz a NATO-tagállamokkal szemben vállalt kötelezettségeinek, és újabb csapatok küld a Baltikumba. Joe Biden hangsúlyozta: az ukránok szabadságának védelme az amerikaiaktól is áldozatot követel, de a washingtoni adminisztráció arra törekszik, hogy a szankciók elsősorban Oroszországot sújtsák, és ne fájjanak az amerikaiaknak. Ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kísérik az energiaárak alakulását.

Az Európai Unióhoz hasonlóan az Egyesült Államok is további büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Oroszország folytatja az Ukrajna elleni aggressziót, és átlépi a szakadár területek és az ukrán hadsereg által felügyelt térség közötti demarkációs vonalat.

Európa későbbre tartogatja a valódi büntetést

20:10 Oroszországot meglephette az Északi Áramlat II engedélyezési eljárásának felfüggesztése – vélekedett az Aurora Energy Research Reutersnak nyilatkozó elemzője. Hans König szerint Moszkva, a legtöbb európai szakértővel egyetemben, arra számíthatott, hogy a 11 milliárd dollárba kerülő gázvezeték engedélyezését csak azután függesztik fel, ha az orosz-ukrán konfliktus tovább eszkalálódik, és az orosz csapatok a szakadár területeken túl nyomulnak be Ukrajna területére. 

Az a kedden bejelentett – a tagországok külügyminiszterei által egyhangúlag támogatott – szankciókat az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal egyeztetve fogadta el – írja a New York Times. A lap megjegyzi: az unió fontos ütőkártyákat tarthat még a kezében, amelyekkel várhatóan csak akkor él, ha egyértelművé válik, hogy a konfliktus diplomáciai úton való rendezésére nincs esély többé.

Az Északi Áramlat II engedélyezésének felfüggesztésére az oroszok is reagáltak. Andrej Rugyenko külügyminiszter-helyettes szerint Moszkva nem tulajdonít nagy jelentőséget a német döntésnek, semmitől sem félnek. A döntés várható következményeiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

Moszkvát nem érdekli a gázkártya kijátszása

Az Európai Unió előterjesztette az első szankciókat Oroszország ellen, gyakorlatilag megpecsételődött az Észak Áramlat 2 vezeték sorsa is, pedig szükség esetén nehéz lesz pótolni az orosz gázt.

Kész a megállapodás az Oroszországgal szembeni európai szankciókról

19:45  Oroszország idézte elő a válságot, egyedül Moszkva felelős a helyzet jelenlegi elmérgesedéséért – jelentette ki Ursula von der Leyen, miután az Oroszország elleni büntető korlátozásokról egyeztetett a tagországokkal. A várható szankciók orosz magánszemélyek, cégek és bankok ellen irányulnak, sajtóinformációk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nincs a célszemélyek között.  

Az Európai Bizottság a partnereivel egyeztetve mihamarabb véglegesíti a megszorító intézkedések csomagját.

Törvénytelen és elfogadhatatlan, hogy Moszkva orosz katonákat küld Ukrajna területére, és a minszki egyezményt felrúgva egyoldalúan elismeri a két szakadár terület függetlenségét – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, hogy ha Oroszország tovább fokozza a maga előidézte válságot, az Európai Unió készen áll további lépések megtételére.
Fotó: OLIVIER MATTHYS / AFP

Az uniós szankciós csomag egyértelmű válasz a nemzetközi jog orosz megsértésére – hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke, aki elmondta azt is, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan az Európai Unió is megtiltja az üzleti kapcsolatot a két szakadár régió, Donyeck, Luhanszk, valamint az EU között, valamint korlátozza Oroszország hozzáférését az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz és szolgáltatásaihoz.

Ütközetre készek az orosz katonák

18:56 Oroszország több mint 150 000 katonát, vadászgépeket és harci helikoptereket vezényelt az orosz-ukrán, illetve a fehérorosz-ukrán határhoz. Az elmúlt napokban a határmenti haderők jelentős része harci állást vett fel, és kész bármikor támadni – figyelmeztett Jens Stoltenberg.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára NATO-Ukrajna Bizottság rendkívüli ülését követően arról beszélt: 

Minden jel arra utal, hogy Oroszország továbbra is teljes körű támadást tervez Ukrajna ellen. Az orosz fellépések aláássák Ukrajna önállóságát, veszélyeztetik területi egységét és az európai biztonságot.

A arra kérte Ukrajnát, ne válaszoljon egyetlen ismétlődő orosz provokációira sem. Oroszországot pedig arra emlékeztette, hogy sosem késő lemondani egy esetleges támadás megindításáról, továbbá sürgette Moszkvát, válassza a diplomácia útjait a konfliktus megoldására.

Putyin: a minszki megállapodások többé nem léteznek

18:09 A minszki megállapodások többé nem léteznek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedd este újságíróknak. Putyin korábban az ukrajnai válság rendezése alapjául szolgáló megállapodás megszűnéséért Kijevet hibáztatta, rámutatva, hogy az ukrán vezetés többször nyilvánosan kijelentette: nem fogja teljesíteni a megállapodásokat. Oroszország pedig "nem tudta tovább eltűrni a Donyec-medence népe elleni népirtást" - fogalmazott az orosz elnök. Leszögezte, hogy Oroszország katonai támogatást fog nyújtani a donyecki és a luhanszki "népköztársaságnak". 

Megvan az engedély, hivatalosan is indulhatnak az oroszok Ukrajnába

17:40 Felhatalmazást adott az orosz parlament alsó- és felsőháza Vlagyimir Putyinnak az orosz fegyveres erők országhatáron kívül történő bevetéséhez. Oroszország katonai bázisokat létesíthet a szakadár köztársaságokban, oda csapatokat vezényelhet és a szakadárokkal közös védelmi állásokat vehet fel.

Putyin az orosz légierőt is bevetné

16:55 Vlagyimir Putyin aláírta a szakadár kelet-ukrajnai területekkel kötött együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményeket – írta a Reuters. A hírügynökség egyúttal beszámolt arról is, hogyaz orosz elnök engedélyt kért a parlament felsőházától, hogy orosz katonákat külföldi bevetésre küldjön. A Reuters azt írja, ha engedélyt kap, az elnök maga határozza meg, hogy hány katonát küld a szakadár területekre, és hol veti be az orosz haderőt. 

Ezért lehet ez egy elhúzódó konfliktus

16:40 A Donyecki Népköztársaság politikai vezetője, Gyenyisz Pusilin az orosz állami televíziónak nyilatkozva kedden arról beszélt: Moszkva hivatalosan nem csak a Donyec-medence szakadárok által felügyelet területeinek függetlenségét ismerte el hétfőn. A donyecki és a luhanszki területek jóval nagyobbak annál, mint amely jelenleg a szakadárok kezén van, a területek jelentős részét ugyanis jelenleg még az ukrán hadsereg felügyeli.

A határ ügye nem egyszerű kérdés, azt később rendezzük

– nyilatkozta Pusilin. A szakadár vezető kijelentette: a következő napokban lépésről-lépésre haladnak ez ügyben, attól is függően, hogyan reagál Kijev a az oroszokkal kötött kölcsönös segítségnyújtási egyezményre, valamint az orosz haderők bevonulására. A szakadár vezető szerint a kérdésben a "Donyecki, illetve a Luhanszki Népköztársaság alkotmánya a mérvadó". Ezek az alkotmányok ott jelölték ki a két régió határait, ahol 2014 májusában az Ukrajnától történő elszakadásról szóló népszavazást tartották.

A BBC által korábban közzétett térképen jól látszik, hogy a szakadárok a Donyec-medence területének alig felét tartják jelenleg irányításuk alatt. Ha Oroszország a terület közigazgatási határáig ki akarja terjeszteni (a szakadárok) fennhatóságát, azt csak nyílt fegyveres konfliktus árán tudja megtenni.  

Az ukránok jelezték: nem tárgyalnak tovább Moszkvával

16:05 A kijevi parlament alelnöke benyújtotta a képviselőknek azt a határozattervezetet, amely alapján megszakítanának minden diplomáciai kapcsolatot Moszkvával – írta az orosz RIA Novosztyi hírügynökég. 

Oroszország évről-évre súlyosabb aggressziót gyakorol Ukrajnával szemben: Putyin először elfoglalta a Krímet, majd háborúba kezdett a Donyec-medencében. Most pedig fokozza a nyomást azzal, hogy az úgynevezett Donyecki, illetve Luhanszki Népköztársaságokat – amelyek valójában orosz bábállamok – függetlennek ismerte el. Putyin tegnap beismerésével valójában ő maga szüntette meg a diplomáciai kapcsolatokat velünk – írta Olekszij Gorncsarenko, az ukrán parlament alelnöke a közösségi oldalán. 

Ha az ukrán Rada elfogadja a parlamenti alelnök által benyújtott határozatot, azzal nemcsak az orosz-ukrán diplomáciai párbeszédet elé gördít újabb akadályokat, de a két ország állampolgárainak életét is megnehezíti – reagált a hírre Dimitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.

Az orosz elnök elment a falig

15:06 Egyelőre nincs háború, de nagyon közel állnak hozzá a felek – foglalta össze az orosz-ukrán konfliktus aktuális állását Anton Bendarzsevszkij  a VG Podcast legfrissebb adásában. A poszt-szovjet térség szakértője szerint Moszkva lépéskényszerbe hozta az európai vezetőket, ugyanis az elmúlt nap fejleményeire valamit reagálniuk kell, ugyanakkor abban a helyzetben, amikor az Európában használt gáz csaknem fele Oroszországból érkezik, nehéz olyan szankciókat elképzelni, amik a Kremlt is meglepnék.

A beszélgetést meghallgathatja itt, vagy keresse a kedvenc alkalmazásán:

A vörös vonalig ment el Putyin

 

Rutte: Moszkva lépése elfogadhatatlan

14:40 Nem maradhat válasz nélkül, hogy Moszkva hétfőn elismerte a "Donyecki Népköztársaság" és a "Luhanszki Népköztársaság" függetlenségét, megsértve ezzel Ukrajna szuverenitását – jelentette ki Mark Rutte. A holland miniszterelnök szerint Oroszország meg fogja érezni a szankciók bevezetésével járó következményeket.

Rutte arról is beszélt, hogy meg nem erősített hírek szerint Oroszország haderőket küldött Ukrajnába; ha ez bebizonyosodik, a szankciók még szigorúbbak lesznek – tette hozzá. A kormányfő elmondta: Hollandia támogatni fogja Ukrajnát, ha háborúra kerülne sor, de kizárta, hogy országa katonákat küldene a térségbe, mivel "Ukrajna nem tagja a NATO-nak".

Múlt héten a holland kabinet úgy döntött, hogy 100 mesterlövészpuskát, 30 000 darab lőszert, 3000 katonai sisakot, 2000 golyóálló mellényt, valamint több fegyver- és aknakereső rendszert szállít Ukrajnának.

A belga szövetségi kormány feje, Alexander de Croo a VRT rádiócsatornának kedden úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha az Oroszország elleni uniós szankciók minél előbb hatályba lépnének, és "oda sújtanának, ahol "a legjobban fáj" Moszkvának. De Croo "Ukrajna területi integritása nagyon súlyos megsértésének" nevezte Oroszország legújabb lépéseit.

A VRT kérdésére, hogy Belgium miként reagál Ukrajna katonai felszerelés küldésére vonatkozó kérésére, a miniszterelnök azt mondta, hogy "minden igényt a védelmi minisztérium elemez, a többi szövetséges országgal konzultálva".

Számunkra az a legfontosabb, hogy a lehető legnagyobb mértékben a NATO keretein belül dolgozzunk

– nyilatkozta a belga kormányfő.

Lélektani határnál az olaj ára

14:30 A katonai konfliktussá súlyosbodó orosz-ukrán vita tovább katalizálta az egyébként is magas olajárakat. A Brent hordója a lélektani, 100 dolláros szintet súrolja, ám hamarosan ezt a szintet is túlszárnyalhatja a jegyzés. A Brent legutóbb 2014 szeptemberében járt 100 dollár felett, most azonban a kelet-európai katonai válság további éleződése esetén akár rövid időn belül áttörheti a kulcsszintet is az energiahordozó.

A Brent olaj szpot árfolyamának alakulása kedden a Chicagó-i Árutőzsdén.

A Goldman Sachs legfrissebb, a katonai konfliktus lehetséges piaci hatásait részletező elemzése alapján akár további 13 százalékot is drágulhat az olaj a hét eleji szintről, vagyis nem csak a 100-as, hanem a 110 dolláros szintet is áttörheti a kurzus a legrosszabb forgatókönyv alapján.

Benkő: minden helyzetre fel kell készülni

14:25 A Magyar Honvédség csapatokat vezényel a keleti országrészbe.  

Ugyanolyan fontos a határaink megvédése, mint a felkészülés egy humanitárius akcióra 

– írta közösségi médiaoldalán a kormány.

Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, ezért csoportosítunk át katonákat és haditechnikai eszközöket az ország keleti térségébe – jelentette ki Benkő Tibor.

Kijev szóba se állna Moszkvával

13:35 Volodimir Zelenszkij külügyminisztere kérésére azt fontolgatja, hogy megszakít minden diplomáciai kapcsolatot Moszkvával. Az ukrán elnök keddrre virradóra még arról beszélt, elkötelezett a válsághelyzet diplomáciai rendezése mellett, kedd délelőtti sajtótájékoztatóján azonban már belengette, hogy Ukrajna "hatékony válaszlépésekre" készül Oroszország azon lépésére, hogy egyoldalúan elismerte a donyecki és a luhanszki területek önállósági törekvéseit.

Az elnök azt is közölte, hogy hadiállapotot vezet be az Ukrajna elleni "erős háború" eseténírja a Kárpátinfo, hozzátéve, hogy Zelenszkij továbbra is bízik abban, hogy ez orosz-ukrán konfliktus további éleződése elkerülhető.  

A németek elvágták a Északi Áramlat II-t

12:46 Azonnal hatállyal felfüggesztették az Északi Áramlat II földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát a német szövetségi kormány, válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi jog súlyos megsértésével elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét – jelentette be Olaf Scholz kancellár.

A Balti-tenger alatt lefektetett Északi Áramlat-2 közvetlenül, Ukrajna megkerülésével köti össze Oroszországot Németországgal, és évi 55 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas. 

Újabb hitelt akarnak az ukránok az IMF-től

12:20 Ukrajna tárgyalásokat kezdeményezne a Nemzetközi Valutaalappal egy új hitelprogram indításáról – közölte a Reuters-szel az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) elnöke. Kirilo Sevcsenko elmondta: 

még áprilisban tárgyalóasztalhoz ülnének az IMF képviselőivel.

A korábban megítélt stand-by keretből 2022 júniusáig még további 2,2 milliárd dollárt hívhatna le az ország, amennyiben a Valutaalap ellenőrei úgy ítélik meg, hogy teljesülnek a felvételekor megszabott feltételek, azaz Ukrajna folytatja az IMF által előirányzott reformokat. Az IMF-missziója márciusban érkezik Kijevbe, ha mindent rendben találnak, az ország még tavasszal lehívhatja a következő, 700 millió dolláros részletet. 

Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter a Karpat.in.ua portálnak korábban azt nyilatkozta: reményei szerint Ukrajna 2022 áprilisának elején megkaphatja az EU makroszintű pénzügyi támogatásának első, feltétel nélküli 600 millió eurós részletét is.

Aggódnak a kárpátaljai magyarok

11:50 A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsége aggodalommal figyeli a háborús feszültség fokozódását – olvasható a szervezet Kárpátinfón idézett közleményében. A KMKSZ felhívja az ukrán illetékesek figyelmét, hogy 

akadályozzák meg, hogy fegyverek kerülhessenek bűnözők, szélsőséges erők kezébe, és hatáskörükön belül mindent tegyenek meg a közbiztonság szavatolásáért.

Azt írják, meggyőződésük, hogy az atomfegyverek korában fegyveres úton nem lehet rendezni a felgyülemlett konfliktusokat.

Elvehetik a BL-döntőt Oroszországtól

11:12 Folyamatos figyelemmel kísérjük az orosz-ukrán helyzet alakulását, de jelenleg nem látjuk indokoltnak, hogy megváltoztassuk a Bajnokok Ligája döntő tervezett helyszínát – olvasható az UEFA kedd reggel kiadott közleményében. A Telegraph ezzel kapcsolatban azt írja: egyre nagyobb a nyomás az Európai Labdarúgó-szövetségen, hogy vegye el Szentpétervártól a BL-döntő rendezésének jogát. A tervek szerint a Bajnokok Ligája utolsó meccsét május 28-án rendeznék a szentpétervári Gazprom arénában.

Rossz üzenet lenne a világ számára, ha Oroszországban rendeznék egy ilyen fontos eseményt épp akkor, amikor orosz tankok gördülnek be Ukrajnába – nyilatkozta a lapnak a brit parlament sportbizottságának elnöke. Hozzátette: a londoni Wembley stadion, vagy az isztambuli  Atatürk stadion is befogadhatná a mérkődést.

A szentpétervári Gazprom Arénában rendeznék a Bajnokok Ligája május 28-ára tervezett döntőjét. A rendező város akár 60 millió dolláros bevételre is számíthat a meccsből, így a Kreml várhatóan mindent megtesz majd, hogy megelőzze az UEFA számára kedvezőtlen döntését.Fotó: OLGA MALTSEVA / AFP

Európában nem enyhül a háborús félelem

10:55 Vlagyimir Putyin átlépett egy vörös vonalat azzal, hogy orosz katonákat vezényelt a kelet-ukrajnai szakadár területekre – hívta fel a figyelmet a Pantheon Macroeconomics vezető elemzője. A szakértő a MarketWatch-nak nyilatkozva elmondta: Ukrajna területi integritásának megsértésével szinte biztosra vehetők az Oroszország elleni szankciók. Ezt a várakozást tükrözik a nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is. A hétfői kereskedési szünet után a tengerentúli határidős piacokon 1 százalék körüli veszteségek alakultak ki.

Alábbhagyott a pánik a pesti parketten

10:30 Mérséklődtek a reggeli veszteségek a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX már csak 1,5 százalékos mínuszban, 47 746 pontnál jár, pedig nem sokkal a kereskedés kezdete után még megállíthatatlannak tűnt az index szabadesése

Az orosz és ukrán leányvállalatokkal egyaránt rendelkező OTP részvényeivel kimagasló, 10 milliárd forintot meghaladó forgalom mellett 15 480 forinton, 2,6 százalékos mínuszban kereskedtek. A szintén közvetlen oroszországi érdekeltségekkel rendelkező Mol-papírok 1,6 százalékos mínuszban, 2518 forinton forogtak, míg a Richter-részvények 2,4 százalékos veszteséggel, 7460 forinton álltak.

Európa gázellátását nem fenyegeti veszély

10:10 Az orosz energiaügyi miniszter kijelentette: Moszkva a globális gázpiac egyensúlyának fenntartására törekszik.  Oroszország folytatni kívánja a földgáz exportját Európába – közölte Nikolaj Sulginov kedd reggel Dohában. 

Bár Európa gázszükségleteit elsősorban orosz forrásból fedezi, az unió „masszív” szankciós csomaggal készül arra az esetre, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát, és ennek része lesz az Északi Áramlat-2 gázvezeték is – közölte még hétfőn Karl Nehammer. Ebben az esetben a „vezeték engedélyezési eljárása leáll. Ehhez kétség sem fér” – fogalmazott az osztrák kancellár.

A földgáz szpot ára több mint 3 százalékkal emelkedett kedd reggel a New York-i Árutőzsdén az orosz katonai beavatkozás hírére.

Begördültek az első orosz tankok Ukrajnába

8:50 Elkezdődött az orosz invázió – jelentette be a brit egészségügyi miniszter kedd reggel.

Legkevesebb öt orosz tank lépte át az orosz-ukrán határt Donyeck közelében hétfő éjjel, két másik páncélozott jármű pedig egészen a város területéig vonult – közölte a Reuters, hozzátéve, hogy a harci járműveken nem volt azonosító. Az Al Dzsazíra televízió videófelvételt is közzétett az első orosz hadoszlop bevonulásáról Kelet-Ukrajnába.

 

Elkezdődött Ukrajna inváziója 

– jelentette ki Sajid Javid kedd reggel. A brit egészségügyi miniszter közölte: ezzel egyértelművé vált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az összecsapást választotta a párbeszéd helyett.  Javid megismételte: az Egyesült Királyság nem küld csapatokat Ukrajnába, de szankciókra készül Oroszországgal szemben.

A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint kedd reggel összeült a brit kormány különleges fejlemények idején ülésező, az adott helyzetnek megfelelően változó összetételű tanácskozó testülete (COBRA) a legújabb ukrajnai események megvitatására.

Zelenszkij: Ukrajna senkitől sem fél

8:27 Az ukrán elnök televíziós beszédében a béketárgyalások megcsáklyázásával vádolta Oroszországot.

Ukrajna elkötelezett a válsághelyzet békés, diplomáciai rendezése mellett, de nem hajlandó lemondani a területeiről – jelentette ki Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök televíziós beszédében hangsúlyozta:

nincs ok a kaotikus cselekvésre, az álmatlan éjszakára.

Az oroszok megágyaztak a háborúnak

8:18 Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tartott helyi idő szerint hétfő este, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a kelet-ukrajnai szeparatista régiók függetlenségét, és elrendelte, hogy orosz fegyveres erők biztosítsák a békét a két népköztársaság területén. Egy nagyobb konfliktus kockázata valós, és mindenáron el kell kerülni

– figyelmeztetett a testület főtitkár-helyettese.

A találkozón – amelyt Ukrajna, az Egyesült Államok, Mexikó és öt európai ország kérésére hívták össze – több ország is elítélte Oroszország fellépését. Az Egyesült Államo ENSZ-nagykövete pedig azzal vádolta meg Moszkvát, hogy ürügyet teremt a háborúhoz.

Összeült a nemzetbiztonsági kabinet

7:55 Rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági kabinet kedd reggel a Karmelita kolostorban az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Havasi Bertalan elmondta: az ülésen Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter vesz részt. További tájékoztatást a sajtófőnök későbbre ígért.

Szijjártó: felgyorsult a szankciók előkészítése

7:43 A külgazdasági- és külügyminiszter hangsúlyozta: a diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk.

Szijjártó Péter azt írta, a hétfő esti fejlemények nyomán most felgyorsult Brüsszelben a szankciós intézkedések előkészítése és folyamatos az egyeztetés a lehetséges lépésekről.

Orbán: folyamatosak az egyeztetések

7:19 A kormányfő telefonon egyeztetett az Európai Tanács elnökével a kelet-ukrajnai helyzetről.

Orbán Viktor közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy hétfő éjjel telefonon tárgyalt Charles Michellel az orosz-ukrán válsághelyzetről. A kormányfő hangsúlyozta: 

Magyarország részese a közös uniós álláspontnak.