BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Peking fittyet hány a büntetővámokra: váratlanul kilőtt a kínai export

A várakozásokra rácáfolva, hat hónapja nem látott ütemben, 8,3 százalékkal nőtt a kínai export szeptemberben. Ez egyértelmű jele annak, hogy a pekingi gazdaságpolitika ellenállóbbnak bizonyult az amerikai kereskedelmi támadásokkal szemben, mint azt az elemzők korábban gondolták. A friss adatok egyértelművé teszik, hogy Kína lőállásai jól védettek az amerikai–kínai kereskedelmi háborúban, és hogy az országot nem egyszerű térdre kényszeríteni.

A kínai vámhivatal hétfőn közzétett adatai szerint a kivitel értéke szeptemberben elérte a 328,6 milliárd dollárt, ami nemcsak 2025 eddigi legmagasabb havi adata, de jelentősen felülmúlja a közgazdászok által várt 6,6 százalékos növekedést is. A kirobbanó teljesítmény hátterében egy tudatos és sikeres diverzifikációs stratégia áll: miközben az Egyesült Államokba irányuló szállítások 27 százalékkal zuhantak, ezt a kiesést Peking képes volt ellensúlyozni más régiókban elért növekedéssel.

Peking sikeresen mozogta ki az amerikai védővámokat. /Fotó: NurPhoto via AFP
Peking sikeresen kerülte ki az amerikai védővámokat /Fotó: NurPhoto via AFP

Peking sikeresen hárítja a támadást

A stratégia működik. Az USA-n kívüli piacokra irányuló kínai export összesen 14,8 százalékkal bővült, 2023 márciusa óta eza leggyorsabb ütem. Különösen látványos a növekedés az Európai Unió viszonylatában, ahová több mint 14 százalékkal nőttek az eladások, és a délkelet-ázsiai országokban (Southeast Asian trading bloc) is csaknem 16 százalékos bővülést értek el – olvashatjuk a Bloombergen megjelent elemzésben. Szakértők szerint a kínai vállalatok két fő csapásirányt követve reagáltak az amerikai büntetővámokra: 

  • új, alternatív piacokat kerestek, és
  • egyre nagyobb mértékben alkalmazzák az áruk harmadik országokon keresztüli átcsomagolását és továbbszállítását, kihasználva ezen országok kedvezőbb vámfeltételeit. 

Erre utal, hogy az Afrikába irányuló kivitel 56 százalékkal ugrott meg, a latin-amerikai pedig a nyári visszaesés után 15,2 százalékos növekedésre váltott. A Capital Economics elemzése szerint

Vietnámba közel 25 százalékkal több kínai áru érkezett, vagyis az ország az egyik legfontosabb „átirányítási csomóponttá” vált az amerikai vámok megkerülésében.

Az importoldalon is a vártnál jóval nagyobb, 7,4 százalékos növekedést mértek, elsősorban a Japánból, Dél-Koreából, Hollandiából és Tajvanról érkező beszerzéseknek köszönhetően. Mindezek következtében Kína külkereskedelmi többlete szeptemberben elérte a 90,5 milliárd dollárt, közel 11 százalékos az emelkedés 2024 azonos hónapjához képest. Érdekes részlet, hogy annak ellenére, hogy Peking visszafogja az amerikai termékek vásárlását, az USA-val szembeni kereskedelmi többlet még így is enyhén nőtt, megközelítve a 23 milliárd dollárt.

A cikkben tárgyalt tendenciával ellentétes előjelű folyamatokról itt írtunk korábban. Azzal, hogy Kína kereskedelmi hajózást indítana a sarkvidéken keresztül, korábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.