Videók

mohács
Új óriáshíd épül: így választják szét a 10 méter mély Dunát – eddig nem látott képeket közöltek a döntő pillanatokról, félelmetes a látvány
Magyarországon először alkalmazott technológiával hat kéregelemet helyeznek egymásra a tíz méter mély folyóban a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében épülő mohácsi híd mederpillérének építésekor.






kkv szektor
Elemző a fix 3 százalékos vállalkozói hitelről: az egész kkv-szektor profitálhat belőle, jelentős kamatcsökkentést hoz a kormány döntése
A százötvenmillió forintos felső korlát miatt a támogatás nagyobb mértékben a mikro- és kisvállalkozásokat segítheti, de kisebb hitelcélok esetében a középvállalkozások is profitálhatnak az intézkedésből.



miniszterelnök
Orbán Viktor bejelentette: 3 százalékos, fix kamatozású hitelt nyújtanak a vállalkozások számára is
Óriási segítséget kapnak a vállalkozások, minden hiteltermék esetében a felső korlát 150 millió forintra emelkedik, a miniszterelnök bejelentése szerint. 2026-ban a magyar költségvetés 320 milliárd forintot ad a kamarán át a vállalkozásoknak, ezen belül 60 milliárd forint a most bejelentett rész.



lynx
A rendszerváltás óta legnagyobb katonai művelet zajlik Magyarországon, tízezrek ragadtak fegyvert – komoly csapatmozgásokra figyelmeztet a HM, ezt biztosan ne tegye!
A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete.

