népszavazás Kiállt Orbán Viktor mellett az EU-csúcson a nyugat-európai vezető: Brüsszel máris azt remeli, hogy a hétvégén megbukik Népszavazást tartanak országában a hét végén.
Pentagon Amerika bejelentette: hadrendbe állította a szuperfegyverét, Iránt már ez pusztítja el – új korszakba léptek a háborúk
Japán Az egész világ most ezt az országot irigyli: Irán neki megengedi, hogy olajat hozzon ki a Hormuzi-szorosból – "Készek vagyunk lehetővé tenni"
Sberbank Digitális vasfüggöny: Oroszország a nyugati MI-nek sem kegyelmez meg – a kínai fejlesztők ezen is nyernek A ChatGPT-hez hasonló rendszerek jövője kérdésessé vált Oroszországban.
Közel-Kelet Rendkívüli: leállította a kitermelést a világ egyik vezető olajhatalma, egyetlen hordó se jön többé exportra a legnagyobb mezőkről – beláthatatlan, mi fog most történni A Hormuzi-szoros lezárása nagyon nehéz helyzetben hozta Irakot.
egészség Riasztó megállapítás: akár bele is halhat, ha leáll a csodagyógyszerről A gyulladásos folyamatok, a vérnyomás és a koleszterinszint is kedvezőtlen irányba fordulhat.
energia Hiába várta az egész ország: Amerika eltérítette az orosz óriástankhajót, 200 ezer hordó gázolaj volt rajta – az utolsó pillanatban irányt váltott Kuba egyre nagyobb bajban van az amerikai embargó miatt.
felvásárlás Brutális üzletet kötött Nagy-Britanniában a titokzatos magyar milliárdos: mostantól négymillió embernek ő adja az internetet Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat.
08:00 népszavazás Kiállt Orbán Viktor mellett az EU-csúcson a nyugat-európai vezető: Brüsszel máris azt remeli, hogy a hétvégén megbukik
07:35 Pentagon Amerika bejelentette: hadrendbe állította a szuperfegyverét, Iránt már ez pusztítja el – új korszakba léptek a háborúk
06:56 Japán Az egész világ most ezt az országot irigyli: Irán neki megengedi, hogy olajat hozzon ki a Hormuzi-szorosból – "Készek vagyunk lehetővé tenni"
06:29 Sberbank Digitális vasfüggöny: Oroszország a nyugati MI-nek sem kegyelmez meg – a kínai fejlesztők ezen is nyernek
06:14 Közel-Kelet Rendkívüli: leállította a kitermelést a világ egyik vezető olajhatalma, egyetlen hordó se jön többé exportra a legnagyobb mezőkről – beláthatatlan, mi fog most történni
21:32 energia Hiába várta az egész ország: Amerika eltérítette az orosz óriástankhajót, 200 ezer hordó gázolaj volt rajta – az utolsó pillanatban irányt váltott
20:20 felvásárlás Brutális üzletet kötött Nagy-Britanniában a titokzatos magyar milliárdos: mostantól négymillió embernek ő adja az internetet
19:53 ukrán dróntámadás Oroszország megmondta Európának: Ukrajna addig lövi a gázcsöveket, amíg az összes energiát kivonja végleg
19:40 energia Nem tehet mást: visszaállhat az orosz olajra az 50 milliós ország, teljesen kifogyott a Hormuzi-szoros lezárása miatt – egyre többen kilincselnek Putyinnál
19:00 közlekedés Káosz készül a repülőtereken, borul a menetrend: nincs elég kerozin, tömegével törlik a járatokat Európában is – senki se tudja, milyen útvonalak maradnak meg
18:54 üzemanyagárak Kiszivárgott: megindulnak az amerikai csapatok Irán felé, több ezer katonát vetnek be – azonnal kitört a pánik az olajpiacon
17:27 Közel-Kelet Az iráni háború több szempontból sújtja Magyarországot – elárulták az elemzők, mikor kell számítani a legrosszabbra
15:38 iráni háború Kitört a pánik a Közel-Keleten: már százával rendelik a luxusbunkereket a milliárdosok
15:26 terrortámadás Terrortámadás Csehországban: lángokba borult a kulcsfontosságú fegyvergyár - videó
14:25 embargó Kuba kaphat orosz olajat – vagy mégsem, senki sem tudja, mi van a sziget felé tartó tankerekkel
14:10 iráni háború Németország sem akar lemaradni a nagy üzletről – a Közel-Kelet felé kacsingatnak a német fegyvergyártók
13:31 járműipar Öreg autópark, növekedő piac: gyorsult a régiós autóeladás, de lassul az elektromos átmenet
ukrán dróntámadás Oroszország megmondta Európának: Ukrajna addig lövi a gázcsöveket, amíg az összes energiát kivonja végleg A Kreml szerint ezek az akciók egész Európát veszélybe sodorhatják.
energia Nem tehet mást: visszaállhat az orosz olajra az 50 milliós ország, teljesen kifogyott a Hormuzi-szoros lezárása miatt – egyre többen kilincselnek Putyinnál India után Dél-Korea is kihasználná az amerikai engedményt.
közlekedés Káosz készül a repülőtereken, borul a menetrend: nincs elég kerozin, tömegével törlik a járatokat Európában is – senki se tudja, milyen útvonalak maradnak meg Az iráni konfliktus nem csak a Közel-Keleten veszélyezteti a repülőjáratokat.
üzemanyagárak Kiszivárgott: megindulnak az amerikai csapatok Irán felé, több ezer katonát vetnek be – azonnal kitört a pánik az olajpiacon A közel-keleti válság egyre hevesebb reakciókat vált ki az energiapiacokon.
Közel-Kelet Az iráni háború több szempontból sújtja Magyarországot – elárulták az elemzők, mikor kell számítani a legrosszabbra Az iráni háború negatív hatásai Magyarországon is érződnek.
Finnország A boltok is hadrendbe állnak: ez a NATO-tagállam már háborúra készül A finn szupermarketláncok részletes vészhelyzeti tervekkel rendelkezik arra az esetre, ha az országot támadás érné.
Március 11.szerda 22:28 energia Donald Trump bejelentette Amerika történelmének legnagyobb üzletét – ötven éve nem történt olyan, mint amire az Egyesült Államok most elkötelezte magátVideó Németh Anita
Március 11.szerda 22:00 startup A golfpályáktól a drónokig: különös tőzsdei kerülővel jön a Trumpok új üzleteVideó Németh Anita
Március 11.szerda 21:55 közel-keleti válság Fordulat a Hormuzi-szorosban, még nagyobb a baj: már a kínai tankerhajók is menekülnek – nem mernek többé Irán közelébe menni VG
Március 11.szerda 21:20 G7 Súlyos döntés született: ítéletet mondtak a világ urai az orosz olaj visszaengedéséről – ehhez Putyinnak is lesz egy-két szava VG/MTI
Március 11.szerda 21:13 benzin Szerbiában pánikvásárlásról cikkeznek, a forgalom azonban csak enyhén emelkedett Tóth Péter, Vajdaság
Március 11.szerda 21:04 Porsche Folytatódik a Volkswagen csoport kálváriája: már az eddig nyereséges Porsche is szenvedVideó Nagy Krisztián
Március 11.szerda 20:40 olajár Ez a valódi rémálom: Irán bemondta, hogy jöhet a 200 dolláros olajár – több kellhet a 400 millió hordós tartaléknál VG
Március 11.szerda 20:21 tankolás Nem bírják tovább az osztrákok: tömegével mennek el Ausztriából, hogy máshol tankoljanak – Magyarországra nem jöhetnek VG
Március 11.szerda 19:30 árkorlátozás Kiakadt a kormány a benzinkutakra: durván belenyúl az üzemanyagárakba – Németországban mostantól csak egyszer drágíthatnak a kereskedők VG
Március 11.szerda 19:16 makroadat Már az iráni háború kitörése előtt megdobta az inflációt az üzemanyagárak növekedése – ebből aligha lesz kamatcsökkentés K. B. G.
Március 11.szerda 19:01 Egyesült Államok Izraeli kulisszatitok derült ki: Washington még nem kész lezárni az iráni háborút – a bizonytalanság új szintre lépett Csókási Annamária
Március 11.szerda 18:45 üzemanyag Folytatódik a német autósok pokoljárása, már Ausztriát másolná a szövetségi kormány VG