népszavazás Kiállt Orbán Viktor mellett az EU-csúcson a nyugat-európai vezető: Brüsszel máris azt remeli, hogy a hétvégén megbukik Népszavazást tartanak országában a hét végén.
Pentagon Amerika bejelentette: hadrendbe állította a szuperfegyverét, Iránt már ez pusztítja el – új korszakba léptek a háborúk
Japán Az egész világ most ezt az országot irigyli: Irán neki megengedi, hogy olajat hozzon ki a Hormuzi-szorosból – "Készek vagyunk lehetővé tenni"
Sberbank Digitális vasfüggöny: Oroszország a nyugati MI-nek sem kegyelmez meg – a kínai fejlesztők ezen is nyernek A ChatGPT-hez hasonló rendszerek jövője kérdésessé vált Oroszországban.
Közel-Kelet Rendkívüli: leállította a kitermelést a világ egyik vezető olajhatalma, egyetlen hordó se jön többé exportra a legnagyobb mezőkről – beláthatatlan, mi fog most történni A Hormuzi-szoros lezárása nagyon nehéz helyzetben hozta Irakot.
egészség Riasztó megállapítás: akár bele is halhat, ha leáll a csodagyógyszerről A gyulladásos folyamatok, a vérnyomás és a koleszterinszint is kedvezőtlen irányba fordulhat.
energia Hiába várta az egész ország: Amerika eltérítette az orosz óriástankhajót, 200 ezer hordó gázolaj volt rajta – az utolsó pillanatban irányt váltott Kuba egyre nagyobb bajban van az amerikai embargó miatt.
felvásárlás Brutális üzletet kötött Nagy-Britanniában a titokzatos magyar milliárdos: mostantól négymillió embernek ő adja az internetet Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat.
08:00 népszavazás Kiállt Orbán Viktor mellett az EU-csúcson a nyugat-európai vezető: Brüsszel máris azt remeli, hogy a hétvégén megbukik
07:35 Pentagon Amerika bejelentette: hadrendbe állította a szuperfegyverét, Iránt már ez pusztítja el – új korszakba léptek a háborúk
06:56 Japán Az egész világ most ezt az országot irigyli: Irán neki megengedi, hogy olajat hozzon ki a Hormuzi-szorosból – "Készek vagyunk lehetővé tenni"
06:29 Sberbank Digitális vasfüggöny: Oroszország a nyugati MI-nek sem kegyelmez meg – a kínai fejlesztők ezen is nyernek
06:14 Közel-Kelet Rendkívüli: leállította a kitermelést a világ egyik vezető olajhatalma, egyetlen hordó se jön többé exportra a legnagyobb mezőkről – beláthatatlan, mi fog most történni
21:32 energia Hiába várta az egész ország: Amerika eltérítette az orosz óriástankhajót, 200 ezer hordó gázolaj volt rajta – az utolsó pillanatban irányt váltott
20:20 felvásárlás Brutális üzletet kötött Nagy-Britanniában a titokzatos magyar milliárdos: mostantól négymillió embernek ő adja az internetet
19:53 ukrán dróntámadás Oroszország megmondta Európának: Ukrajna addig lövi a gázcsöveket, amíg az összes energiát kivonja végleg
19:40 energia Nem tehet mást: visszaállhat az orosz olajra az 50 milliós ország, teljesen kifogyott a Hormuzi-szoros lezárása miatt – egyre többen kilincselnek Putyinnál
19:00 közlekedés Káosz készül a repülőtereken, borul a menetrend: nincs elég kerozin, tömegével törlik a járatokat Európában is – senki se tudja, milyen útvonalak maradnak meg
18:54 üzemanyagárak Kiszivárgott: megindulnak az amerikai csapatok Irán felé, több ezer katonát vetnek be – azonnal kitört a pánik az olajpiacon
17:27 Közel-Kelet Az iráni háború több szempontból sújtja Magyarországot – elárulták az elemzők, mikor kell számítani a legrosszabbra
15:38 iráni háború Kitört a pánik a Közel-Keleten: már százával rendelik a luxusbunkereket a milliárdosok
15:26 terrortámadás Terrortámadás Csehországban: lángokba borult a kulcsfontosságú fegyvergyár - videó
14:25 embargó Kuba kaphat orosz olajat – vagy mégsem, senki sem tudja, mi van a sziget felé tartó tankerekkel
14:10 iráni háború Németország sem akar lemaradni a nagy üzletről – a Közel-Kelet felé kacsingatnak a német fegyvergyártók
13:31 járműipar Öreg autópark, növekedő piac: gyorsult a régiós autóeladás, de lassul az elektromos átmenet
ukrán dróntámadás Oroszország megmondta Európának: Ukrajna addig lövi a gázcsöveket, amíg az összes energiát kivonja végleg A Kreml szerint ezek az akciók egész Európát veszélybe sodorhatják.
energia Nem tehet mást: visszaállhat az orosz olajra az 50 milliós ország, teljesen kifogyott a Hormuzi-szoros lezárása miatt – egyre többen kilincselnek Putyinnál India után Dél-Korea is kihasználná az amerikai engedményt.
közlekedés Káosz készül a repülőtereken, borul a menetrend: nincs elég kerozin, tömegével törlik a járatokat Európában is – senki se tudja, milyen útvonalak maradnak meg Az iráni konfliktus nem csak a Közel-Keleten veszélyezteti a repülőjáratokat.
üzemanyagárak Kiszivárgott: megindulnak az amerikai csapatok Irán felé, több ezer katonát vetnek be – azonnal kitört a pánik az olajpiacon A közel-keleti válság egyre hevesebb reakciókat vált ki az energiapiacokon.
Közel-Kelet Az iráni háború több szempontból sújtja Magyarországot – elárulták az elemzők, mikor kell számítani a legrosszabbra Az iráni háború negatív hatásai Magyarországon is érződnek.
Finnország A boltok is hadrendbe állnak: ez a NATO-tagállam már háborúra készül A finn szupermarketláncok részletes vészhelyzeti tervekkel rendelkezik arra az esetre, ha az országot támadás érné.
Március 11.szerda 18:02 közel-keleti válság Bezárta kapuit a Perzsa-öböl: Irán tengeri aknákkal teszi járhatatlanná az energiakereskedelem ütőerét – Trump brutális választ ígért VG
Március 11.szerda 17:09 Forma-1 A BYD nem kispályázik, a F1-ben és a Le Mans-ban is elindulna a Szegeden gyárat építő autómárka Zováthi Domokos
Március 11.szerda 16:46 kutatás A Shell hatalmas fekete-tengeri olaj- és gázprojektbe engedte be az OMV-t, gyarapodott a klub Pető Sándor
Március 11.szerda 16:12 labdarúgás Még az ivószünetek alatt is reklámokat nézhetünk a foci-vb-n, feldarabolhatják a meccseket Zováthi Domokos
Március 11.szerda 15:15 Nemzetközi Energiaügynökség Meghúzta a vészcsengőt az IEA: a stratégiai olajtartalékból rekordmennyiséget, 400 millió hordót szabadít fel az olajárrobbanás miatt Németh Anita
Március 11.szerda 14:40 haditengerészet Elindult az ázsiai atomhatalom hadiflottája a Perzsa-öböl térségébe Világgazdaság
Március 11.szerda 14:25 iráni háború Drasztikus lépésekkel vágnának az olajválság elé az olajszegény országok K. B. G.
Március 11.szerda 14:10 energia Dominóhatás: a QatarEnergy után a Shell is vis maiort jelentett be az LNG-szállításokra Murányi Ernő
Március 11.szerda 14:05 energiaárak Magyar recept alapján nyúlna bele az energiaárakba Ursula von der Leyen, de a Barátság kőolajvezeték és az ukrán energiablokád továbbra is nagybetűs tabu Pető Sándor
Március 11.szerda 13:57 ukrán aranykonvoj Aranykonvoj: kiderült, miért foglalta le a pénzt Magyarország – Zelenszkij az őrület határán, tehetetlen az ukrán elnök Nagy Krisztián
Március 11.szerda 13:33 energiabiztonság Európa egyre nagyobb bajban: menet közben váltanak hirtelen irányt a kontinens felé tartó LNG-tankerek – már tudni, hová mennek, ennek csúnya vége lehetVideó M. Cs.
Március 11.szerda 12:57 energiaárak Újabb csapás fenyegeti az EU-t a Hormuzi-szoros miatt, és ezt sem tudja kivédeni, ha az USA nem akarjaVideó Pető Sándor