atomenergia Miközben Trump Irán nukleáris létesítményeit bombázza, atomországot csinál egy másik öbölállamból – Teherán ősi riválisa kerülhet nyeregbe, de Trumpnak komoly feltétele van Az atomenergia békés célú hasznosítását megalapozó nukleáris megállapodásnak Szaúd-Arábia esetében egyetlen feltétele van.
euró bevezetése Eltolta magától Magyar Pétert az EKB elnöke, szerencsétlen kontextusban jött elő Magyarország
üzemanyag-ellátás Rendkívüli tanácskozást tart a román kormány: a kazah olajblokád miatt üzemanyagválság szélén Románia – ezekben a percekben döntenek az azonnali intézkedésekről
Szerbia Óriási a baj Szerbiában, üzemanyaghiány fenyeget, megszűnt az import, hatalmas áremelés jön a kutaknál A héten is folytatódott az üzemanyagok drágulása.
vámháború Trump jottányit sem tágít: továbbra is vámfallal védené az amerikai ipart, az alapok már állnak – pár nap, és megint jöhet a tarifafelfordulás Az amerikai elnök és kormánya egy újabb jogszabályi pontra hivatkozva vezetnének be tarifákat.
jégtörő Iparkodhatnak az amerikaiak, Putyin elhúz mellettük a szuperjégtörők versenyében – újabb pofont kapott a jenkik gyártása, s közben csak ég a pénz Az amerikai parti őrségnek szánt első új nehéz jégtörő hajó kapcsán újabb csúszást prognosztizál egy amerikai kormányzati szerv.
kamatdöntés Ezt üzente az EKB Varga Mihálynak és az eurózónának – megnyugtatták a forintot, de hátra ne dőljünk A forint árfolyamát és a magyar gazdaságot is erősen befolyásolni tudja, ami Frankfurtban mostanság történik.
kamatdöntés Varga Mihálynak nagy szüksége van most egy megnyugtatásra Frankfurtból – hamarosan bejelentést tesz az EKB Ha hallottuk, hogyan értékelte a helyzetet kedden az MNB, tudjuk, miről van szó.
18:55 atomenergia Miközben Trump Irán nukleáris létesítményeit bombázza, atomországot csinál egy másik öbölállamból – Teherán ősi riválisa kerülhet nyeregbe, de Trumpnak komoly feltétele van
18:33 euró bevezetése Eltolta magától Magyar Pétert az EKB elnöke, szerencsétlen kontextusban jött elő Magyarország
18:21 üzemanyag-ellátás Rendkívüli tanácskozást tart a román kormány: a kazah olajblokád miatt üzemanyagválság szélén Románia – ezekben a percekben döntenek az azonnali intézkedésekről
17:34 Szerbia Óriási a baj Szerbiában, üzemanyaghiány fenyeget, megszűnt az import, hatalmas áremelés jön a kutaknál
17:11 vámháború Trump jottányit sem tágít: továbbra is vámfallal védené az amerikai ipart, az alapok már állnak – pár nap, és megint jöhet a tarifafelfordulás
15:19 jégtörő Iparkodhatnak az amerikaiak, Putyin elhúz mellettük a szuperjégtörők versenyében – újabb pofont kapott a jenkik gyártása, s közben csak ég a pénz
14:15 kamatdöntés Ezt üzente az EKB Varga Mihálynak és az eurózónának – megnyugtatták a forintot, de hátra ne dőljünk
12:44 kamatdöntés Varga Mihálynak nagy szüksége van most egy megnyugtatásra Frankfurtból – hamarosan bejelentést tesz az EKB
11:22 energiahelyzet Románia az EU élmezőnyébe került az üzemanyag-drágulásban: csak két ország előzi meg
09:58 munkaerőpiac Még önvezetőbb lesz az Uber – már az ügyfélszolgálatát is mesterséges intelligenciára cseréli
09:57 pénzügyi támogatás Az IMF ismét bizalmat szavazott Ukrajnának, újabb százmilliók érkeznek Kijevbe – szemet hunytak a hiányzó reformok felett
08:22 Donald Trump Itt lehet Trump következő háborúja: egy afrikai országra csaphat le hamarosan az amerikai légierő – a magyar származású Gorka Sebestyén a leghangosabb támogatója
07:39 Dacia Dacia: egyelőre pocsék formában a román autógyártó, az elektromos modellekben bízik a cégvezér: – "Nincs szándékunk a kínai kínálatot lemásolni vagy átvenni"
07:17 repülőgépbaleset Ryanair-baleset: az amerikaiak cáfolják a fapados nagyhatalmú urának szavait – ezért eshetett ki egy utas a repülő ablakán
06:50 olajszállító Újabb olajársokkra ébredt Magyarország: lángokban áll két tanker a Vörös-tengeren, karnyújtásnyira a Brent ára a kritikus 100 dollártól
19:50 Szerbia Új olajvezeték épül a magyar határtól: ezen akar orosz olajat kapni a szomszédos ország, beadták a kérelmet – itt halad a nyomvonala
17:30 üzemanyagár Sírnak a bolgárok és a románok a benzinkúton – rajtunk már Trump és Orbán sem segít
17:13 okostelefon A Samsung új hajlítható okostelefonjai jobbak lettek, de az innováció továbbra is várat magára
energiahelyzet Románia az EU élmezőnyébe került az üzemanyag-drágulásban: csak két ország előzi meg Jelentős különbség alakult ki az uniós országok között az üzemanyagárak alakulásában.
munkaerőpiac Még önvezetőbb lesz az Uber – már az ügyfélszolgálatát is mesterséges intelligenciára cseréli Drasztikus leépítést jelentett be a taxiszolgáltató óriás.
pénzügyi támogatás Az IMF ismét bizalmat szavazott Ukrajnának, újabb százmilliók érkeznek Kijevbe – szemet hunytak a hiányzó reformok felett Újabb pénzügyi mentőövet kap Ukrajna: a Nemzetközi Valutaalap 690 millió dollár folyósítását engedélyezte.
Közel-Kelet Elszállt a gáz ára Európában, a közel-keleti háború már a téli ellátást fenyegeti Egyre jobban közeledik a téli gáztárolók feltöltése.
gabonaárak A háború és a hőség miatti aggodalmak hároméves csúcsra röpítették a gabonaárakat Halvány remény a hazai gabonatermelőknek, hogy emelkednek az árak.
Donald Trump Itt lehet Trump következő háborúja: egy afrikai országra csaphat le hamarosan az amerikai légierő – a magyar származású Gorka Sebestyén a leghangosabb támogatója Ez lehet a nyolcadik ország.
Május 5.csütörtök 13:59 kamatemelési sorozat Tovább söpör a cunami, kamatot emeltek a britek is, felkészül Prága és Varsó Pető Sándor
Május 5.csütörtök 12:40 termelői árak A törököknél lassan feleannyit ér a pénz, irgalmatlan a drágulás Pető Sándor
Május 5.csütörtök 12:22 Románia Ezrével járnak Magyarországra tankolni Romániából Rostás Szabolcs, Kolozsvár
Május 5.csütörtök 10:51 zloty erősödés Meglódult a złoty, de a forinttól várják az igazi nekibuzdulást Pető Sándor
Május 4.szerda 20:43 munkavállaló Elindult a kilépési hullám: négymillió amerikai munkavállaló mond fel havonta V. N.
Május 4.szerda 20:01 FED alapkamat Meglépte az évszázad kamatemelését az amerikai jegybank Pető Sándor
Május 4.szerda 19:19 Egyesült Államok Állja dolgozói költségét a Levi Strauss, ha utazniuk kell az abortusz miatt F. A.