motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki A hátborzongató motel egy temető mellé épült.
nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe Erősen figyelnek: az eurózóna, Varga Mihály és mindenki, aki eurót, vagy forintot ad-vesz.
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül Felgyorsulnak a tárgyalások a két fél között. Videó
fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt A kormányfő digitális vadnyugatként jellemezte a közösségi médiát, amire reagálva Elon Musk bebizonyította, hogy az is.
MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet De vajon miért nem reagál még a forint árfolyama? Nem is fog? Videó
16:01 motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
19:49 bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept
19:38 autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól
18:21 fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
17:47 Warner A Netflix máris az amerikai törvényhozók kereszttüzében találta magát: nem győzték meg őket arról, hogy a Warner-üzlet ártatlan egyesülés
16:48 közlekedés A szerbek már rég túl vannak a Budapest-Belgrádon, a háttérben gyorsan összeraktak egy másik gyorsvasutat – drónfelvételek a gigaprojektről
16:15 Euroclear Rossz hír Ukrajnának: negyedével kevesebb pénz jön be a befagyasztott orosz vagyonból
15:40 arany A bitcoin volt a törvényes fizetőeszköz, de 50 millió dollár utal rá, hogy már az aranyban bízik El Salvador
adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből? A fájdalom a települési szintig haladt, és évekig fog tartani, de van, ahol már most nem fizetik a megemelt adót. Videó
energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren Eldőlt, hogy mi történik a gáz árával a szomszédban. Romániában a költségvetési korrekciók után gazdaságélénkítő intézkedések következnek.
nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India? Moszkva egyértelmű üzenetet küldött: az orosz–indiai energetikai együttműködés folytatódik, függetlenül a washingtoni nyomásgyakorlástól.
autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó A BMW regensburgi gyára olyan volumenben gyárt, mely még a debreceni beruházást is háttérbe szorítja.
bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept Több tényezője is van annak, hogy miért van így elmaradva a Pizza Hut.
autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól Visszafogja a termelést a romániai Dacia, a dolgozókat milliós végkielégítéssel ösztönzik az önkéntes távozásra.
November 6.csütörtök 7:45 légiforgalom Itt a súlyos következménye Amerika leállásának: rendkívüli bejelentést tett a Trump-kormány – ezrével törlik a repülőgépjáratokat VG/MTI
November 6.csütörtök 7:25 Lengyelország Óriási ajánlatot tett Nawrocki Szlovákiának: megvan, mire cserélhetik le az orosz gázt – Ficóék K2-es tankokat vehetnek cserében VG/MTI
November 6.csütörtök 7:07 Brüsszel Ez fordulópont: megunta Brüsszel időhúzását, olyan ország mentheti meg Ukrajnát, ami nem tagja az EU-nak – 100 milliárd eurót kaphat Zelenszkij az oroszok ellen VG
November 6.csütörtök 6:55 Oracle Százával rúgja ki a románokat az amerikai óriáscég, már közölték is velük a keserű döntést: nagyon aggasztó az indok VG
November 5.szerda 22:02 síparadicsom Ausztriában élő magyar leplezte le a valóságot: így vernek át az osztrák álláshirdetések – "Bruttó 3000 euró? Hat nap munkával, orrvérzésig túlórákkal" VG
November 5.szerda 21:30 technológia Oroszországé a világ ötödik legnagyobb ritkaföldfém-tartaléka, de semmit sem ér vele - a szankciók miatt most változtatnának a helyzetenVideó M. Cs.
November 5.szerda 20:06 Volodimir Zelenszkij Újabb ország jelentette be: gázsegélyt ad Ukrajnának a télre - egy komplett LNG-terminál szolgálhatja ki őket VG
November 5.szerda 19:46 fegyverszállítás Ennyi volt: meggondolta magát Ukrajnáról az egyik leghűségesebb európai szövetségese – többé nem ad pénzt Zelenszkijnek fegyverekre VG
November 5.szerda 19:30 Liverpool Szoboszlai évi hárommilliárd forintot keres, de ez még csak a kezdet: hatalmas fizetésemelés jöhet a magyar szupersztár számára - topklubok küzdenek a kegyeiért Zováthi Domokos
November 5.szerda 19:27 Ukrán Nemzeti Bank Valami nem stimmel: csődbe ment egy bank Ukrajnában, így kártalanítják a betéteseket - egy éven belül ez már a második VG
November 5.szerda 18:11 Phenjan Észak-koreai katonák építik újra Ukrajnát — Putyint tényleg hidegen hagyja Európa vergődése Csókási Annamária
November 5.szerda 17:51 versenyképesség Riadót fújt a magyar olajóriás: megfeneklett az európai ipar – itt a javaslat, hogyan lehet visszakapni a lendületet VG