nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készülVideó
fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt A kormányfő digitális vadnyugatként jellemezte a közösségi médiát, amire reagálva Elon Musk bebizonyította, hogy az is.
MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet De vajon miért nem reagál még a forint árfolyama? Nem is fog? Videó
adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből? A fájdalom a települési szintig haladt, és évekig fog tartani, de van, ahol már most nem fizetik a megemelt adót. Videó
energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren Eldőlt, hogy mi történik a gáz árával a szomszédban. Romániában a költségvetési korrekciók után gazdaságélénkítő intézkedések következnek.
nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India? Moszkva egyértelmű üzenetet küldött: az orosz–indiai energetikai együttműködés folytatódik, függetlenül a washingtoni nyomásgyakorlástól.
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
19:49 bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept
19:38 autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól
18:21 fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
17:47 Warner A Netflix máris az amerikai törvényhozók kereszttüzében találta magát: nem győzték meg őket arról, hogy a Warner-üzlet ártatlan egyesülés
16:48 közlekedés A szerbek már rég túl vannak a Budapest-Belgrádon, a háttérben gyorsan összeraktak egy másik gyorsvasutat – drónfelvételek a gigaprojektről
16:15 Euroclear Rossz hír Ukrajnának: negyedével kevesebb pénz jön be a befagyasztott orosz vagyonból
15:40 arany A bitcoin volt a törvényes fizetőeszköz, de 50 millió dollár utal rá, hogy már az aranyban bízik El Salvador
15:22 Orbán Viktor Orbán Viktor: a kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!
15:10 bébiétel Újabb botrány a világ legnagyobb élelmiszercégénél: méreganyag gyanúja miatt kellett bébiételeket visszahívni – több európai ország is érintett
15:01 utazás Hajmeresztő ötlettel állt elő Brüsszel: eltörölnék a filléres jegyárakat, lassulhat a repülés – ezt azonnal áttolnák a fapadosok az utasokra
autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó A BMW regensburgi gyára olyan volumenben gyárt, mely még a debreceni beruházást is háttérbe szorítja.
bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept Több tényezője is van annak, hogy miért van így elmaradva a Pizza Hut.
autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól Visszafogja a termelést a romániai Dacia, a dolgozókat milliós végkielégítéssel ösztönzik az önkéntes távozásra.
fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának Madurónak és Venezuelának nem hozott szerencsét.
Warner A Netflix máris az amerikai törvényhozók kereszttüzében találta magát: nem győzték meg őket arról, hogy a Warner-üzlet ártatlan egyesülés A törvényhozók szerint az üzlet csökkentheti a versenyt, hatással lehet az előfizetési árakra és a munkaerőpiacra is.
Barátság kőolaj vezeték Mélyponton Ukrajna olajtranzitja – a Mol is kevesebbet rendelt Veszélyes érvágás az orosz olaj cseh importjának leállása.
November 7.péntek 12:30 közlekedés Nagy változás előtt a Tesla Kínában, ha ez beválik, robbanthat Musk VG
November 7.péntek 9:21 kibocsátás Szedett-vedett vámmal segítene Brüsszel: a hatás totális kudarc lehet, ebbe sokan tönkremehetnek – rémálomról beszél a szakértőVideó B. H. L.
November 7.péntek 8:55 Európai Unió Annyira jól sikerült a lobbi, hogy szépen behódolt Brüsszel: egyesek már bontják a pezsgőt, oda a nagy szigorVideó K. B. G.
November 7.péntek 8:39 Európai Bizottság Most dől el Ukrajna sorsa, Brüsszel megtörheti az utolsó ellenállást Nyugat-Európában: az oroszoktól ma elvehetnek 140 milliárd eurót VG
November 7.péntek 7:49 Európai Unió Kiborult Ukrajnára egy másik uniós tagjelölt ország, mert nem hagyja, hogy csatlakozzon az EU-hoz: Zelenszkij kormánya azonnal visszatámadt – „Ne sértődjetek meg” VG
November 7.péntek 6:08 oroszország Óriási fordulat, Putyin kezdhet mindent elölről: visszamondták a Lukoil felvásárlását, nincs megoldás az orosz olaj sorsára - Amerika megfúrta a gigászi üzletetVideó VG
November 7.péntek 6:03 amerikai munkaerőpiac Húsz éve nem rúgtak ki ennyi embert Amerikában - átvette a hatalmat a mesterséges intelligencia?Videó D. GY.
November 6.csütörtök 19:28 Ukrajna Putyin eldöntötte: az idén télen sem áram, sem fűtés nem lesz Ukrajnában – Oroszország brutális csapást mért a bányászokra, több ezren rekedtek a mélybenVideó VG - MTI
November 6.csütörtök 18:39 Oresnyik Közelítenek az Oresnyik nukleáris rakéták — Putyin jelentős szállítmányt indított el Fehéroroszországba VG
November 6.csütörtök 17:21 elektromos autógyártás Megtorpant az elektromos forradalom: a vásárlók fele nem kér a villanyautóból – így akarná Brüsszel betiltani a belső égésű motorokat VG/MTI
November 6.csütörtök 17:08 gyorsétteremlánc Már a menüsorral célba veszik a fogyasztókat a gyorséttermek VG
November 6.csütörtök 17:02 szén-dioxid-kibocsátás Klímaválság: riadót fújtak a szakértők, elfogyott a lendület a környezetvédelemben – ez a globális gazdaságnak is fájni fog VG/MTI