motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki A hátborzongató motel egy temető mellé épült.
nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe Erősen figyelnek: az eurózóna, Varga Mihály és mindenki, aki eurót, vagy forintot ad-vesz.
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül Felgyorsulnak a tárgyalások a két fél között. Videó
fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt A kormányfő digitális vadnyugatként jellemezte a közösségi médiát, amire reagálva Elon Musk bebizonyította, hogy az is.
MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet De vajon miért nem reagál még a forint árfolyama? Nem is fog? Videó
16:01 motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
19:49 bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept
19:38 autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól
18:21 fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
17:47 Warner A Netflix máris az amerikai törvényhozók kereszttüzében találta magát: nem győzték meg őket arról, hogy a Warner-üzlet ártatlan egyesülés
16:48 közlekedés A szerbek már rég túl vannak a Budapest-Belgrádon, a háttérben gyorsan összeraktak egy másik gyorsvasutat – drónfelvételek a gigaprojektről
16:15 Euroclear Rossz hír Ukrajnának: negyedével kevesebb pénz jön be a befagyasztott orosz vagyonból
15:40 arany A bitcoin volt a törvényes fizetőeszköz, de 50 millió dollár utal rá, hogy már az aranyban bízik El Salvador
adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből? A fájdalom a települési szintig haladt, és évekig fog tartani, de van, ahol már most nem fizetik a megemelt adót. Videó
energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren Eldőlt, hogy mi történik a gáz árával a szomszédban. Romániában a költségvetési korrekciók után gazdaságélénkítő intézkedések következnek.
nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India? Moszkva egyértelmű üzenetet küldött: az orosz–indiai energetikai együttműködés folytatódik, függetlenül a washingtoni nyomásgyakorlástól.
autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó A BMW regensburgi gyára olyan volumenben gyárt, mely még a debreceni beruházást is háttérbe szorítja.
bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept Több tényezője is van annak, hogy miért van így elmaradva a Pizza Hut.
autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól Visszafogja a termelést a romániai Dacia, a dolgozókat milliós végkielégítéssel ösztönzik az önkéntes távozásra.
November 5.szerda 17:13 uniós költségvetés Szorul a hurok Von der Leyen nyakán – már a saját pártcsaládja is fojtogatja D. GY.
November 5.szerda 16:41 népességfogyás Várják a csodát Pekingben: elképesztő GDP-növekedést jósolnak, miközben demográfiai válsággal küzdenek VG
November 5.szerda 16:15 gazdaság Felcsillant a remény a német járműipar számára: így is siralmas maradt az adat – a BMW már talált egy kiutat VG/MTI
November 5.szerda 15:50 Temu Egyik a másik után: a Temu, a Wish és az AliExpress is sorra kerül a Shein botránya miatt VG
November 5.szerda 15:35 Pokrovszk Pokrovszk is megremegett — az eddigi legpusztítóbb orosz rakéták egyikét semmisítették meg az ukránokVideó Csókási Annamária
November 5.szerda 15:20 Nvidia Nagyra nőtt az Nvidia: félni kell tőle, vagy elég kicsit megijedni? VG
November 5.szerda 15:10 természeti katasztrófa Jamaica GDP-jének a harmadát elsöpörte a Melissa hurrikán - felfoghatatlan a pusztítás M. Cs.
November 5.szerda 14:40 Belarusz Ez a légitársaság megúszta: próbálkozott a szankciókkal, de nem jutott sokra Donald Trump kormányzata — szabadon repkedhetnek a fehéroroszok Csókási Annamária
November 5.szerda 14:29 Európai Bizottság Fel kell készülnie a MÁV-nak: az európai nagy városokat brutálisan gyors vasúti hálózattal akarják összekötni VG/MTI
November 5.szerda 14:19 ukrán hadiipar Zelenszkij átszakítaná a gátat: hamarosan elárasztják az európai piacot az ukrán fegyverek – ebből finanszíroznák a háborút VG
November 5.szerda 14:10 munkanélküliségi ráta Ausztria csapdába ejtette magát a migránsokkal, most fáj igazán, Brüsszelt pedig ez nem érdekli Pető Sándor
November 5.szerda 12:58 ingatlanpiac Berobbant a szlovák ingatlanpiac, a jelzálog-hitelezés és a tragikus lakáshiány hajtja fel az árakat Sidó Zoltán