Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább Fény derült egy titokra, ami több évtizede övezi a kólát.
kikötő Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok
tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé Mindenki sorban áll, hogy részesedjen a NIS-ből.
F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után Tönkrement Indonézia és a Boeing együttműködése.
motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki A hátborzongató motel egy temető mellé épült.
Barcelona Ingyenjegyeket osztogatnak Barcelona leghíresebb nevezetességébe Februárban egy különleges lehetőség kínálkozik arra, hogy a látogatók ingyenesen csodálhassák meg a Sagrada Famíliát.
Nipah-vírus Borzasztó következményekkel járna a Nipah vírus pandémiája Az esély erre igen csekély, de ettől függetlenül komolyan kell venni a kórokozót.
21:53 Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább
21:22 kikötő Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok
20:16 tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
19:16 NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé
18:01 F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után
16:01 motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
19:49 bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept
19:38 autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól
18:21 fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe Erősen figyelnek: az eurózóna, Varga Mihály és mindenki, aki eurót vagy forintot ad-vesz.
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül Felgyorsulnak a tárgyalások a két fél között. Videó
fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt A kormányfő digitális vadnyugatként jellemezte a közösségi médiát, amire reagálva Elon Musk bebizonyította, hogy az is.
MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet De vajon miért nem reagál még a forint árfolyama? Nem is fog? Videó
adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből? A fájdalom a települési szintig haladt, és évekig fog tartani, de van, ahol már most nem fizetik a megemelt adót. Videó
Október 26.vasárnap 6:30 gaming Közeleg a végjáték a konzolháborúban: a PS6 megjelenése és az új Xbox végleg eldöntheti, ki lesz a konzolnagyhatalom – a Sony és a Microsoft ugrásra készen áll Gergely Máté
Október 26.vasárnap 6:00 energiahordozók Kié a legtöbb olaj? A világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkező országok listája Hornyák Szabolcs
Október 25.szombat 21:22 Gundremmingen Videó: atomerőmű hűtőtornyait robbantották fel Németországban VG
Október 25.szombat 20:39 hadiipar Teljesen átalakíthatja az amerikai flottát Trump, de az első csatahajók elkészültekor már nem ő lesz az elnök K. B. G.
Október 25.szombat 20:04 Amerikai Védelmi Minisztérium Pentagon: ismeretlen adományozó mentheti meg a katonák fizetését VG/MTI
Október 25.szombat 18:15 Kambodzsa Elképesztő repülőteret adtak át ebben az ázsiai országban – videóVideó VG
Október 25.szombat 17:17 vámháború Kanada azonnal kapitulált Trump előtt, kérdés, hogy sikerül-e kiengesztelni az amerikai elnököt K. B. G.
Október 25.szombat 15:36 ChatGPT Forradalmasíthatja az internetezést a ChatGPT új böngészője, a Google már most érzi a hatásátVideó VG
Október 25.szombat 15:03 Allegro A közép-európai Allegro-dráma: Lengyelország legnagyobb online piactere meghajlította a magyar piac terét is VG
Október 25.szombat 9:52 LVMH Luxus, fél áron: okosabban vásárolnak a fiatalok, hódít a másodpiac – használt termékeikkel versenyeznek a legnagyobb divatházakVideó VG