Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább Fény derült egy titokra, ami több évtizede övezi a kólát.
kikötő Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok
tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé Mindenki sorban áll, hogy részesedjen a NIS-ből.
F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után Tönkrement Indonézia és a Boeing együttműködése.
motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki A hátborzongató motel egy temető mellé épült.
Barcelona Ingyenjegyeket osztogatnak Barcelona leghíresebb nevezetességébe Februárban egy különleges lehetőség kínálkozik arra, hogy a látogatók ingyenesen csodálhassák meg a Sagrada Famíliát.
Nipah-vírus Borzasztó következményekkel járna a Nipah vírus pandémiája Az esély erre igen csekély, de ettől függetlenül komolyan kell venni a kórokozót.
21:53 Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább
21:22 kikötő Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok
20:16 tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
19:16 NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé
18:01 F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után
16:01 motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
19:49 bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept
19:38 autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól
18:21 fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe Erősen figyelnek: az eurózóna, Varga Mihály és mindenki, aki eurót vagy forintot ad-vesz.
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül Felgyorsulnak a tárgyalások a két fél között. Videó
fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt A kormányfő digitális vadnyugatként jellemezte a közösségi médiát, amire reagálva Elon Musk bebizonyította, hogy az is.
MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet De vajon miért nem reagál még a forint árfolyama? Nem is fog? Videó
adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből? A fájdalom a települési szintig haladt, és évekig fog tartani, de van, ahol már most nem fizetik a megemelt adót. Videó
Október 23.csütörtök 10:56 autóipar Mégis betilthatják az EU-ban 2035-től a benzines és a dízeles autókat: a németek ellen fordult Európa két legnagyobb országa K. B. G.
Október 23.csütörtök 9:15 olajpiac Máris itt a következménye, hogy Trump megbüntette a legnagyobb orosz olajcégeket: azonnal kilőttek az árak, ez fájni fog a magyaroknak is VG
Október 23.csütörtök 8:28 szankciók Az EU vérfagyasztó üzenetet küldött Magyarországnak október 23-ra: még abban a pillanatban megérkezett a felelet – "Elment a józan eszünk?" VG/MTI
Október 22.szerda 19:40 ukrán légierő Putyin sötét napjai: nem csak a svédek csúcsvadászgépét kaphatja meg Ukrajna, a rettegett amerikai harci helikoptereket is – videón, mire képes az AH-1Z Viper VG
Október 22.szerda 19:29 gaming Egy nyaralás ára lehet az új Xbox: a Microsoft teljesen elszáll az árakkal – hova tűnt a „Játékszabadság mindenkinek” szlogen?Videó Gergely Máté
Október 22.szerda 18:47 kétoldalú forgalom Vámháború: napi egymilliárd dollár az adu a kínai elnök kezében az amerikaiakkal szembenVideó M. Cs.
Október 22.szerda 18:11 akvizíció Ez a hatalmas tranzakció alapjaiban változtathatja meg a szépségipart Világgazdaság
Október 22.szerda 17:57 Eurostar Emeletes vonatok száguldhatnak a Csalagúton át kétmilliárd euróból VG
Október 22.szerda 15:42 Salrom Parajdi sóbánya: a kormány menesztette a Salrom vezetését – a miniszter megtorlást ígér, „az igazság fájdalmas, de felelni fognak”Videó Schweickhardt Gyula
Október 22.szerda 15:35 energia Szijjártó Péter bejelentette: hazánk stratégiai fontosságú lépést tesz, új forrásokat keres – amerikai nukleáris fűtőelemeket vásárolhat MagyarországVideó Schweickhardt Gyula
Október 22.szerda 14:25 Szerbia Fokozódhat a szerb üzemanyaghelyzet a Dunai Finomító tűzesete miatt VG
Október 22.szerda 14:01 energia Bejelentést tett a kormány: Ukrajna földgázsegélyt kap, hogy tudjon fűteni – olyan ország menti meg, amely nem EU-tag Hecker Flórián