kamatdöntés Ezt üzente az EKB Varga Mihálynak, a forintnak és az eurózónának – itt a fontos frankfurti döntés A forint árfolyamát és a magyar gazdaságot is erősen befolyásolni tudja, ami Frankfurtban mostanság történik.
kamatdöntés Varga Mihálynak nagy szüksége van most egy megnyugtatásra Frankfurtból – hamarosan bejelentést tesz az EKB
munkaerőpiac Még önvezetőbb lesz az Uber – már az ügyfélszolgálatát is mesterséges intelligenciára cseréli Drasztikus leépítést jelentett be a taxiszolgáltató óriás.
pénzügyi támogatás Az IMF ismét bizalmat szavazott Ukrajnának, újabb százmilliók érkeznek Kijevbe – szemet hunytak a hiányzó reformok felett Újabb pénzügyi mentőövet kap Ukrajna: a Nemzetközi Valutaalap 690 millió dollár folyósítását engedélyezte.
Közel-Kelet Elszállt a gáz ára Európában, a közel-keleti háború már a téli ellátást fenyegeti Egyre jobban közeledik a téli gáztárolók feltöltése.
gabonaárak A háború és a hőség miatti aggodalmak hároméves csúcsra röpítették a gabonaárakat Halvány remény a hazai gabonatermelőknek, hogy emelkednek az árak.
Donald Trump Itt lehet Trump következő háborúja: egy afrikai országra csaphat le hamarosan az amerikai légierő – a magyar származású Gorka Sebestyén a leghangosabb támogatója Ez lehet a nyolcadik ország.
14:15 kamatdöntés Ezt üzente az EKB Varga Mihálynak, a forintnak és az eurózónának – itt a fontos frankfurti döntés
12:44 kamatdöntés Varga Mihálynak nagy szüksége van most egy megnyugtatásra Frankfurtból – hamarosan bejelentést tesz az EKB
11:22 energiahelyzet Románia az EU élmezőnyébe került az üzemanyag-drágulásban: csak két ország előzi meg
09:58 munkaerőpiac Még önvezetőbb lesz az Uber – már az ügyfélszolgálatát is mesterséges intelligenciára cseréli
09:57 pénzügyi támogatás Az IMF ismét bizalmat szavazott Ukrajnának, újabb százmilliók érkeznek Kijevbe – szemet hunytak a hiányzó reformok felett
08:22 Donald Trump Itt lehet Trump következő háborúja: egy afrikai országra csaphat le hamarosan az amerikai légierő – a magyar származású Gorka Sebestyén a leghangosabb támogatója
07:39 Dacia Dacia: egyelőre pocsék formában a román autógyártó, az elektromos modellekben bízik a cégvezér: – "Nincs szándékunk a kínai kínálatot lemásolni vagy átvenni"
07:17 repülőgépbaleset Ryanair-baleset: az amerikaiak cáfolják a fapados nagyhatalmú urának szavait – ezért eshetett ki egy utas a repülő ablakán
06:50 olajszállító Újabb olajársokkra ébredt Magyarország: lángokban áll két tanker a Vörös-tengeren, karnyújtásnyira a Brent ára a kritikus 100 dollártól
19:50 Szerbia Új olajvezeték épül a magyar határtól: ezen akar orosz olajat kapni a szomszédos ország, beadták a kérelmet – itt halad a nyomvonala
17:30 üzemanyagár Sírnak a bolgárok és a románok a benzinkúton – rajtunk már Trump és Orbán sem segít
17:13 okostelefon A Samsung új hajlítható okostelefonjai jobbak lettek, de az innováció továbbra is várat magára
16:03 orosz-ukrán háború Putyinnak most fogyott el a türelme: úgy, ahogy van, kidobta a kukába az alaszkai béketervet, jókora darabot vájna ki Ukrajnából – „Döntsenek a fegyverek, éljétek túl, ahogy tudjátok!”
15:47 üzemanyag Elismerte a kormány: a Duna alacsony vízállása csapást mért az üzemanyagimportra – vasúton kell szállítani a szerbiai importot, egy vagyont emészt fel
14:50 Európai Bizottság Kiderült miért és mennyire keresik a világban az uniós élelmiszereket – az árversenyben kár is beszállni
13:40 földgáz Történelmi nap a magyar gázellátásban: még soha nem érkezett ennyi gáz Romániából Magyarországra
Dacia Dacia: egyelőre pocsék formában a román autógyártó, az elektromos modellekben bízik a cégvezér: – "Nincs szándékunk a kínai kínálatot lemásolni vagy átvenni" 2030-ig négy teljesen elektromos modellt kíván piacra dobni.
repülőgépbaleset Ryanair-baleset: az amerikaiak cáfolják a fapados nagyhatalmú urának szavait – ezért eshetett ki egy utas a repülő ablakán A repülőgép-incidens július elején történt.
olajszállító Újabb olajársokkra ébredt Magyarország: lángokban áll két tanker a Vörös-tengeren, karnyújtásnyira a Brent ára a kritikus 100 dollártól A személyzet valamennyi tagja sértetlenül megmenekült.
Szerbia Új olajvezeték épül a magyar határtól: ezen akar orosz olajat kapni a szomszédos ország, beadták a kérelmet – itt halad a nyomvonala Az összeköttetésen a Magyarországon áthaladó Barátság vezetékből akár orosz olaj is érkezhetne.
üzemanyagár Sírnak a bolgárok és a románok a benzinkúton – rajtunk már Trump és Orbán sem segít Magyarországon eközben...
okostelefon A Samsung új hajlítható okostelefonjai jobbak lettek, de az innováció továbbra is várat magára Jobbak lettek elődeiknél, de a valódi innováció és a jó ár-érték arány elmaradt.
Május 18.szerda 17:21 Németország Törökország már most blokkolja a svédek és a finnek NATO-csatlakozását P. A. R.
Május 18.szerda 16:37 Szlovákia Rábólintottak az orosz olajat sújtó extraadóra Pozsonyban Sidó Zoltán, Pozsony
Május 18.szerda 16:21 rekord infláció Északról nyomják az euróövezetet a kamatemelés felé Pető Sándor
Május 18.szerda 15:54 orosz gazdaság Az idei évre 7,8 százalékos GDP-csökkenést prognosztizálnak Oroszországban VG/MTI
Május 18.szerda 13:02 autópályaépítés Csigatempó a romániai sztrádaépítéseken Rostás Szabolcs, Kolozsvár
Május 18.szerda 12:26 Fed kamatdöntés EKB-s nyilatkozat ékelte ki a forintot, de ne bízzuk el magunkat Pető Sándor