bírság Brüsszel kimondta: a TikToknak szigorítania kell a gyerekek védelmének érdekében – tucatjával történnek botrányos visszaélések Brüsszel azt várja, hogy a gyerekek videói alapértelmezésben csak az általuk elfogadott felhasználókhoz juthassanak el.
gumiabroncs Foghatják a fejüket az autósok: durván elszállhatnak a belépő kategóriás gumik árai, nem éri majd meg az olcsó kínai
ukrán dróntámadás Brutális pusztítás az orosz Amazonnál – az ukrán drónok elől nem tud hova bújni a kiskereskedő, egyértelműen célponttá vált
vészhelyzet Lángokban Európa: tízezreket menekítenek az egyre súlyosabb erdőtüzek miatt Már több mint 250 ezer hektár égett le.
vám Trump öldöklő angyalból szinte békegalambra váltott az új vámokkal, de ezt is megérezheti a magyar gazdaság – a meglepetések elnöke most a kényszermunkával jött elő Az EU egyelőre óvatos: a „sokkolónak” nevezett vámok utáni következő reakciók már visszafogottabbak, de kérdés, hogy az új rendszer hogyan érinti majd az uniós és a magyar gazdaságot.
Románia Rendkívüli katonai helyzet Romániában: tüzet nyitott egy F-16-os vadászgép, az elnök bejelentést tett − „Belépett az ország légterébe egy drón” Először történt hasonló eset.
atomerőmű fűtőanyag Német politikusok kémet szimatolnak az atomerőművi üzemanyag gyártása kapcsán – Paks II. után Paks I-nek is keresztbe tehetnek A polgári nukleáris együttműködés nem tilos Oroszországgal.
részvényárfolyam Lecsapott az AI-vihar a Wall Streetre: több száz milliárd dollár égett el órák alatt a techóriásokból – vége a befektetői vak bizalomnak Egyre erősödik a kérdés: mikor térülnek meg az AI-ra elköltött százmilliárdok? Videó
16:32 bírság Brüsszel kimondta: a TikToknak szigorítania kell a gyerekek védelmének érdekében – tucatjával történnek botrányos visszaélések
16:01 gumiabroncs Foghatják a fejüket az autósok: durván elszállhatnak a belépő kategóriás gumik árai, nem éri majd meg az olcsó kínai
14:01 ukrán dróntámadás Brutális pusztítás az orosz Amazonnál – az ukrán drónok elől nem tud hova bújni a kiskereskedő, egyértelműen célponttá vált
12:06 vám Trump öldöklő angyalból szinte békegalambra váltott az új vámokkal, de ezt is megérezheti a magyar gazdaság – a meglepetések elnöke most a kényszermunkával jött elő
11:42 Románia Rendkívüli katonai helyzet Romániában: tüzet nyitott egy F-16-os vadászgép, az elnök bejelentést tett − „Belépett az ország légterébe egy drón”
10:58 atomerőmű fűtőanyag Német politikusok kémet szimatolnak az atomerőművi üzemanyag gyártása kapcsán – Paks II. után Paks I-nek is keresztbe tehetnek
10:33 részvényárfolyam Lecsapott az AI-vihar a Wall Streetre: több száz milliárd dollár égett el órák alatt a techóriásokból – vége a befektetői vak bizalomnak
08:15 vadászgépek Putyint a gutaütés kerülgeti: lezuhant az oroszok koronaékszere, odaveszett a Szu-57-es vadászgép – 35-50 millió dollár égett el egy pillanat alatt
07:40 üzemanyag Döntöttek az oroszok a benzinről és a dízelről, ez nagyon rossz hír a magyaroknak is: súlyos csapást mérnek az üzemanyagárakra – még tovább tiltják az exportot
07:20 euró Ez is eljött, most már biztos: lecseréli az eddigi eurót az EU, a magyarok is szavazhatnak róla – így fognak kinézni az új bankjegyek
07:00 LNG Kiszivárgott: Ursula von der Leyenék meggondolták magukat az orosz gáz betiltásáról, engedélyt adtak a vásárlására – ez a milliárdos örülhet neki a legjobban
06:40 hatósági ellenőrzés Totális fordulat, megtörte a csendet a szegedi BYD-gyár: először nyilatkozott a hatósági razziáról, semmi se úgy történt – „Nem felel meg a valóságnak”
21:09 mesterséges intelligencia Szabályos vérfürdő, ami a Wall Streeten zajlik: zuhannak a tech részvények
20:08 húszik Trump bosszút esküdött Irán ellen a húszik támadásai miatt – az olajár áttörte a 100 dolláros határt, mostantól bármi megtörténhet
18:55 atomenergia Miközben Trump Irán nukleáris létesítményeit bombázza, atomországot csinál egy másik öbölállamból – Teherán ősi riválisa kerülhet nyeregbe, de Trumpnak komoly feltétele van
18:33 euró bevezetése Eltolta magától Magyar Pétert az EKB elnöke, szerencsétlen kontextusban jött elő Magyarország
18:21 üzemanyag-ellátás Rendkívüli tanácskozást tart a román kormány: a kazah olajblokád miatt üzemanyagválság szélén Románia – ezekben a percekben döntenek az azonnali intézkedésekről
17:34 Szerbia Óriási a baj Szerbiában, üzemanyaghiány fenyeget, megszűnt az import, hatalmas áremelés jön a kutaknál
17:11 vámháború Trump jottányit sem tágít: továbbra is vámfallal védené az amerikai ipart, az alapok már állnak – pár nap, és megint jöhet a tarifafelfordulás
vadászgépek Putyint a gutaütés kerülgeti: lezuhant az oroszok koronaékszere, odaveszett a Szu-57-es vadászgép – 35-50 millió dollár égett el egy pillanat alatt Az orosz hadiipar egyik csúcstermékéről van szó.
üzemanyag Döntöttek az oroszok a benzinről és a dízelről, ez nagyon rossz hír a magyaroknak is: súlyos csapást mérnek az üzemanyagárakra – még tovább tiltják az exportot A magyar kormány szerint egyelőre nincs ellátási veszély.
euró Ez is eljött, most már biztos: lecseréli az eddigi eurót az EU, a magyarok is szavazhatnak róla – így fognak kinézni az új bankjegyek Két fő tematika mentén készülnek az új euróbankjegyek.
LNG Kiszivárgott: Ursula von der Leyenék meggondolták magukat az orosz gáz betiltásáról, engedélyt adtak a vásárlására – ez a milliárdos örülhet neki a legjobban Athén is támogatta az új intézkedéseket.
hatósági ellenőrzés Totális fordulat, megtörte a csendet a szegedi BYD-gyár: először nyilatkozott a hatósági razziáról, semmi se úgy történt – „Nem felel meg a valóságnak” A hatósági ellenőrzésről szóló értesülés Magyar Péter miniszterelnök bejelentése után jelent meg a kínai sajtóban.
mesterséges intelligencia Szabályos vérfürdő, ami a Wall Streeten zajlik: zuhannak a tech részvények Donald Trump Iránnak és a húsziknak címzett katonai fenyegetése, valamint az olaj drágulása egyszerre rontotta a befektetői hangulatot.
Március 24.csütörtök 10:42 Hollandia Egyre bonyolultabb újabb Oroszországot sújtó szankcióval előállni VG/MTI
Március 24.csütörtök 8:56 EU-csúcs A lengyelek azonnal szabadulnának az orosz energiától, egyre több a szövetségesük P. CS.
Március 24.csütörtök 8:40 Takarékbank Elemző: az állami intézkedések enyhítik a háború és a szankciók kedvezőtlen hatásait K. R. R.
Március 23.szerda 21:26 Románia Románia jódtablettákkal készül egy esetleges nukleáris incidensre T. R.
Március 23.szerda 20:57 Biden Az USA vörös vonalat húzott Kínának az oroszok támogatásával kapcsolatban Tiszóczi Roland
Március 23.szerda 20:47 háború Biden vezérszerepre tör az EU-csúcson, és újabb szankciókkal érkezik Spiesz Bianka
Március 23.szerda 18:53 Amerikai Egyesült Államok Megszűnhetnek az Irán elleni szankciók - közel az atomalku T. R.
Március 23.szerda 18:33 globális élelmiszerválság Ez még nem a földi pokol – az majd később jön Medgyesi Csilla