kártevő Patkányok rohanták le a világ egyik legértékesebb ültetvényét – ebből még Magyarországon is baj lehet A világtermelés zömét is ez az állam adja. Videó
orosz-ukrán háború Szakad a Rheinmetall a béketárgyalások hírére, de korai lenne még temetni az európai hadiipari fellendüléstVideó
hitelminősítés Elismerve Donald Trump gazdaságpolitikáját, megerősítette Amerika hitelminősítését az S&P Az S&P szerint az új vámintézkedésekből származó bevételek ellensúlyozhatják az új adócsökkentéseket.
megújuló energia Napelem: Románia büszkélkedik, forradalom zajlik az országban – pedig szén nélkül nem lenne elég áram A napenergia szerepe egyre meghatározóbb Romániában
orosz-ukrán háború Tönkreteszi az ukrán infláció az iskolakezdést: a kormány most először támogatást ad, de ez messze nem elég Piaci felmérések szerint az iskolakezdés Ukrajnában drasztikusan megdrágult. Videó
autóipar Ez a nagy baja a BYD szuperolcsó autójának: Kínában négymillióba kerül, mire Magyarországra ér, már nyolcba – ezért drágul meg A BYD Dolphin Surf elektromos autó ára Európában, így Magyarországon is megduplázódott a kínai árhoz képest. Például a 156 lóerős motorral és 43,2 kilowattóra kapacitású akkumulátorral rendelkező Comfort több mint 10 millió forintba kerül.
háború Magyar parancsnok dicsekedett el a Barátság olajvezeték elleni ukrán támadásról: "Üdvözletét küldik a madaraink" Ukrán dróntámadás miatt leállt a Barátság kőolajvezeték.
11:00 kártevő Patkányok rohanták le a világ egyik legértékesebb ültetvényét – ebből még Magyarországon is baj lehet
10:25 orosz-ukrán háború Szakad a Rheinmetall a béketárgyalások hírére, de korai lenne még temetni az európai hadiipari fellendülést
10:06 hitelminősítés Elismerve Donald Trump gazdaságpolitikáját, megerősítette Amerika hitelminősítését az S&P
10:00 megújuló energia Napelem: Románia büszkélkedik, forradalom zajlik az országban – pedig szén nélkül nem lenne elég áram
09:30 orosz-ukrán háború Tönkreteszi az ukrán infláció az iskolakezdést: a kormány most először támogatást ad, de ez messze nem elég
07:59 autóipar Ez a nagy baja a BYD szuperolcsó autójának: Kínában négymillióba kerül, mire Magyarországra ér, már nyolcba – ezért drágul meg
07:41 háború Magyar parancsnok dicsekedett el a Barátság olajvezeték elleni ukrán támadásról: "Üdvözletét küldik a madaraink"
07:40 oktatás Iskolakezdés Szlovákiában: iszonyúan elszálltak az árak, nyögik a szülők – így segít a Fico-kormány
07:10 Qantas Kegyetlen módszerekkel tette utcára a munkavállalóit az óriáscég – nem úszta meg, történelmi bírságot szabtak ki rá
07:03 orosz-ukrán háború Elkezdte a békét árazni az európai részvénypiac - minden, amit a mai tőzsdenap előtt tudni érdemes
06:40 Volkswagen Rossz útra lépett a Volkswagen: pluszdíjat kell fizetniük a tulajdonosoknak, hogy gyorsabban menjen az elektromos autó – garantált a bukás
06:33 közlekedés Döntött Európa egyik leggazdagabb országa, Magyarországról vesz új vonatokat: a vidéki nagyvárosban gyártják le a világhírű Stadler FLIRT Akku kocsijait
06:20 anyagi kár Itt tart Románia: még az ágyneműt is ellopják a szállodákból – megelégelték az üzemeltetők, drasztikus szigort vezettek be
04:47 kereskedelmi háború Mihez kezdünk az amerikai részvényekkel? Tombol az optimizmus, de ez senkit ne tévesszen meg
21:45 autóipar Nagy a baj Ausztriában: soha nem látott tömeges kirúgást jelentett be az osztrák autóipari multi – Magyarországhoz is ezer szállal kötődik
18:27 Czepek Gábor Ukrajna a tűzzel játszik: Magyarország rendkívül súlyosan vághat vissza – ez az ütőkártya a Barátság vezeték leállításánál is jobban fájna
17:48 fémipar Németország gazdasága 2025: egyetlen hónap alatt 14 ezer munkahely szűnt meg – újabb iparág omlik össze
17:33 új zéland Ebben az országban akart mindenki élni, tömegek költöztek ide – most megindult a kivándorlási hullám, már kibírhatatlan
oktatás Iskolakezdés Szlovákiában: iszonyúan elszálltak az árak, nyögik a szülők – így segít a Fico-kormány Az iskolakezdés Szlovákiában nagyjából 16 százalékkal drágul.
Qantas Kegyetlen módszerekkel tette utcára a munkavállalóit az óriáscég – nem úszta meg, történelmi bírságot szabtak ki rá Nagyon sajnálják a történteket, de a bírót ez nem hatja meg. Videó
orosz-ukrán háború Elkezdte a békét árazni az európai részvénypiac - minden, amit a mai tőzsdenap előtt tudni érdemes Az orosz–ukrán háború esetleges lezárása, valamint az amerikai jegybank szeptemberre várt kamatcsökkentése mozgatja a piacokat. A határidős európai tőzsdeindexek pluszban jártak az ázsiai kereskedés során, a részvénypiac egyelőre bízik a béketárgyalásokban. Videó
Volkswagen Rossz útra lépett a Volkswagen: pluszdíjat kell fizetniük a tulajdonosoknak, hogy gyorsabban menjen az elektromos autó – garantált a bukás Havi díjért használható ki a motor teljes teljesítménye.
közlekedés Döntött Európa egyik leggazdagabb országa, Magyarországról vesz új vonatokat: a vidéki nagyvárosban gyártják le a világhírű Stadler FLIRT Akku kocsijait A Szolnoki Stadler üzem gyártja az újonnan rendelt akkumulátoros FLIRT vonatok kocsiszekrényeit, amelyek 2029-ben kezdik meg szolgálatukat a dán vasúthálózaton. A Stadler FLIRT Akku a villamosított vonalakon tölti az akkumulátorát, és a villamosítás nélküli szakaszokon kizárólag akkumulátorról közlekedik.
anyagi kár Itt tart Románia: még az ágyneműt is ellopják a szállodákból – megelégelték az üzemeltetők, drasztikus szigort vezettek be A vendégek nemcsak törölközőt tulajdonítanak el a szobákból.
November 19.kedd 20:10 vámháború Visszanyal a fagyi: jöhetnek kínai vállalatok az EU-ba – gyárakat és a technológiát is hozniuk kellVideó Nemes Tamás
November 19.kedd 19:41 Michel Barnier Francia zakó: újra Nagy-Britannia a befektetők kedvenc piacaVideó Nemes Tamás
November 19.kedd 18:17 Ukrajna Szankciós csőd: vígan kereskednek Oroszországgal az uniós cégekVideó VG
November 19.kedd 15:41 autóipar A magyar Suzuki-vezér szerint megbicsaklott az elektromos átállás, kritikus idők jönnekVideó VG
November 19.kedd 15:13 autópiac Csak átmeneti a megtorpanás, kiszorulnak a hagyományos gépjárművek az autóiparból VG
November 19.kedd 11:28 infláció Nem okozott meglepetést a várva várt adat, reagálnak a piacok Mészáros Gergő
November 19.kedd 10:50 mol Gyenge a vállalati növekedés a régióban, de a Mol így is dobogós helyen végzett VG
November 19.kedd 9:08 gyárbezárás Európai műanyaggyártás: sorra zárnak be az üzemek – gellert kapott az újrahasznosításVideó Nemes Tamás