vasút
Búcsúajándékot hagyott Lázár János Vitézy Dávidnak: ezt kapta örökségül az új közlekedési miniszter és a MÁV – mindig is ezt akarták
Öt vadonatúj Siemens Vectron állt szolgálatba a hazai vasútnál. A korszerű mozdonyok érkezése része Lázár János tíz vállalásának egyik központi eleme, amelynek célja, hogy a következő években a MÁV járműállományának fele modern, nagy teljesítményű gépekből álljon. Az államfő szerint jelenleg sem jogi, sem alkotmányos indok nem áll fenn a távozásra.
Sokakat foglalkoztat a hadügyminisztérium által márciusban kötött gigaszerződés.
Legnépszerűbb
Aktiv Magyarorszag
Egy sor civil és szakmai szervezet kéri Magyar Péteréket, hogy ne rombolják le a fideszes államtitkár munkáját – "Ez komoly veszteséget jelentene!"
Civil szervezetek, szakmai közösségek arra kérik a Magyar-kormányt, hogy tartsa egyben a Révész Máriusz által is létrehozott Aktív Magyarország-portfóliót.„A bíróságon találkoznak” – feszült jelenetek a Karmelita kolostor bejárásán
A kormányfő körbevezette a sajtó munkatársait a Karmelita kolostorban, miközben több fideszes politikus is arra biztatta a támogatókat, hogy személyesen nézzék meg. Magyar Péter a tárlatvezetés közben szóváltásba keveredett Havasi Bertalannal. kormányalakítás




























