repülőgép Most kezdhet aggódni a Boeing és az Airbus: jön Kína utasszállító repülőgépe – sorban állnak a vevők a C919-ért A potenciális gépmegrendelés mérete és ára még titok.
Románia Vége: bezár a nagy acélgyár Erdélyben, már nem bírta fizetni a rezsit – százak állása szűnik meg
hídépítés Megint mit művelt Kína: olyan hidat épített, aminek csodájára jár a világ – fogják a fejüket a mérnökök
Nagy-Britannia Egyszerre száz szankciót vetettek ki Oroszországra, de most már Kína se úszta meg: bajban lesz az árnyékflotta A britek száz szankcióval sújtják Oroszország gazdaságát. Videó
ukrán gazdaság Most döbbent rá az IMF, mekkora a baj Ukrajnában: az eddigi megállapodás semmis, rendkívüli tárgyalásokat folytatnak Zelenszkijékkel Az IMF új hitelprogramot készítene Ukrajnának, mert sokkal több pénz kellhet neki, mint amivel korábban számoltak.
Nemzetközi Valutaalap Ítéletet mondott a hírhedt amerikai valutaalap Romániáról, ebből már látszik: Magyarország elsüvít mellette – oda a román jólét, fenyeget a bóvli A megszorítások máris megcsapolták a romániai háztartások jövedelmét, az IMF évekkel elnyújtaná őket. Videó
vasút Összekötötték Magyarországot Ukrajnával, mostantól él az új vasúti kapcsolat – évtizedeken át szünetelt, így járnak mától a vonatok Új vasúti kapcsolat született Magyarország és Ukrajna közt.
fegyverkezés Soha nem látott fegyverkezés veszi kezdetét Magyarország közvetlen szomszédjában: máris sokan aggódnak A Dovos hárommillió eurós kezdeti tőkeinjekcióval indul.
21:54 repülőgép Most kezdhet aggódni a Boeing és az Airbus: jön Kína utasszállító repülőgépe – sorban állnak a vevők a C919-re
19:49 Románia Vége: bezár a nagy acélgyár Erdélyben, már nem bírta fizetni a rezsit – százak állása szűnik meg
19:20 hídépítés Megint mit művelt Kína: olyan hidat épített, aminek csodájára jár a világ – fogják a fejüket a mérnökök
18:33 Nagy-Britannia Egyszerre száz szankciót vetettek ki Oroszországra, de most már Kína se úszta meg: bajban lesz az árnyékflotta
18:05 ukrán gazdaság Most döbbent rá az IMF, mekkora a baj Ukrajnában: az eddigi megállapodás semmis, rendkívüli tárgyalásokat folytatnak Zelenszkijékkel
16:32 Nemzetközi Valutaalap Ítéletet mondott a hírhedt amerikai valutaalap Romániáról, ebből már látszik: Magyarország elsüvít mellette – oda a román jólét, fenyeget a bóvli
15:59 vasút Összekötötték Magyarországot Ukrajnával, mostantól él az új vasúti kapcsolat – évtizedeken át szünetelt, így járnak mától a vonatok
15:41 fegyverkezés Soha nem látott fegyverkezés veszi kezdetét Magyarország közvetlen szomszédjában: máris sokan aggódnak
15:19 energia Az európaiak szemébe mondta Amerika, mit akar tenni az orosz gázzal és olajjal: egyből Magyarországgal és Szlovákiával vágtak vissza
12:12 orosz-ukrán konfliktus Totális támadás Oroszország legnagyobb olajrakodó kikötője ellen, ez a nyugati szállítás bázisa: csúcstechnológiával lövik az ukránok
11:14 vám Trump rájött, hogyan tudná egyszerre megbüntetni Indiát és Kínát: az EU retteg Peking bosszújától
05:54 orosz-ukrán háború Újabb veszély les a lengyelekre az orosz drónok után: kiadta a figyelmeztetést a nagy amerikai hitelminősítő – Magyarország izgulhat
05:20 autó Új kínai autómárka jelent meg a semmiből: eddig porszívókat gyártottak, most megcsinálják a világ legerősebb kocsiját – már készül az európai gyár
21:42 Zapad 2025 Lengyelország nem tréfál: holnaptól 40 ezer katonát vezényel a fehérorosz határra – iszonyú veszélyes napok következnek
21:16 autópiac Mégse tudják elindítani az új Lada sorozatgyártását az oroszok: rengetegen maradtak hoppon – súlyos oka van a csúszásnak
20:15 infláció Rémálomszerű határra érkeztek a románok, ekkora drágulásra senki sem számított - krízishelyzet fenyeget
19:03 charlie kirk Nyilvánosságra hozta az FBI a gyilkos fényképét: ő ölhette meg Charlie Kirköt – fotó
19:01 új autó Putyin ezt nem akarta látni, most mégis kénytelen szembesülni vele: súlyos baj derült ki az orosz gazdaságról, nem lehet tovább titkolni
energia Az európaiak szemébe mondta Amerika, mit akar tenni az orosz gázzal és olajjal: egyből Magyarországgal és Szlovákiával vágtak vissza Az amerikai energiaügyi miniszter határozottan üzent az EU-nak.
üzletlánc Boltbezárási hullám jön a Magyarországon is működő német óriásláncnál Részleteket még nem közölt a német anyavállalat, de a magyarországi hálózat is érintett lehet.
orosz-ukrán konfliktus Totális támadás Oroszország legnagyobb olajrakodó kikötője ellen, ez a nyugati szállítás bázisa: csúcstechnológiával lövik az ukránok Dróntámadást hajtottak végre a Balti-tenger legnagyobb olajkikötője ellene. Videó
vám Trump rájött, hogyan tudná egyszerre megbüntetni Indiát és Kínát: az EU retteg Peking bosszújától Az amerikai elnök mindent bevet az ukrajnai békéért.
Németország Végleges: fizethetnek a németek, belobbant az infláció Havi szinten lassulást mért a Destatis.
orosz-ukrán háború Újabb veszély les a lengyelekre az orosz drónok után: kiadta a figyelmeztetést a nagy amerikai hitelminősítő – Magyarország izgulhat Veszélyes trendet erősíthet fel. Akár Magyarországra is lehet hatása. Videó
Június 19.csütörtök 15:42 petíció Fellázadnak az Európai Bizottság ellen az uniós gazdálkodók – elegük lett a hazugságokból, most összefogásra hívnakVideó Dénes Zoltán
Június 19.csütörtök 14:23 Európai Bizottság Szőlőkivágással és zöldszürettel reformálja az európai bort az unióVideó VG
Június 19.csütörtök 12:30 gépjárműipar Szegedről jöhet az új európai népautó, felejtsük el a Volkswagen BogaratVideó Zováthi Domokos
Június 19.csütörtök 12:25 gáz Szijjártó: akár a „vörös vonalig” is elmegy Magyarország az orosz gáz ügyébenVideó Andor Attila
Június 19.csütörtök 11:55 Brüsszel Kockára tenni is hajlandó az EU a befagyasztott orosz vagyont – Ukrajna támogatása a tét VG
Június 19.csütörtök 11:20 infláció Vissza a nullára: kamatot vágott a svájci jegybank – megnyílhat az ajtó a negatív ráta előtt is?Videó VG/MTI
Június 19.csütörtök 11:10 agrártermék Brüsszel még Ukrajna EU-csatlakozása előtt lerombolja a piacainkat – figyelmeztetnek a gazdák Andor Attila
Június 19.csütörtök 10:27 sportgazdaság Minden idők legnagyobb sportüzlete: eladják a Los Angeles LakerstVideó D. GY.
Június 19.csütörtök 10:14 kamatdöntés Powellék elgáncsolták az aranyat, Izrael sem tudta felsegíteni Mészáros Gergő
Június 19.csütörtök 9:54 SpaceX Felrobbant egy SpaceX Starship űrhajó, majd óriási lángokkal égett – videóVideó Németh Anita
Június 19.csütörtök 9:22 űrkutatás Ha Kapu Tiborék nem sietnek, lekörözi őket Európa – űroázisokat és intergalaktikus Netflixet vizionál az Európai Űrügynökség Gergely Máté
Június 19.csütörtök 9:04 vagyon Nem ért véget az amerikai álom: tavaly naponta ezer ember lett milliomos M. Cs.