stratégiai együttműködés Nagy hírt közölt az MVM: azt ígérik, ezzel jól járnak az ügyfelek – óriási magyar céggel kötött megállapodást A partnerség az energiaellátás biztonságát és a költséghatékonyságot egyszerre erősítheti. Videó
légiközlekedés Belföldi járatot indít a Wizz Air Pozsony és Kassa között Szlovákiában hét év után ismét lesz repülőjárat az ország két legnagyobb városa, Pozsony és Kassa között. Szlovákiában hét év után ismét lesz repülőjárat az ország két legnagyobb városa, Pozsony és Kassa között.
Lázár János Hatalmas beruházási program indul, ebből az egész ország fog meríteni: a következő tíz év legnagyobb projektjei – és a milliárdok Brutális összegeket öntenek a rendvédelembe, az egészségügybe, az oktatási intézmények fejlesztésébe, gigaberuházások indulnak a vasúti és közúti közlekedésben.
közút Csupa jó szándékból iszonyatos közúti bírságok jönnek Semmilyen apróság nem kerülte el a jogalkotó figyelmét. Videó
közlekedés Fontos döntést hozott augusztus 20-ról Lázár János minisztériuma – erre kell figyelni a hazai utakon Az államalapítás ünnepe 2025-ben szerdára esik. Az államalapítás ünnepe 2025-ben szerdára esik.
haváriaközpont Új csodafegyvert vetett be a MÁV - itt van minden részlet, lehull a lepel a fennakadásokról Az év eleje óta önálló haváriaközpontból szervezi a MÁV csoport az utasok célba juttatását, ha a szerelvényük műszaki, időjárási vagy más okból elakad.
közlekedés A drónos kiszállítás forradalmasíthatja a kiskereskedelmet – ez lehet a hátulütője A házhoz szállítás a pandémia alatt új lendületet kapott. A szektor nagyágyúi a technológia segítségével tartanák meg, vagy bővítenék piacukat.
RCH Az ukrajnai rendeződéssel Záhony is visszakapná korábbi szerepét Visszatérhetnek az oroszországi és a távol-keleti fuvarok is. Videó Visszatérhetnek az oroszországi és a távol-keleti fuvarok is. Videó
baleset Budapest nemcsak önmagára vert rá, hanem mindenkire: ilyen busztüzek voltak Európában – és a magyar fővárosban A főpolgármesternek duplán igaza van abban, hogy példátlan. Videó
fuvarozók Nagyot lökne az ágazaton a tűzszünet, de ettől még nem térhetnek vissza automatikusan az ukrán piacra a magyar árufuvarozók Az ukrán fuvarozókra nem vonatkoznak a szigorú uniós regulák. Videó
Hegyi Zsolt Elkezdődött: nagyon másképp fognak kinézni a magyar vasútállomások, szinte minden vármegyében A projekt 2026 nyarára zárul. Videó
autósok Változtak az e-töltők szabályai, és vigyázat: ez itt nem parkoló A frissítés részben az uniós jogharmonizációt szolgálta. Videó
menetrend Közzétette a MÁV, mi vár ránk négy hétig a Keleti pályaudvaron A kormányablak, a rendőrség és az Utascentrum is marad. Videó
logisztika Hungrail: válságban a vasúti árufuvarozás, bajban a szektor cégei A költségek sokkal gyorsabban nőnek, mint a szállítási díjak.
21:00 stratégiai együttműködés Nagy hírt közölt az MVM: azt ígérik, ezzel jól járnak az ügyfelek – óriási magyar céggel kötött megállapodást
17:00 Lázár János Hatalmas beruházási program indul, ebből az egész ország fog meríteni: a következő tíz év legnagyobb projektjei – és a milliárdok
13:40 közlekedés Fontos döntést hozott augusztus 20-ról Lázár János minisztériuma – erre kell figyelni a hazai utakon
11:30 haváriaközpont Új csodafegyvert vetett be a MÁV - itt van minden részlet, lehull a lepel a fennakadásokról
13:18 baleset Budapest nemcsak önmagára vert rá, hanem mindenkire: ilyen busztüzek voltak Európában – és a magyar fővárosban
11:18 fuvarozók Nagyot lökne az ágazaton a tűzszünet, de ettől még nem térhetnek vissza automatikusan az ukrán piacra a magyar árufuvarozók
18:37 Hegyi Zsolt Elkezdődött: nagyon másképp fognak kinézni a magyar vasútállomások, szinte minden vármegyében
22:58 tengeri szállítmányozás Vámháború? A konténerkirály köszöni, jól van: forgalom- és bevételnövekedést jósol a Maersk
18:29 Dr Hargitai János Ez mérföldkő: először látszik az új magyar Duna-híd, megérkezett a folyó partjára - fotón a gigantikus szerkezet
18:18 Matteo Salvini Áttörés a Messinai-szorosnál: elfogadták a Szicíliát és az olasz szárazföldet összekötő gigahíd tervét
08:02 Central European Railways Olyan lépésekre készül a magyar vasúti árufuvarozó, hogy csak néznek a riválisok
07:46 Ryanair Nyaralni induló magyarok, figyelem: sztrájk lesz az egyik legnagyobb fapados légitársaságnál, minden borulhat a repülőgépek menetrendjében - elegük van a dolgozóknak
14:06 Építési és Közlekedési Minisztérium Hídépítési nagyüzem Magyarországon: már 250 milliárdnál jár a beruházások értéke – a minisztérium elárulta a részleteket
tengeri szállítmányozás Vámháború? A konténerkirály köszöni, jól van: forgalom- és bevételnövekedést jósol a MaerskVideó
Dr Hargitai János Ez mérföldkő: először látszik az új magyar Duna-híd, megérkezett a folyó partjára - fotón a gigantikus szerkezetVideó
Matteo Salvini Áttörés a Messinai-szorosnál: elfogadták a Szicíliát és az olasz szárazföldet összekötő gigahíd tervétVideó
Central European Railways Olyan lépésekre készül a magyar vasúti árufuvarozó, hogy csak néznek a riválisokVideó
Ryanair Nyaralni induló magyarok, figyelem: sztrájk lesz az egyik legnagyobb fapados légitársaságnál, minden borulhat a repülőgépek menetrendjében - elegük van a dolgozóknak
Építési és Közlekedési Minisztérium Hídépítési nagyüzem Magyarországon: már 250 milliárdnál jár a beruházások értéke – a minisztérium elárulta a részleteket
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér A Waberer’s és a Budapest Airport stratégiai együttműködésre lép
Augusztus 24.csütörtök 7:50 3-as metró Videofelvételeken keresi a BKV a 3-as metró ajtóhibáinak okait MTI
Augusztus 23.szerda 10:48 BKV BKK-botrány: ezért szüntették meg a nyomozást az „etikus hekker” ügyében MTI/VG