Cégvilág
A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca olyan elit klubba került, amelyet jellemzően technológiai óriások uralnak.
Másfél milliárd forintba kerül egy 150 méteres vasútvonal rendbetétele – a MÁV vezére megígérte, hogy idén a befejezik a Dunántúlt megbénító szakasz felújítását
Már egy éve nem járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, a MÁV vezérigazgatója azt ígéri: idén nyáron végre elkészül a másfél milliárd forintos felújítás.
Már egy éve nem járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, a MÁV vezérigazgatója azt ígéri: idén nyáron végre elkészül a másfél milliárd forintos felújítás.
Blokk cím
Blokk cím
A Disney készen áll arra, hogy elengedje közel 20 év után a biztonságot jelentő Bob Iger kezét.
Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Kíméletlenül beszólt a Malévnak a Wizz Air vezére, tisztázta a Budapest–New York járatot: „Van, amikor a hazát így-úgy szolgálni kell”
A vezérigazgató szerint a társaság 2026-ban újra nyolcvanmillió utast szállíthat, miközben hazai munkahelyeket teremt, és a gazdaságot is támogatja.
Hónapokon át nem kaptak fizetést a dolgozók, most eladja Románia legnagyobb acélművét a Dunaferrt megvásárló Liberty Steel
A román bíróság zöld utat adott az ország legnagyobb acélművének eladására. A Dunaferr tulajdonosaként is ismert vállalatcsoport galaci egysége ellen nemzetközi aukciót hirdetnek.
A román bíróság zöld utat adott az ország legnagyobb acélművének eladására. A Dunaferr tulajdonosaként is ismert vállalatcsoport galaci egysége ellen nemzetközi aukciót hirdetnek.
Ismét elmeszelte a Gazdasági Versenyhivatal az egyik legnagyobb online oldalt. Az eMAG-nak közel negyedmilliárd forintos bírságot kell kifizetnie.























