logisztika Magyarország is jól járhat: megnyílt az új fiumei kikötő - munkába állt Európa új kapuja Befutott az első teherhajó a fiumei mélytengeri kikötőbe.
elektromos autók Nem akárki mondta ki: minden autó elektromos lesz, nincs visszaút – ezt nem fogja túlélni az összes nyugati márka
felmérés Állva hagyják a kínai cégek az amerikaiakat, és ezt már ők maguk is bevallják Kínából Délkelet-Ázsiába vándorol az amerikai tőke.
autóipar Nagy baj van a Mercedes autóival: képtelen megcsinálni, amit minden más gyártó igen, előtte jár a Volvo és a BMW is A Mercedes-Benz az egyetlen európai autógyártó, amely nem áll jól az EU szén-dioxid-kibocsátási céljainak teljesítésében. A cég egyébként sincs könnyű helyzetben: gyakorlatilag mindent eladnak és leépítenek.
autóipar Azonnal leálltak a gyárai a világ egyik legnagyobb autómárkájának: Szlovákiában az összes dolgozót hazaküldték – brutális támadás történt, megbénult a termelés Akár októberig is tarthat, mire sikerül helyreállítani a cég rendszereit és újraindulhat a termelés.
autóipar Váratlanul feltűnt egy ország, ami úgy veszi a Teslát, mintha kötelező lenne: már nem csak Norvégiában bízhat Elon Musk Meglepő helyen kezdi el meghódítani a vásárlókat Elon Musk cége.
Oroszország Nagyot hibázott az EU, a bíróság mondta ki: fizethet Putyin milliárdos oligarchájának, mert kitiltotta – még sincs köze Ukrajna lerohanásához Dmitrij Pumpjanskij orosz milliárdost az Európai Unió Bírósága felmentette az ellene 2022 márciusa óta érvényben lévő szankciók alól. Pumpjanszkij esete annyiban nem egyedülálló, hogy korábban is töröltek magánszemélyeket a szankciós listáról.
13:39 logisztika Magyarország is jól járhat: megnyílt az új fiumei kikötő - munkába állt Európa új kapuja
09:28 elektromos autók Nem akárki mondta ki: minden autó elektromos lesz, nincs visszaút – ezt nem fogja túlélni az összes nyugati márka
07:49 autóipar Nagy baj van a Mercedes autóival: képtelen megcsinálni, amit minden más gyártó igen, előtte jár a Volvo és a BMW is
07:14 autóipar Azonnal leálltak a gyárai a világ egyik legnagyobb autómárkájának: Szlovákiában az összes dolgozót hazaküldték – brutális támadás történt, megbénult a termelés
06:41 autóipar Váratlanul feltűnt egy ország, ami úgy veszi a Teslát, mintha kötelező lenne: már nem csak Norvégiában bízhat Elon Musk
06:25 Oroszország Nagyot hibázott az EU, a bíróság mondta ki: fizethet Putyin milliárdos oligarchájának, mert kitiltotta – még sincs köze Ukrajna lerohanásához
20:40 konzolpiac Egyszerűbb, könnyebb, olcsóbban szállítható – a PlayStation 6 a dizájnban és az árképzésben is forradalmi lehet
20:20 Költségcsökkentés Tízezer dollárt fizet a Trump-kormányzat egy jó spórolási ötletért - de van egy pár kikötés
20:17 SpaceX Elon Musk ígéretet tett a világ legnagyobb rakétájáról: Kapu Tibor örülhet, a Starship harmadik generációja megváltoztatja az űripart
20:02 iPhone Az olcsó középkategória és a drága csúcsmodellek esete – az Apple új stratégiája egyszerre szól a túlélésről és a profitmaximalizálásról
17:40 helycsere Változás az élen: Larry Ellison a világ leggazdagabb embere, letaszította Elon Muskot a dobogó legfelső fokáról
17:10 fegyvergyártó Kirobbanó formában van a Rheinmetall, és a vezérigazgató szerint ez még csak a kezdet
16:42 szabályozás Ursula von der Leyen kitiltaná a gyerekeket a Facebookról – ez áll a drasztikus ötlet hátterében
14:57 világgazdaság Több a túlsúlyos, mint az alultáplált gyerek a világon – aggodalomra adnak okot a számok
12:22 szövetség Lelőtt drónok: évek óta nem alkalmazott eljárás van Tusk kezében – a NATO-nak döntenie kell, hogy beavatkozik-e
konzolpiac Egyszerűbb, könnyebb, olcsóbban szállítható – a PlayStation 6 a dizájnban és az árképzésben is forradalmi lehet A PS 6 legnagyobb újítása, hogy megtartja a leválasztható lemezmeghajtót.
Költségcsökkentés Tízezer dollárt fizet a Trump-kormányzat egy jó spórolási ötletért - de van egy pár kikötés Akár tízezer dollár prémiumot is átutalnak annak a tisztviselőnek, akinek használható megtakarítási ötlete van.
SpaceX Elon Musk ígéretet tett a világ legnagyobb rakétájáról: Kapu Tibor örülhet, a Starship harmadik generációja megváltoztatja az űripart Musk szerint több mint 100 tonna hasznos súlyt fog tudni szállítani.
iPhone Az olcsó középkategória és a drága csúcsmodellek esete – az Apple új stratégiája egyszerre szól a túlélésről és a profitmaximalizálásról A Pro drágább mint valaha, de az Air új kategóriát képvisel.
együtműködés Nincsenek nyitott politikai kérdések – javulhat a kapcsolat Fehéroroszországgal Minden adott a magyar–belarusz gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez az európai uniós szankciók által nem érintett területeken, a jogi és pénzügyi feltételek is adottak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Minszkben.
helycsere Változás az élen: Larry Ellison a világ leggazdagabb embere, letaszította Elon Muskot a dobogó legfelső fokáról Az Oracle jó eredménye húzta fel a részvény árát.
Július 16.szerda 11:00 mesterséges intelligencia Váratlan: Trump és Musk igazból kibékült? – elképesztő állami megrendelést kapott a világ leggazdagabb embereVideó D. GY.
Július 16.szerda 10:43 magyar mezőgazdaság Dömötör: az EU Ukrajna kedvéért áldozza fel a közös agrárpolitikát – mit szól ehhez a dán elnökség? VG
Július 16.szerda 10:13 Európai Bizottság Elképesztő pénzbesöprést tervez Brüsszel, kiszivárgott Von der Leyen mesterterve, Orbán már reagált isVideó Pető Sándor
Július 16.szerda 10:00 kereskedelmi háború Ilyet se látott még senki: Kína elárasztotta konténerekkel Amerikát – de jön a fordulat M. Cs.
Július 16.szerda 9:00 kávézólánc Ez kínos: a Starbucks ultimátumot adott a dolgozóinak – visszatérnek az irodába, vagy lehet menni Gergely Máté
Július 16.szerda 8:45 Xiaomi Kínai mobiltelefonok: megtört az óriások lendülete, csak a Xiaomi kivételVideó Nemes Tamás
Július 16.szerda 8:15 kereset Kiderült, mennyit lehet keresni a világ második legnagyobb cégénél: itt a fizetési lista Németh Anita
Július 16.szerda 7:58 kereskedelmi háború Trump legújabb bejelentése akár jó hírként is kezelhető, örülhet a gyógyszeripar? Németh Anita
Július 16.szerda 7:41 ásványkincs Nem is gondolnánk: ennek az országnak harminc évre elég aranya van, de vasércet még ezer évig tud bányászni Hornyák Szabolcs
Július 16.szerda 7:23 kereskedelmi háború Részvénypiac: beindult az amerikai gyorsjelentési szezon, stabilizálódott a zuhanás után a bitcoinVideó D. GY.
Július 16.szerda 7:00 koldus Megbukott a munkaügyi miniszter – azt mondta, hogy Kubában csak a csalók álcázzák magukat koldusnak VG/MTI
Július 16.szerda 6:53 élővilág Felfoghatatlan összegű veszteség is fenyegeti a világot az eltűnő vizes élőhelyek miattVideó Németh Anita