kikötő Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok A világ legnagyobb műtrágyaraktára Oroszországban lesz.
oroszország Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé
F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után Tönkrement Indonézia és a Boeing együttműködése.
motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki A hátborzongató motel egy temető mellé épült.
Barcelona Ingyenjegyeket osztogatnak Barcelona leghíresebb nevezetességébe Februárban egy különleges lehetőség kínálkozik arra, hogy a látogatók ingyenesen csodálhassák meg a Sagrada Famíliát.
Nipah-vírus Borzasztó következményekkel járna a Nipah vírus pandémiája Az esély erre igen csekély, de ettől függetlenül komolyan kell venni a kórokozót.
nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
21:22 kikötő Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok
20:16 oroszország Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
19:16 NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé
18:01 F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után
16:01 motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
19:49 bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept
19:38 autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól
18:21 fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
17:47 Warner A Netflix máris az amerikai törvényhozók kereszttüzében találta magát: nem győzték meg őket arról, hogy a Warner-üzlet ártatlan egyesülés
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe Erősen figyelnek: az eurózóna, Varga Mihály és mindenki, aki eurót vagy forintot ad-vesz.
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül Felgyorsulnak a tárgyalások a két fél között. Videó
fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt A kormányfő digitális vadnyugatként jellemezte a közösségi médiát, amire reagálva Elon Musk bebizonyította, hogy az is.
MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet De vajon miért nem reagál még a forint árfolyama? Nem is fog? Videó
adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből? A fájdalom a települési szintig haladt, és évekig fog tartani, de van, ahol már most nem fizetik a megemelt adót. Videó
energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren Eldőlt, hogy mi történik a gáz árával a szomszédban. Romániában a költségvetési korrekciók után gazdaságélénkítő intézkedések következnek.
November 1.szombat 20:54 külföldi munka Nem találnak munkaerőt az osztrák síparadicsomok: brutális fizetésekkel csábítják a külföldi dolgozókat a szezonra, ingyenes a szállás – így lehet jelentkezni Murányi Ernő
November 1.szombat 18:47 háború Fordulat Pokrovsz poklában: az ukránok erőre kaptak, érkezik a haditechnika – "Az oroszok a lehető legdrágább árat fizetik" Hecker Flórián
November 1.szombat 15:10 Oroszország Magyarország nincs egyedül: újabb EU-tagország kér mentességet Trumptól az amerikai szankciók alól – orosz olaj nélkül nem lesz üzemanyag Németh Anita
November 1.szombat 12:52 front Pokrovszk ostroma: megszólaltak az oroszok a helikopterről ledobott ukrán elit egységekről – „Senki nem élte túl” Hecker Flórián
November 1.szombat 9:33 járműgyártó Történelmi döntés: Svédország büszkesége Kínába költözött, soha nem látott gyárat épített – ez súlyos üzenet EurópánakVideó VG
November 1.szombat 8:33 bevásárlópark Kiakadt a polgármester: hatalmas pláza épül a városban, de román nyelven hirdetik az új állásokat – figyelmeztette a székelyudvarhelyi lakosokatVideó VG
November 1.szombat 7:46 háború Végveszély Pokrovszknál: Zelenszkij bevetette az ukrán elitegységet, az oroszok körbezárták – döntő ütközet zajlik Hecker Flórián
November 1.szombat 6:59 műkincs Louvre kirablása: nyilvánosságra hozták a belső jelentést, döbbenetes hibákat követtek el – "Ez így nem mehet tovább" Hecker Flórián
November 1.szombat 6:20 Moody's Ítéletet mondott a nagy amerikai hitelminősítő az éjjel az EU-ról: Ursula von der Leyen a fejéhez kap Hecker Flórián
Október 31.péntek 21:12 dízelhiány Elindult az orosz dominó: elzárta az első EU-tag az üzemanyag útját Európa felé – ez a Lukoil-szankció következménye VG
Október 31.péntek 19:25 árnyékflotta Trump őrjöngeni fog: az indiai multimilliárdos rájött, hogyan verheti át az amerikai szankciókat és zsákolhatja tovább az orosz olajat – műholdfelvételek buktatták le a Samadha tankhajótVideó VG
Október 31.péntek 19:11 Egyiptomi Múzeum Holnap megnyitják a világ egyik legnagyobb múzeumát, Orbán Viktor az elsők között láthatja: felbecsülhetetlen kincseket rejt, a Louvre is eltörpül mellette – videó VG - MTI