gázár Nem csak degeszre kereste magát a háborún az LNG-óriás, a jövője is ezen múlik – jól tudják már a Tiszánál is Ha szétspriccelnének a lobbisták, nem nehéz kitalálni, mit tolnának.
internetezés Másfél milliárdos ország mérhet végzetes csapást a Metára és az X-re: felhasználók millióinak tilthatják meg a használatot
részvénypiac A volatilitás az úr a tőkepiacokon, megtérülést akarnak látni a befektetők, hatalmasat zuhant az Amazon
Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább Fény derült egy titokra, ami több évtizede övezi a kólát.
kikötő Az oroszok bejelentették: övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik ötmillió tonnával – sorban állnak érte az országok A világ legnagyobb műtrágyaraktára Oroszországban lesz.
tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó A korábbi Volkswagen-gyár nem állt le a termeléssel.
NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé Mindenki sorban áll, hogy részesedjen a NIS-ből.
F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után Tönkrement Indonézia és a Boeing együttműködése.
09:07 gázár Nem csak degeszre kereste magát a háborún az LNG-óriás, a jövője is ezen múlik – jól tudják már a Tiszánál is
07:35 internetezés Másfél milliárdos ország mérhet végzetes csapást a Metára és az X-re: felhasználók millióinak tilthatják meg a használatot
06:52 részvénypiac A volatilitás az úr a tőkepiacokon, megtérülést akarnak látni a befektetők, hatalmasat zuhant az Amazon
21:53 Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább
21:22 kikötő Az oroszok bejelentették: övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik ötmillió tonnával – sorban állnak érte az országok
20:16 tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
19:16 NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé
18:01 F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után
16:01 motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki A hátborzongató motel egy temető mellé épült.
Barcelona Ingyenjegyeket osztogatnak Barcelona leghíresebb nevezetességébe Februárban egy különleges lehetőség kínálkozik arra, hogy a látogatók ingyenesen csodálhassák meg a Sagrada Famíliát.
Nipah-vírus Borzasztó következményekkel járna a Nipah vírus pandémiája Az esély erre igen csekély, de ettől függetlenül komolyan kell venni a kórokozót.
nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe Erősen figyelnek: az eurózóna, Varga Mihály és mindenki, aki eurót vagy forintot ad-vesz.
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül Felgyorsulnak a tárgyalások a két fél között. Videó
Október 15.szerda 12:28 NIS Keserves télre számít Szerbia, Vucic el is panaszolta Von der Leyennek, de hiába K. B. G.
Október 15.szerda 12:12 Európai Bizottság Brüsszel maga alá gyűri a hadiipari beszerzéseket és a megbukott drónfalkoncepciót is újra elővetteVideó VG
Október 15.szerda 11:45 költségvetési vita Ára lesz a kormányfő kimentésének, de az adósság csak dagad Európa második legnagyobb gazdaságában M. Cs.
Október 15.szerda 10:07 napenergia Olaszországnak rizsövezete is van, és itt épített napelemparkot a magyar hátterű multi, a MET VG
Október 15.szerda 7:28 kereskedelmi háború Részvénypiac: felerősödtek a Fed kamatcsökkentésére vonatkozó várakozások, a kínai-amerikai feszültség azonban óvatossá teszi a befektetőketVideó D. GY.
Október 15.szerda 7:03 Latin-Amerika Trump egyenesen megmondta a világ egyik legnagyobb országának: ad nekik pénzt, hogy ne omoljanak össze, de ha rosszul döntenek a közelgő választáson, akkor ennek vége VG
Október 15.szerda 6:49 felhőkarcoló Hivatalos: kiválasztották a tervet, új felhőkarcoló épül a Duna partján Magyarország közvetlen szomszédjában - fotókon, hogyan fog kinézni Andor Attila
Október 15.szerda 6:23 autóipar Ez sokakat meglepett: Erdélyben épült meg a Mercedes új gyára, már át is adták - mostantól itt készül az egyik legfontosabb modell elektromos motorja Andor Attila
Október 15.szerda 6:10 építőipar Európa már építkezni se hajlandó, van azonban bezzegállam, és aki felkészül: MagyarországVideó Pető Sándor
Október 15.szerda 5:31 szabadkereskedelmi megállapodás Az amerikai függőségtől megszabadulnak, Európa pedig belefullad az olcsó indiai textilbeVideó M. Cs.
Október 15.szerda 2:48 labdarúgás Messihez képest aprópénzért játszik, de így is évi félmilliárd forintért lövi a gólokat az immár 600 találatnál járó Luis SuárezVideó Gombos Krisztián