CATL Debrecen Ilyen a világon nincs: óriási bejelentést tettek a Debrecenben akkugyárat építő kínaiak – megcsinálták az első nátriumos elektromos autót A CATL és a Changan 2025 májusában indította el stratégiai együttműködését.
gázár Nem csak degeszre kereste magát a háborún az LNG-óriás, a jövője is ezen múlik – jól tudják már a Tiszánál is
internetezés Másfél milliárdos ország mérhet végzetes csapást a Metára és az X-re: felhasználók millióinak tilthatják meg a használatot
részvénypiac A volatilitás az úr a tőkepiacokon, megtérülést akarnak látni a befektetők, hatalmasat zuhant az Amazon A részvénypiac úgy tűnik, megelégelte a tech óriások gigantikus MI-beruházásait, aggódik ezek megtérülése miatt.
Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább Fény derült egy titokra, ami több évtizede övezi a kólát.
kikötő Az oroszok bejelentették: övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik ötmillió tonnával – sorban állnak érte az országok A világ legnagyobb műtrágyaraktára Oroszországban lesz.
tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó A korábbi Volkswagen-gyár nem állt le a termeléssel.
NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé Mindenki sorban áll, hogy részesedjen a NIS-ből.
11:11 CATL Debrecen Ilyen a világon nincs: óriási bejelentést tettek a Debrecenben akkugyárat építő kínaiak – megcsinálták az első nátriumos elektromos autót
09:07 gázár Nem csak degeszre kereste magát a háborún az LNG-óriás, a jövője is ezen múlik – jól tudják már a Tiszánál is
07:35 internetezés Másfél milliárdos ország mérhet végzetes csapást a Metára és az X-re: felhasználók millióinak tilthatják meg a használatot
06:52 részvénypiac A volatilitás az úr a tőkepiacokon, megtérülést akarnak látni a befektetők, hatalmasat zuhant az Amazon
21:53 Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább
21:22 kikötő Az oroszok bejelentették: övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik ötmillió tonnával – sorban állnak érte az országok
20:16 tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
19:16 NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé
18:01 F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után
16:01 motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után Tönkrement Indonézia és a Boeing együttműködése.
motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki A hátborzongató motel egy temető mellé épült.
Barcelona Ingyenjegyeket osztogatnak Barcelona leghíresebb nevezetességébe Februárban egy különleges lehetőség kínálkozik arra, hogy a látogatók ingyenesen csodálhassák meg a Sagrada Famíliát.
Nipah-vírus Borzasztó következményekkel járna a Nipah vírus pandémiája Az esély erre igen csekély, de ettől függetlenül komolyan kell venni a kórokozót.
nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe Erősen figyelnek: az eurózóna, Varga Mihály és mindenki, aki eurót vagy forintot ad-vesz.
Október 14.kedd 17:16 versenyjogi eljárás A Gucci, a Chloé és a Loewe divatmárkák súlyosan megkárosították a fogyasztókat – nem tették zsebre, amit cserébe kaptak az EU-tólVideó Németh Anita
Október 14.kedd 17:00 ZEW Életjeleket mutat a német gazdaság, az eurózónában azonban van egy nagyobb bökkenőVideó VG/MTI
Október 14.kedd 16:35 brit gazdaság London fellélegezhet, de csak óvatosan: az IMF szerint visszatérhet a növekedés – az infláció azonban tartós probléma maradVideó VG
Október 14.kedd 15:26 orosz-ukrán háború Ásványkincs-megállapodás: megérkeztek az első amerikai milliók Ukrajnába Videó Bujdosó Ivett
Október 14.kedd 15:14 labdarúgás A Barcelona megint speciális mezzel készül a Real Madrid elleni rangadóra, ezúttal Ed Sheerannel álltak összeVideó Gombos Krisztián
Október 14.kedd 15:08 EU-tagság Ursula von der Leyen kimondta, melyik ország lesz az Európai Unió következő tagja: Ukrajnának ez nagyon nem fog tetszeni – "Most érkezett el az idő" Hecker Flórián
Október 14.kedd 14:51 uniós források Kongatják a vészharangot: nagyot változhat az uniós kifizetések rendszere – nem elkölteni, hanem befektetni szeretnék a pénzt Andor Attila
Október 14.kedd 13:24 építőipar Nézze a Wienerbergert, aki a magyar építőipart siratja – így sínylődik a világ legnagyobb téglagyártójaVideó Pető Sándor
Október 14.kedd 13:10 szankciók Rámarkolt a kínai fegyverre az USA – innentől már nem játék, ami zajlik, Peking komoly fenyegetést küldött a „cinkosoknak"Videó M. Cs.
Október 14.kedd 10:13 óriásberuházás A Google nem szórakozik: bejelentették új fellegvárukat, 10 milliárd dolláros beruházás kezdődik – a teljes digitális gazdaság átalakulhatVideó Gergely Máté
Október 14.kedd 9:30 együttműködés Váratlan szövetségest talált Kína – Trump már kiszemelte, most a keleti nagyhatalommal ölelkeznekVideó VG