aggodalom Mi lesz a dél-koreai amerikai befektetésekkel a Hyundai „rémisztő" razziája után? Csütörtökön térnek haza akiket őrizetbe vettek. Videó
elektromos autók Nem akárki mondta ki: minden autó elektromos lesz, nincs visszaút – ezt nem fogja túlélni az összes nyugati márka
autóipar Nagy baj van a Mercedes autóival: képtelen megcsinálni, amit minden más gyártó igen, előtte jár a Volvo és a BMW is A Mercedes-Benz az egyetlen európai autógyártó, amely nem áll jól az EU szén-dioxid-kibocsátási céljainak teljesítésében. A cég egyébként sincs könnyű helyzetben: gyakorlatilag mindent eladnak és leépítenek.
autóipar Azonnal leálltak a gyárai a világ egyik legnagyobb autómárkájának: Szlovákiában az összes dolgozót hazaküldték – brutális támadás történt, megbénult a termelés Akár októberig is tarthat, mire sikerül helyreállítani a cég rendszereit és újraindulhat a termelés.
autóipar Váratlanul feltűnt egy ország, ami úgy veszi a Teslát, mintha kötelező lenne: már nem csak Norvégiában bízhat Elon Musk Meglepő helyen kezdi el meghódítani a vásárlókat Elon Musk cége.
Oroszország Nagyot hibázott az EU, a bíróság mondta ki: fizethet Putyin milliárdos oligarchájának, mert kitiltotta – még sincs köze Ukrajna lerohanásához Dmitrij Pumpjanskij orosz milliárdost az Európai Unió Bírósága felmentette az ellene 2022 márciusa óta érvényben lévő szankciók alól. Pumpjanszkij esete annyiban nem egyedülálló, hogy korábban is töröltek magánszemélyeket a szankciós listáról.
konzolpiac Egyszerűbb, könnyebb, olcsóbban szállítható – a PlayStation 6 a dizájnban és az árképzésben is forradalmi lehet A PS 6 legnagyobb újítása, hogy megtartja a leválasztható lemezmeghajtót.
09:28 elektromos autók Nem akárki mondta ki: minden autó elektromos lesz, nincs visszaút – ezt nem fogja túlélni az összes nyugati márka
07:49 autóipar Nagy baj van a Mercedes autóival: képtelen megcsinálni, amit minden más gyártó igen, előtte jár a Volvo és a BMW is
07:14 autóipar Azonnal leálltak a gyárai a világ egyik legnagyobb autómárkájának: Szlovákiában az összes dolgozót hazaküldték – brutális támadás történt, megbénult a termelés
06:41 autóipar Váratlanul feltűnt egy ország, ami úgy veszi a Teslát, mintha kötelező lenne: már nem csak Norvégiában bízhat Elon Musk
06:25 Oroszország Nagyot hibázott az EU, a bíróság mondta ki: fizethet Putyin milliárdos oligarchájának, mert kitiltotta – még sincs köze Ukrajna lerohanásához
20:40 konzolpiac Egyszerűbb, könnyebb, olcsóbban szállítható – a PlayStation 6 a dizájnban és az árképzésben is forradalmi lehet
20:20 Költségcsökkentés Tízezer dollárt fizet a Trump-kormányzat egy jó spórolási ötletért - de van egy pár kikötés
20:17 SpaceX Elon Musk ígéretet tett a világ legnagyobb rakétájáról: Kapu Tibor örülhet, a Starship harmadik generációja megváltoztatja az űripart
20:02 iPhone Az olcsó középkategória és a drága csúcsmodellek esete – az Apple új stratégiája egyszerre szól a túlélésről és a profitmaximalizálásról
17:40 helycsere Változás az élen: Larry Ellison a világ leggazdagabb embere, letaszította Elon Muskot a dobogó legfelső fokáról
17:10 fegyvergyártó Kirobbanó formában van a Rheinmetall, és a vezérigazgató szerint ez még csak a kezdet
16:42 szabályozás Ursula von der Leyen kitiltaná a gyerekeket a Facebookról – ez áll a drasztikus ötlet hátterében
14:57 világgazdaság Több a túlsúlyos, mint az alultáplált gyerek a világon – aggodalomra adnak okot a számok
12:22 szövetség Lelőtt drónok: évek óta nem alkalmazott eljárás van Tusk kezében – a NATO-nak döntenie kell, hogy beavatkozik-e
12:14 incidens Zelenszkij szerint, ha a Nyugat most nem ad határozott választ az orosz agresszióra, Putyin vérszemet kap
Költségcsökkentés Tízezer dollárt fizet a Trump-kormányzat egy jó spórolási ötletért - de van egy pár kikötés Akár tízezer dollár prémiumot is átutalnak annak a tisztviselőnek, akinek használható megtakarítási ötlete van.
SpaceX Elon Musk ígéretet tett a világ legnagyobb rakétájáról: Kapu Tibor örülhet, a Starship harmadik generációja megváltoztatja az űripart Musk szerint több mint 100 tonna hasznos súlyt fog tudni szállítani.
iPhone Az olcsó középkategória és a drága csúcsmodellek esete – az Apple új stratégiája egyszerre szól a túlélésről és a profitmaximalizálásról A Pro drágább mint valaha, de az Air új kategóriát képvisel.
együtműködés Nincsenek nyitott politikai kérdések – javulhat a kapcsolat Fehéroroszországgal Minden adott a magyar–belarusz gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez az európai uniós szankciók által nem érintett területeken, a jogi és pénzügyi feltételek is adottak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Minszkben.
helycsere Változás az élen: Larry Ellison a világ leggazdagabb embere, letaszította Elon Muskot a dobogó legfelső fokáról Az Oracle jó eredménye húzta fel a részvény árát.
fegyvergyártó Kirobbanó formában van a Rheinmetall, és a vezérigazgató szerint ez még csak a kezdet A háttérben az orosz agresszió és az európai biztonság garantálása áll.
Július 17.csütörtök 20:29 Walt Disney Narancsligetből világbirodalom: 70 éves lett Disneyland, a szórakoztatóipar dollármilliárdos óriáscsodájaVideó Gergely Máté
Július 17.csütörtök 19:29 közlekedés Újabb mérföldkőhöz érkezik a horvát autópálya-építés: ekkorra lesz még hamarabb elérhető a turistaparadicsom VG
Július 17.csütörtök 19:26 Németország Váratlan helyről kapott kritikát az EU-költségvetés – ezért vállalhatatlan Friedrich Merz szerint VG
Július 17.csütörtök 18:37 orosz-ukrán háború Svájc nem kapja meg az ígért Patriot rendszereket az USA-tól – aki a fejét vakarhatja, az PutyinVideó Pető Sándor
Július 17.csütörtök 17:14 adatközpont Bedobja a mély vízbe legújabb adatközpontját egy kínai cég, és ez nem túlzás VG
Július 17.csütörtök 16:59 munka Magyarországot is értékelték a munka és magánélet egyensúlya alapján – ezt találták VG
Július 17.csütörtök 16:40 kereskedelem A TACO sem elég, az EU lehet az első, akivel szemben Donald Trump nem lép hátra a vámháborúban M. Cs.
Július 17.csütörtök 16:01 EU Közös Agrárpolitika Fellázadtak az agrárminiszterek az EU-költségvetés ellen: Brüsszelnek szinte minden tagállamot sikerült maga ellen fordítaniaVideó Nemes Tamás
Július 17.csütörtök 14:25 foglalkoztatottság Nagyon rossz hírek jöttek annak, aki most készülne dolgozni menni a britekhez – aki már ott van, az sem örülhet VG
Július 17.csütörtök 12:49 aukció Több milliárd forintért kelt el a legnagyobb marsi meteorit Gergely Máté
Július 17.csütörtök 10:45 export Recesszióba döntheti Japánt a vámháború, tovább zuhan a kivitel M. Cs.
Július 17.csütörtök 10:44 uniós költségvetés EU-költségvetés: Ukrajna javára vennék el a pénzt az uniós gazdáktól, elképesztő hatalomkoncentrációra készül BrüsszelVideó VG