MÁV Brutális szám rövid idő alatt: eddig negyedmillió utazás után kellett a MÁV-nak késési biztosítást fizetnie, de még így is jól teljesíthetVideó
repülés Felszálló ágban a Boeing: újra van jövője az amerikai repülőgépgyártónak A javuló eredmény nem másnak, mint az új vezérigazgatónak, Kelly Ortbergnek köszönhető, akinek a munkájával a szakértők is elégedettek. A javuló eredmény nem másnak, mint az új vezérigazgatónak, Kelly Ortbergnek köszönhető, akinek a munkájával a szakértők is elégedettek.
borászat Master of Wine segítségével újul meg a BB bor- és pezsgőcsalád Ez Magyarországon eddig példa nélküli. Videó Ez Magyarországon eddig példa nélküli. Videó
Marc Jacobs A Louis Vuitton ház megválna egyik legkeresettebb márkájától – borsosan megkérik az árát A luxusipari csoport akár egymilliárd dolláros üzletet is köthet. Videó A luxusipari csoport akár egymilliárd dolláros üzletet is köthet. Videó
közösségi média Más lesz a választás is: a Meta teljesen leáll a politikai hirdetésekkel az EU-ban A döntés jelentős hatással lehet a jövőbeli választási kampányokra és közéleti kommunikációra. Videó A döntés jelentős hatással lehet a jövőbeli választási kampányokra és közéleti kommunikációra. Videó
mesterséges intelligencia Magyarország gigászi feladatra kötelezte a Microsoftot: 10 milliárd magyar szóval kell megbirkóznia Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően.
távközlés Exkluzív: az Erste jövőre is kiemelkedő hozamot vár a Magyar Telekomtól Van-e még tartalék a Magyar Telekom részvényárfolyamában?
Forma-1 Magyar Nagydíj Ilyet még sosem csinált a Lego: az életnagyságú villamos után most működő Formula–1-es autót mutattak be A működő Lego-Mercedes közel 400 000 kockából épült. Videó A működő Lego-Mercedes közel 400 000 kockából épült. Videó
hajlítható kijelző Megérkeztek a Samsung új hajlított képernyős okostelefonjai, tartogatnak egy-két meglepetést A Samsung bemutatta legújabb hajlítható telefonjait és okosóráit. A Samsung bemutatta legújabb hajlítható telefonjait és okosóráit.
légiközlekedés A Wizz Air-gépek már nem is csak százával szállnak fel mindennap, szintet lépett a magyar hátterű fapados Mérföldkőhöz érkezett a légitársaság, mely 2028-ra teljesen megújítaná a flottáját.
céláremelés Morgan Stanley: jóval többet érhet a Mol-részvény Megemelte a hazai olajtársaság részvényeinek célárát az amerikai befektetési bank.
Haraszti Péter A TritonLife-ot sokkolta a vezér halála, a társalapító beszáll a menedzsmentbe Kiderült, hogyan fog működni a cég Haraszti Péter váratlan halála után.
felvásárlás Kínai kézbe kerülhet a MediaMarkt, de ez egyáltalán nem lesz olcsó A tranzakcióhoz az is kell, hogy a jelenlegi tulajdonosok beleegyezzenek. A tranzakcióhoz az is kell, hogy a jelenlegi tulajdonosok beleegyezzenek.
leépítések Elbocsát és mégis a gödörben az Intel: ennek Európa issza meg a levét A csipgyártó óriási veszteséget halmozott fel ismét, ezért tovább folytatja a spórolást. A csipgyártó óriási veszteséget halmozott fel ismét, ezért tovább folytatja a spórolást.
Smashy Burger Szijjártó Péter New Yorkban nem hagyhatta ki a magyar Smashy Burgert Szijjártó Péter New Yorkban meglátogatta a magyar Smashy Burger. Videó Szijjártó Péter New Yorkban meglátogatta a magyar Smashy Burger. Videó
légiközlekedés Viharos nyár az American Airlinesnál: zuhan a kereslet, csökken a nyereség A cég kilátása jóval alulmúlja a versenytársak optimistább előrejelzéseit, részvényei ennek hatására meredeken estek. Videó A cég kilátása jóval alulmúlja a versenytársak optimistább előrejelzéseit, részvényei ennek hatására meredeken estek. Videó
06:13 MÁV Brutális szám rövid idő alatt: eddig negyedmillió utazás után kellett a MÁV-nak késési biztosítást fizetnie, de még így is jól teljesíthet
18:30 Marc Jacobs A Louis Vuitton ház megválna egyik legkeresettebb márkájától – borsosan megkérik az árát
17:40 közösségi média Más lesz a választás is: a Meta teljesen leáll a politikai hirdetésekkel az EU-ban
16:50 mesterséges intelligencia Magyarország gigászi feladatra kötelezte a Microsoftot: 10 milliárd magyar szóval kell megbirkóznia
14:15 Forma-1 Magyar Nagydíj Ilyet még sosem csinált a Lego: az életnagyságú villamos után most működő Formula–1-es autót mutattak be
12:08 hajlítható kijelző Megérkeztek a Samsung új hajlított képernyős okostelefonjai, tartogatnak egy-két meglepetést
11:29 légiközlekedés A Wizz Air-gépek már nem is csak százával szállnak fel mindennap, szintet lépett a magyar hátterű fapados
16:48 feketepiac Milliárd dolláros csipcsempészet: hiába az amerikai korlátozások, ömlik a technológia Kínába – továbbra is az Nvidia fűti a keleti MI-forradalmat
16:20 Agrofert Babis újra bevásárolt Romániában: terjeszkedik a cseh agrárbirodalom – most a Maragro Groupot szerezte meg
feketepiac Milliárd dolláros csipcsempészet: hiába az amerikai korlátozások, ömlik a technológia Kínába – továbbra is az Nvidia fűti a keleti MI-forradalmatVideó2
Agrofert Babis újra bevásárolt Romániában: terjeszkedik a cseh agrárbirodalom – most a Maragro Groupot szerezte megVideó3
akvizíció Újabb akadály az UniCredit útján: az olasz hatóság ismét felfüggesztette a BPM-felvásárlástVideó5
játékkonzol Pac-Man újratöltve: az Atari új konzollal ünnepli a világ legismertebb sárga gömbjétVideó
Shell Három olajóriás kihátrált a klímaszabályozás mögül – repedezik a globális klímamegállapodások rendszere
Július 13.csütörtök 12:10 ChatGPT Itt a ChatGPT riválisa: elindult Musk új cége, az xAI Kovácsfi Réka
Július 13.csütörtök 8:56 vezérigazgató Meghosszabbították a Disney kudarcokat halmozó vezérigazgatójának szerződését Kovácsfi Réka
Július 12.szerda 18:57 máv Valami történt a MÁV-nál: meggondolta magát, mégis új vonatokat szerezne be Hecker Flórián
Július 12.szerda 17:13 pc Az év végére stabilizálódhat a PC-piac, továbbra is a Lenovo a csúcstartó K. R.
Július 12.szerda 16:47 magas hozam Még mindig mannaként hull a profit a Wall Street nagybankjairaVideó Kriván Bence
Július 12.szerda 12:18 fapados A Ryanair üzent a magyar utasoknak: ilyen még nem történt a fapados történetében Klein Ron
Július 12.szerda 11:52 védjegyoltalom Megszólalt a Bolt, miután a taxisszövetség visszavonatná az engedélyét: „Teljes mértékben jogszerűen működünk” Hecker Flórián
Július 11.kedd 15:17 Foxconn (Hon Hai Precision Industry) Tajvanról kapott mélyütést India, oda a csipnagyhatalmi terv?Videó Kriván Bence
Július 11.kedd 9:10 Gree Magyarország Hőségriadó: kánikula idején sem csak hűtésre keresik a klímát Klein Ron
Július 10.hétfő 20:19 Ozempic Az EU vizsgálja az Ozempicet, miután öngyilkossági gondolatok is jelentkezhetnek lehetséges mellékhatásként K. R.