nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készülVideó
fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt A kormányfő digitális vadnyugatként jellemezte a közösségi médiát, amire reagálva Elon Musk bebizonyította, hogy az is.
MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet De vajon miért nem reagál még a forint árfolyama? Nem is fog? Videó
adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből? A fájdalom a települési szintig haladt, és évekig fog tartani, de van, ahol már most nem fizetik a megemelt adót. Videó
energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren Eldőlt, hogy mi történik a gáz árával a szomszédban. Romániában a költségvetési korrekciók után gazdaságélénkítő intézkedések következnek.
nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India? Moszkva egyértelmű üzenetet küldött: az orosz–indiai energetikai együttműködés folytatódik, függetlenül a washingtoni nyomásgyakorlástól.
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
19:49 bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept
19:38 autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól
18:21 fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
17:47 Warner A Netflix máris az amerikai törvényhozók kereszttüzében találta magát: nem győzték meg őket arról, hogy a Warner-üzlet ártatlan egyesülés
16:48 közlekedés A szerbek már rég túl vannak a Budapest-Belgrádon, a háttérben gyorsan összeraktak egy másik gyorsvasutat – drónfelvételek a gigaprojektről
16:15 Euroclear Rossz hír Ukrajnának: negyedével kevesebb pénz jön be a befagyasztott orosz vagyonból
15:40 arany A bitcoin volt a törvényes fizetőeszköz, de 50 millió dollár utal rá, hogy már az aranyban bízik El Salvador
15:22 Orbán Viktor Orbán Viktor: a kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!
15:10 bébiétel Újabb botrány a világ legnagyobb élelmiszercégénél: méreganyag gyanúja miatt kellett bébiételeket visszahívni – több európai ország is érintett
15:01 utazás Hajmeresztő ötlettel állt elő Brüsszel: eltörölnék a filléres jegyárakat, lassulhat a repülés – ezt azonnal áttolnák a fapadosok az utasokra
autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó A BMW regensburgi gyára olyan volumenben gyárt, mely még a debreceni beruházást is háttérbe szorítja.
bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept Több tényezője is van annak, hogy miért van így elmaradva a Pizza Hut.
autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól Visszafogja a termelést a romániai Dacia, a dolgozókat milliós végkielégítéssel ösztönzik az önkéntes távozásra.
fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának Madurónak és Venezuelának nem hozott szerencsét.
Warner A Netflix máris az amerikai törvényhozók kereszttüzében találta magát: nem győzték meg őket arról, hogy a Warner-üzlet ártatlan egyesülés A törvényhozók szerint az üzlet csökkentheti a versenyt, hatással lehet az előfizetési árakra és a munkaerőpiacra is.
Barátság kőolaj vezeték Mélyponton Ukrajna olajtranzitja – a Mol is kevesebbet rendelt Veszélyes érvágás az orosz olaj cseh importjának leállása.
November 8.szombat 9:03 német gazdaság Németország nem csak az autóiparát bukhatja el: itt a lista, mely termékeit söpri ki a világból a háború – Merz már tudja, beállt Orbán mögé a sorba Videó Pető Sándor
November 8.szombat 8:50 kiskereskedelem Megúszta a Shein: eltűntek a tiltott termékek, köztük a szexbabák VG
November 8.szombat 7:20 elektromobilitás Nem adják fel a németek: kész a Volkswagen forradalmi elektromos autója, megindul a végső roham a kínai gyártók ellen – videóVideó Murányi Ernő
November 8.szombat 7:01 NATO Németország megkapta az első szuperfegyverét az oroszok ellen: most vakarhatja a fejét Putyin – videón a PoseidonVideó Pető Sándor
November 8.szombat 6:40 OMV Petrom Ezrével rúgja ki a dolgozóit Ausztria egyik legnagyobb cége: óriási a baj Romániában VG
November 8.szombat 6:25 ajánlat Emelte a tétet a Pfizer: az elhízás elleni gyógyszert fejlesztő Metsera beadta a derekát VG
November 8.szombat 6:25 Lukoil Rájöttek Európában, hogyan lehet kijátszani az amerikai szankciókat az orosz olaj ellen: lépett az uniós állam, de Trump lecsaphat rájuk Andor Attila
November 8.szombat 6:05 szankciók Bejelentették az első EU-s országban: leállnak a benzinkutak, elfogyott az üzemanyag az orosz olaj elleni szankciók miatt – Magyarország ezt úszta meg Andor Attila
November 7.péntek 21:28 Orbán-Trump-csúcs Rendkívüli: teljes szankciómentességet kap Magyarország, megtarthatja az orosz energiahordozókat – szabadon jöhet a gáz és az olajVideó VG
November 7.péntek 21:00 Orbán-Trump-csúcs Donald Trump: Az európai vezetők féltékenyek Orbán Viktorra, azt gondolják, bárcsak úgy cselekedtek volna, mint a magyar miniszterelnökVideó Németh Tamás
November 7.péntek 20:47 nyugati szankciók Sorsdöntő mondat Trumptól, amikor Orbán Viktort fogadta: Magyarország mentességet kaphat Amerikától – megtarthatja az orosz olajat VG