Közélet
orosz drónok
Elege lett a szomszédunknak, bekérették az orosz nagykövetet – lépnek, ha az állampolgárokról van szó
A román külügyminisztérium bekérette Oroszország bukaresti nagykövetét, miután egy orosz katonai drón a héten lezuhant Tulcea megyében. A tárca tiltakozott a román légtér megsértése miatt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a román állampolgárok nem voltak közvetlen veszélyben.
Olcsósított bombát gyártanak az oroszok, cserébe 120 ezer darabbal szórják meg Ukrajnát – Kijev már tudja, mi vár rá
Oroszország idén akár 120 ezer olcsó, nagy pusztító erejű siklóbombát tervez gyártani, köztük 500 új, 200 kilométeres hatótávolságú változatot. Emellett 70 ezer drónt állítanak elő az ukrán energetikai infrastruktúra elleni téli támadások folytatására.

A vonaton érkező fegyverszállítmányok között ukrán források szerint Észak-Koreából érkező küldemények is voltak.
Starmer személyes lobbija is jelzi: Európában kemény verseny folyik a növekvő védelmi költésekért.
Legnépszerűbb
Egy amerikai repülőt és hadihajót is riasztottak, miután észlelték az oroszok közeledését.
A rendezés a magyar sport- és turisztikai szektor számára hosszabb távú előnyökkel is járhat.