Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább Fény derült egy titokra, ami több évtizede övezi a kólát.
kikötő Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok
tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé Mindenki sorban áll, hogy részesedjen a NIS-ből.
F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után Tönkrement Indonézia és a Boeing együttműködése.
motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki A hátborzongató motel egy temető mellé épült.
Barcelona Ingyenjegyeket osztogatnak Barcelona leghíresebb nevezetességébe Februárban egy különleges lehetőség kínálkozik arra, hogy a látogatók ingyenesen csodálhassák meg a Sagrada Famíliát.
Nipah-vírus Borzasztó következményekkel járna a Nipah vírus pandémiája Az esély erre igen csekély, de ettől függetlenül komolyan kell venni a kórokozót.
21:53 Coca-Cola Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább
21:22 kikötő Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok
20:16 tűz Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó
19:16 NIS Már az arabokkal szövetkeznek a szerbek a NIS megvásárlására: az OPEC áll a háttérben – csak most lett tiszta, miért kellenek ők is a Mol mellé
18:01 F-15 Kidobta az amerikai vadászgépeket a 280 milliós ország, már reagált is a gyártó: nem erre számítottak a megalázó elutasítás után
16:01 motel Képeken a világ legijesztőbb motelje, amely a vendégek több mint 50 százalékánál fóbiát vált ki
14:14 nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol
14:04 kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe
12:45 Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül
12:28 fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt
08:03 MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet
07:30 adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből?
07:12 energia Románia döntött a rezsicsökkentésről, ennyit fizet a lakosság a gázért: óriási mező kitermelése kezdődik a Fekete-tengeren
21:20 nyugati szankciók Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
20:06 autógyártás Van egy gyára a BMW-nek, ami kenterbe veri a debrecenit: sokkal kisebb város az otthona – 57 másodpercenként gördül ki egy új autó
19:49 bezárás Imádták a magyarok, most 250 éttermét bezárja az amerikai lánc – már senkinek nem kell a régi recept
19:38 autógyártó Már csak ez hiányzott Romániának: hatalmas bajban a Dacia, sokkal kevesebb új autó kell belőle – fizetnek a munkásoknak, csak mondjanak fel maguktól
18:21 fegyverszállítás Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
nemesfém Mégis mennyit ér egy olimpiai érem, ha el akarjuk adni? Nem annyi, mint amire most gondol Az érzelmi érték ugyan fontosabb, de az anyagi se semmi.
kamatdöntés Itt a várva várt frankfurti döntés, utat nyithat Varga Mihálynak – a forint már nem fér a bőrébe Erősen figyelnek: az eurózóna, Varga Mihály és mindenki, aki eurót vagy forintot ad-vesz.
Európai Unió Ausztrália lesz a következő, Brüsszel újabb nagy szabadkereskedelmi megállapodás kötésére készül Felgyorsulnak a tárgyalások a két fél között. Videó
fogyasztóvédelem „Áruló”, „fasiszta”, „zsarnok”: nyilvánosan mocskolta Elon Musk az egyik európai kormányfőt A kormányfő digitális vadnyugatként jellemezte a közösségi médiát, amire reagálva Elon Musk bebizonyította, hogy az is.
MNB Nagyon fontos hírt kapott Varga Mihály és a forint, tetőfokán az izgalom – órákon belül döntő lökés érkezhet De vajon miért nem reagál még a forint árfolyama? Nem is fog? Videó
adóemelés Fellázadtak a románok a megszorítások ellen, nagyon veszélyes helyen, pedig ez még az eleje – mi lesz ebből? A fájdalom a települési szintig haladt, és évekig fog tartani, de van, ahol már most nem fizetik a megemelt adót. Videó
Október 29.szerda 14:54 kőolaj Olajháború a horvátoknál: a Janaf visszavágott a Slovnaftnak és a Molnak VG/MTI
Október 29.szerda 14:30 Trump Az oroszok tudják, mikor lesz vége a háborúnak — csak nem mondják el, és inkább J. D. Vance-t hibáztatják VG
Október 29.szerda 14:14 hadiipar Oroszország újabb atommeghajtású fegyvert tesztelt, maga Putyin jelentette be Németh Anita
Október 29.szerda 13:12 elektromos autók Kína elengedi a sikerágazat kezét: nincs szükség több támogatásra, ha már az ország uralja az iparágat K. B. G.
Október 29.szerda 11:45 vámháború Fontos megállapodást jelentett be Trump: lezárta a vámháborút ázsiai szövetségesével – a két Koreát is kibékítené az elnök VG
Október 29.szerda 10:45 Foxconn Hamarosan elkészül a gyár, ami mindent megváltoztat: a munkát már nem emberek, hanem robotok végzik majd a Foxconn és az Nvidia közös üzemébenVideó K. B. G.
Október 29.szerda 10:31 kenőanyag Egy magyar Lukoil-érdekeltségnek is pofon az amerikai szankcióVideó VG
Október 29.szerda 10:16 szójabab Meglepetéssel kedveskedik a kínai elnök Donald Trumpnak a csúcstalálkozó előttVideó M. Cs.
Október 29.szerda 10:12 hadiipar Németország alaposan bevásárol drónokból, és azokat rögtön a NATO keleti szárnyára küldi K. B. G.