Európai Unió Ott volt Von der Leyen előtt a recept, de rászakadt a plafon – elhúz az USA, letaszítja az európai gazdaságot Az EU alig haladt előre Mario Draghi reformcsomagjának megvalósításában. Videó
elektromos autók Nem akárki mondta ki: minden autó elektromos lesz, nincs visszaút – ezt nem fogja túlélni az összes nyugati márka Lehet, hogy az átmenet tovább tart a korábban gondoltnál, de az irány világos és nincs visszaút.
felmérés Állva hagyják a kínai cégek az amerikaiakat, és ezt már ők maguk is bevallják Kínából Délkelet-Ázsiába vándorol az amerikai tőke.
autóipar Nagy baj van a Mercedes autóival: képtelen megcsinálni, amit minden más gyártó igen, előtte jár a Volvo és a BMW is A Mercedes-Benz az egyetlen európai autógyártó, amely nem áll jól az EU szén-dioxid-kibocsátási céljainak teljesítésében. A cég egyébként sincs könnyű helyzetben: gyakorlatilag mindent eladnak és leépítenek.
autóipar Azonnal leálltak a gyárai a világ egyik legnagyobb autómárkájának: Szlovákiában az összes dolgozót hazaküldték – brutális támadás történt, megbénult a termelés Akár októberig is tarthat, mire sikerül helyreállítani a cég rendszereit és újraindulhat a termelés.
autóipar Váratlanul feltűnt egy ország, ami úgy veszi a Teslát, mintha kötelező lenne: már nem csak Norvégiában bízhat Elon Musk Meglepő helyen kezdi el meghódítani a vásárlókat Elon Musk cége.
15:50 Európai Unió Ott volt Von der Leyen előtt a recept, de rászakadt a plafon – elhúz az USA, letaszítja az európai gazdaságot
13:39 logisztika Magyarország is jól járhat: megnyílt az új fiumei kikötő - munkába állt Európa új kapuja
09:28 elektromos autók Nem akárki mondta ki: minden autó elektromos lesz, nincs visszaút – ezt nem fogja túlélni az összes nyugati márka
07:49 autóipar Nagy baj van a Mercedes autóival: képtelen megcsinálni, amit minden más gyártó igen, előtte jár a Volvo és a BMW is
07:14 autóipar Azonnal leálltak a gyárai a világ egyik legnagyobb autómárkájának: Szlovákiában az összes dolgozót hazaküldték – brutális támadás történt, megbénult a termelés
06:41 autóipar Váratlanul feltűnt egy ország, ami úgy veszi a Teslát, mintha kötelező lenne: már nem csak Norvégiában bízhat Elon Musk
06:25 Oroszország Nagyot hibázott az EU, a bíróság mondta ki: fizethet Putyin milliárdos oligarchájának, mert kitiltotta – még sincs köze Ukrajna lerohanásához
20:40 konzolpiac Egyszerűbb, könnyebb, olcsóbban szállítható – a PlayStation 6 a dizájnban és az árképzésben is forradalmi lehet
20:20 Költségcsökkentés Tízezer dollárt fizet a Trump-kormányzat egy jó spórolási ötletért - de van egy pár kikötés
20:17 SpaceX Elon Musk ígéretet tett a világ legnagyobb rakétájáról: Kapu Tibor örülhet, a Starship harmadik generációja megváltoztatja az űripart
20:02 iPhone Az olcsó középkategória és a drága csúcsmodellek esete – az Apple új stratégiája egyszerre szól a túlélésről és a profitmaximalizálásról
17:40 helycsere Változás az élen: Larry Ellison a világ leggazdagabb embere, letaszította Elon Muskot a dobogó legfelső fokáról
17:10 fegyvergyártó Kirobbanó formában van a Rheinmetall, és a vezérigazgató szerint ez még csak a kezdet
16:42 szabályozás Ursula von der Leyen kitiltaná a gyerekeket a Facebookról – ez áll a drasztikus ötlet hátterében
14:57 világgazdaság Több a túlsúlyos, mint az alultáplált gyerek a világon – aggodalomra adnak okot a számok
Oroszország Nagyot hibázott az EU, a bíróság mondta ki: fizethet Putyin milliárdos oligarchájának, mert kitiltotta – még sincs köze Ukrajna lerohanásához Dmitrij Pumpjanskij orosz milliárdost az Európai Unió Bírósága felmentette az ellene 2022 márciusa óta érvényben lévő szankciók alól. Pumpjanszkij esete annyiban nem egyedülálló, hogy korábban is töröltek magánszemélyeket a szankciós listáról.
konzolpiac Egyszerűbb, könnyebb, olcsóbban szállítható – a PlayStation 6 a dizájnban és az árképzésben is forradalmi lehet A PS 6 legnagyobb újítása, hogy megtartja a leválasztható lemezmeghajtót.
Költségcsökkentés Tízezer dollárt fizet a Trump-kormányzat egy jó spórolási ötletért - de van egy pár kikötés Akár tízezer dollár prémiumot is átutalnak annak a tisztviselőnek, akinek használható megtakarítási ötlete van.
SpaceX Elon Musk ígéretet tett a világ legnagyobb rakétájáról: Kapu Tibor örülhet, a Starship harmadik generációja megváltoztatja az űripart Musk szerint több mint 100 tonna hasznos súlyt fog tudni szállítani.
iPhone Az olcsó középkategória és a drága csúcsmodellek esete – az Apple új stratégiája egyszerre szól a túlélésről és a profitmaximalizálásról A Pro drágább mint valaha, de az Air új kategóriát képvisel.
együtműködés Nincsenek nyitott politikai kérdések – javulhat a kapcsolat Fehéroroszországgal Minden adott a magyar–belarusz gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez az európai uniós szankciók által nem érintett területeken, a jogi és pénzügyi feltételek is adottak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Minszkben.
Február 16.péntek 16:09 Ukrajna Mennyit fizet a Nyugat Ukrajnának? - kiderült ki fizet többetVideó Nemes Tamás
Február 16.péntek 16:08 Németország Olaf Scholz kancellár védelmet és sok pénzt ígért Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek VG
Február 16.péntek 15:09 izraeli háború Három éve ez robbantotta be az inflációs krízist, de most nem kell aggódni Kosztolányi Bálint
Február 16.péntek 13:03 Volodimir Zelenszkij Ukrajna régóta várt szignókat kaphat Berlinben és Párizsban VG
Február 16.péntek 7:58 Európai Unió (EU) Az uniós balti államok látják el alkohollal Oroszországot M. Cs.
Február 15.csütörtök 20:40 big tech Brüsszel áldását adhatja a távközlési piac koncentrációjára, és a Big Tech megregulázása sem marad el Hornyák Szabolcs
Február 15.csütörtök 13:44 világbank Ismét megbecsülték, mennyibe kerülne ma Ukrajna újjáépítése M. Cs.
Február 15.csütörtök 13:36 Európai Unió (EU) Nagyon gyengék az EU gazdasági kilátásaiVideó Hornyák Szabolcs
Február 15.csütörtök 12:52 Ukrajna Sürgetik az Ukrajnának szánt amerikai segélycsomag elfogadását a lengyelek és a britek VG/MTI