KSH Elárulták az elemzők, hogyan tudja kordában tartani a kormány az inflációt, egy jó hírt is közöltek – már közel a változás Az árrésstop visszafogta az árak emelkedését
büdzsé Hivatalos: nyilvánosságra hozták, mekkora a magyar költségvetés hiánya – itt vannak a számok, Nagy Márton most igazán örülhet Az év utolsó négy hónapjára 1700 milliárdos puffer áll a kormány rendelkezésére.
állami támogatás Most kell nagyon figyelni: 180 milliárd forintos pályázat nyílik meg – az államtitkár elmondta a részleteket Támogatásra pályázhatnak a hazai vállalkozások.
infláció Infláció: valami nagyon fura dolog történik a magyar boltokban Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal a legfrissebb adatokat. Járdi Roland
MÁV Brutális agresszió a vonatokon és a buszokon, elszakadt a cérna a MÁV-nál: megszüntettek egy járatot az utasok balhéi miatt Súlyos sérüléseket okoznak a MÁV csoport kollégáinak az ittas vagy agresszív utasok. Súlyos sérüléseket okoznak a MÁV csoport kollégáinak az ittas vagy agresszív utasok.
tankolás Megkérdezték a Facebookon, mennyibe fog kerülni a benzin orosz olaj nélkül: legnagyobb meglepetésre az MVM elnöke válaszolt – forintra pontos számítást adott Czepek Gábor szerint ellehetetlenülne a mindennapi megélhetés. Czepek Gábor szerint ellehetetlenülne a mindennapi megélhetés.
tankolás Órákon belül bekövetkezhet a várva várt fordulat Magyarországon: nagy üzemanyagár-csökkenést jelenthetnek be – minden adott hozzá A fő ármeghatározó tényezők már napok óta az árcsökkentés irányába mutatnak. A fő ármeghatározó tényezők már napok óta az árcsökkentés irányába mutatnak.
Szegeden úgy beindult a fix 3 százalékos hitel, hogy alku nélkül zsákolják a lakásokat A kedvező, 3 százalékos fix kamatozású hitel Szegeden élénkítette az ingatlanpiacot, különösen a panellakásokra fókuszálva, mivel a városban elérhető lakások nagy része megfelel a program feltételeinek. A vevők nagy részét most az első lakásukat vásárló fiatalok, valamint azok a szülők teszik ki, akik gyermekeiknek keresnek saját otthont az egyetemi évek idejére.
bankszünnap Több mint fél napig nem lesznek elérhetők egy hazai nagybank szolgáltatásai Mutatjuk, mire érdemes felkészülniük az ügyfeleknek.
ingatlanár Felrobbant a budai ingatlanok ára – gyakorlatilag nincs lakás 25 millió forint alatt Látványosan nőtt a hetvenmillió forint feletti lakások részaránya – áll a Duna House közleményében.
S&P 500 Kötvényláz roppantotta meg az amerikai tőzsdéket: eladási hullám a Wall Streeten – az Nvidia magával rántotta a tech részvényeket
pénzügy Állampapír: óriási bejelentést tett a Magyar Államkincstár, mostantól megváltozik a vásárlás – minden budapesti fiókot érint
FixMÁP Állampapír: bődületeset ugrott a kereslet a lakossági papírok iránt, megrohamozták a magyarok a piacot
devizapiac Összeomlott a dollár, most robban igazán csak a forint árfolyama - pillanatokon belül új rekordok dőlhetnek meg
devizapiac Elképesztő, mit művelt most a forint, évek óta nem történt ilyen: veri a dollárt, nagy csúcsot döntött az árfolyam
haváriaközpont Új csodafegyvert vetett be a MÁV - itt van minden részlet, lehull a lepel a fennakadásokról
11:35 KSH Elárulták az elemzők, hogyan tudja kordában tartani a kormány az inflációt, egy jó hírt is közöltek – már közel a változás
10:44 ingatlanár Felrobbant a budai ingatlanok ára – gyakorlatilag nincs lakás 25 millió forint alatt
09:55 otthonteremtés 3 százalékos hitel: óriási könnyítést kaptak az igénylők, kijöttek a részletek - csak ezzel a letöltéssel fog menni!
09:44 energiafüggetlenség Történelmi lépés: nyugati irányú gázimportszerződés születik, a részletekre figyel a világ – Szijjártó Péter bejelentése mindent megváltoztathat
09:31 Nemzetgazdasági Minisztérium Reagált az NGM az inflációs adatokra – fontos támogatásokról ír a minisztérium
07:49 gázvásárlási szerződés Ilyen még nem volt: Szijjártó Péter most jelentette be, Magyarország ma korszakos szerződést ír alá – ezt tudjuk eddig
20:35 Zalaegerszeg Magyarországra hozta az új gyárbővítését az az amerikai cég, aminek a munkácsi üzemét szétlőtték az oroszok: a lehető legtávolabb építkeznek az ukrán határtól
20:24 Rákosrendező Óriási fordulat Magyarország legnagyobb beruházásában: Karácsony Gergely meggondolta magát Rákosrendezőről – már az arabokkal tárgyal
19:05 szabadkígyós Folyik a harc Magyarország egyik legszebb kastélyáért, Márki-Zay nem tud lemondani róla
18:06 ingatlanpiac Szegeden úgy beindult a fix 3 százalékos hitel, hogy alku nélkül zsákolják a lakásokat
17:45 fogyasztóvédelem Veszélyes vegyületek a gyerekeknek szánt termékekben: zéró toleranciát sürgetnek a fogyasztóvédők
14:53 egészégügy Teljesen átalakul a kórházi étkeztetés Magyarországon: az egészségügyi államtitkár árulta el a részleteket – rá se lehet majd ismerni a napi adagokra
Rákosrendező Erre várt Budapest: aláírták a 800 millió eurós szerződést, megépül a rákosrendezői óriásberuházás – meghosszabbítják a kisföldalattit, új villamosvonal is lesz
innováció Itt a kormány nagy terve: elkezdik használni a csodafegyvert, ami a világ fölé repítené Magyarországot – brutális GDP-növekedést jósolnakVideó
autóipar Olyan gyorsan száguldott a MÁV-vonat, hogy az utasoknak is feltűnt, szuperolcsó autópálya-matrica jelenik meg Magyarországon – heti összefoglaló
Komárom Új pláza nyílik Magyarországon heteken belül: a húszezres vidéki város polgármestere jelentette be a részleteket
légi áruszállítás Új magyar légitársaság: landolt az első Kína–Magyarország járat, 60 tonna árut hozott Ferihegyre – érkeznek a B777-es repülőgépek is
ipar 4.0 Ajtót nyit a nagyközönségnek a magyar ipar színe-java (x) Ács István a Nemzeti Technológiai Platform Szövetség elnöke
fizetés Óriási meglepetést produkáltak a magyar fizetések, az uniót is állva hagyták Szalai Piroska miniszterelnök főtanácsadó
fogyasztás Bővül a kiskereskedelem, de erősíteni kell a fogyasztói bizalmat Báthori Bence az MBH Elemzési Centrum ágazati elemzője
Április 30.szerda 18:16 MBH Sorban állnak a külföldiek a nagy magyar banknál – 700 millió eurót is fizettek volna a papírjaiért Hecker Flórián
Április 30.szerda 13:38 infláció Nagy árcsökkentést jelentett be a Lidl: szombattól életbe lép az összes magyarországi boltban Hecker Flórián
Április 30.szerda 13:35 energiabiztonság Újabb részleteket árult el az épülő tiszaújvárosi gázerőműről Szijjártó Péter VG/MTI
Április 30.szerda 13:17 pénzügyi beszámoló Elmaradt az MVM csoport eredménye a tavalyi rekordtólVideó VG
Április 30.szerda 12:32 vélemény Még nincs döntés a jövő évi büdzséről: tovább folytatja a munkát a Költségvetési TanácsVideó Zováthi Domokos
Április 30.szerda 12:12 Európai Unió Orbán Viktor: szégyen, amit az Európai Unió a gazdasággal művel VG
Április 30.szerda 12:04 tankolás Megjött a bejelentés: így változnak az üzemanyagárak a hosszú hétvégén VG
Április 30.szerda 10:44 szemétszállítás Bejelentette a Mohu, hogyan alakul a hulladékszállítás a hosszú hétvégén VG