állatlétszám Egymillió magyar bárány lehet a válasz az európai gondokra - érdekes piaci rést azonosítottak a szakértők A legeltetésük az erdőtüzek ellen is hasznos fegyver lehet.
büdzsé Hivatalos: nyilvánosságra hozták, mekkora a magyar költségvetés hiánya – itt vannak a számok, Nagy Márton most igazán örülhet Az év utolsó négy hónapjára 1700 milliárdos puffer áll a kormány rendelkezésére.
állami támogatás Most kell nagyon figyelni: 180 milliárd forintos pályázat nyílik meg – az államtitkár elmondta a részleteket Támogatásra pályázhatnak a hazai vállalkozások.
MÁV Brutális agresszió a vonatokon és a buszokon, elszakadt a cérna a MÁV-nál: megszüntettek egy járatot az utasok balhéi miatt Súlyos sérüléseket okoznak a MÁV csoport kollégáinak az ittas vagy agresszív utasok. VG
infláció Infláció: valami nagyon fura dolog történik a magyar boltokban Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal a legfrissebb adatokat. Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal a legfrissebb adatokat.
tankolás Megkérdezték a Facebookon, mennyibe fog kerülni a benzin orosz olaj nélkül: legnagyobb meglepetésre az MVM elnöke válaszolt – forintra pontos számítást adott Czepek Gábor szerint ellehetetlenülne a mindennapi megélhetés. Czepek Gábor szerint ellehetetlenülne a mindennapi megélhetés.
tankolás Órákon belül bekövetkezhet a várva várt fordulat Magyarországon: nagy üzemanyagár-csökkenést jelenthetnek be – minden adott hozzá A fő ármeghatározó tényezők már napok óta az árcsökkentés irányába mutatnak. A fő ármeghatározó tényezők már napok óta az árcsökkentés irányába mutatnak.
Szegeden úgy beindult a fix 3 százalékos hitel, hogy alku nélkül zsákolják a lakásokat A kedvező, 3 százalékos fix kamatozású hitel Szegeden élénkítette az ingatlanpiacot, különösen a panellakásokra fókuszálva, mivel a városban elérhető lakások nagy része megfelel a program feltételeinek. A vevők nagy részét most az első lakásukat vásárló fiatalok, valamint azok a szülők teszik ki, akik gyermekeiknek keresnek saját otthont az egyetemi évek idejére.
agrárminiszter Nagy István: Brüsszel költségvetési terve Ukrajnába irányítaná a gazdák pénzét, és bedöntené az agráriumot Brüsszel költségvetési terve veszélyeztetné az európai gazdák megélhetését.
gazdaság Magyarország vonzó beruházási célpont maradt – ez a siker titka az államtitkár szerint Hazánknak szerény mértékben, de évről évre sikerült növelnie a gazdasági teljesítményét. Videó
S&P 500 Kötvényláz roppantotta meg az amerikai tőzsdéket: eladási hullám a Wall Streeten – az Nvidia magával rántotta a tech részvényeket
pénzügy Állampapír: óriási bejelentést tett a Magyar Államkincstár, mostantól megváltozik a vásárlás – minden budapesti fiókot érint
FixMÁP Állampapír: bődületeset ugrott a kereslet a lakossági papírok iránt, megrohamozták a magyarok a piacot
devizapiac Összeomlott a dollár, most robban igazán csak a forint árfolyama - pillanatokon belül új rekordok dőlhetnek meg
haváriaközpont Új csodafegyvert vetett be a MÁV - itt van minden részlet, lehull a lepel a fennakadásokról
21:10 állatlétszám Egymillió magyar bárány lehet a válasz az európai gondokra - érdekes piaci rést azonosítottak a szakértők
20:55 agrárminiszter Nagy István: Brüsszel költségvetési terve Ukrajnába irányítaná a gazdák pénzét, és bedöntené az agráriumot
20:03 gazdaság Magyarország vonzó beruházási célpont maradt – ez a siker titka az államtitkár szerint
18:50 kiskereskedelem Soha nem volt még olyan, mint az Aldi akciója: megnéztük a magyar boltok legmerészebb árleszállításait
18:01 MKIK Nagyot nyit a mesterséges intelligencia felé az iparkamara – így profitálhatnak belőle a magyar kkv-k
17:47 hadiipar Most indul csak be igazán Magyarország felfegyverzése: annyi uniós pénzt kapunk rá, mint szinte senki Európában – Brüsszel várja a tervet
17:00 energiapolitika Lőttek a magyarországi nagy gyáraknak, ezt ők is tudják: olyan drágaság jöhet, hogy nem éri meg itt termelni – ennyit ér az orosz olaj és a gáz
16:26 Shell Energy Europe Limited Itt a gigamegállapodás: tíz éven át ad el a Shell az MVM-nek földgázt – soha nem kötöttünk még ilyen hosszú időre szóló nyugati megállapodást
15:03 Orbán Viktor Brutális támadás ért két magyar nőt – Orbán Viktor nem fogta vissza magát a Facebookon – „Lázadás, lázadás!"
14:48 útfelújítás Végső ítéletet mondtak a magyar utakról: most kiderült, milyen állapotban vannak igazából – Lázár János tudja, mit kell tennie
14:31 útdíj Autópálya-matrica 2026: ilyen még nem volt, már tudjuk, mennyivel fog drágulni – ezek az új árak, de óriási kedvezménnyel lehet vásárolni
14:01 gázblokk Visontán épül az új magyar gigaerőmű, az egész ország erre vár – ez a válasz az energiarendszer előtt álló kihívásokra
12:59 diverzifikáció Itt a bejelentés: az eddigi legnagyobb volumenű és leghosszabb tervezett gázszerződést köti Magyarország nyugati beszállítóval – a Shell hazánk új gázeladója!
12:43 otthonteremtés Változás jöhet az ingatlanpiacon az Otthon Start program miatt: az új lakások terén lépnek az ingatlanfejlesztők
12:33 versenyhátrány Luxembourgi csörte: összecsap a Debreceni Egyetem az Európai Unió Tanácsával - a tét óriási, az uniós források sorsa!
12:08 minimálbér Óriási fordulat történt a 2026-os béremelésnél, megszólalt Nagy Márton: most kezdődik a küzdelem – ez a kormány terve
12:01 uniós források Uniós pénzek: Mi történt? Brüsszel tényleg utalt Magyarországnak, nem is keveset – itt a bizonyíték
11:35 KSH Elárulták az elemzők, hogyan tudja kordában tartani a kormány az inflációt, egy jó hírt is közöltek – már közel a változás
Rákosrendező Erre várt Budapest: aláírták a 800 millió eurós szerződést, megépül a rákosrendezői óriásberuházás – meghosszabbítják a kisföldalattit, új villamosvonal is lesz
innováció Itt a kormány nagy terve: elkezdik használni a csodafegyvert, ami a világ fölé repítené Magyarországot – brutális GDP-növekedést jósolnakVideó
autóipar Olyan gyorsan száguldott a MÁV-vonat, hogy az utasoknak is feltűnt, szuperolcsó autópálya-matrica jelenik meg Magyarországon – heti összefoglaló
adó Hatalmas bejelentést tett a kormány a magyarországi üzemanyagárakról: elhalasztanák a drágulást, amire mindenki készült – itt vannak a részletek
Komárom Új pláza nyílik Magyarországon heteken belül: a húszezres vidéki város polgármestere jelentette be a részleteket
ipar 4.0 Ajtót nyit a nagyközönségnek a magyar ipar színe-java (x) Ács István a Nemzeti Technológiai Platform Szövetség elnöke
fizetés Óriási meglepetést produkáltak a magyar fizetések, az uniót is állva hagyták Szalai Piroska miniszterelnök főtanácsadó
fogyasztás Bővül a kiskereskedelem, de erősíteni kell a fogyasztói bizalmat Báthori Bence az MBH Elemzési Centrum ágazati elemzője
Április 28.hétfő 20:46 Szlovákia Történelmi bővítés jön a magyar-szlovák határon – rekordidő alatt indulhatnak az építkezések VG/MTI
Április 28.hétfő 19:03 Vaszary János Hollywoodi sztár Vaszary-festménye kerül kalapács alá Budapesten VG
Április 28.hétfő 18:53 egészség Mobiltokokat vizsgál a Fogyasztóvédelem – mérgezőek lehetnek Andor Attila
Április 28.hétfő 18:14 kkv Németországba és Üzbegisztánba fektettek ki magyar cégek – itt vannak a Demján Sándor Program első eredményei Járdi Roland
Április 28.hétfő 18:03 strandszezon Nyitnak a termálfürdők külső medencéi május elsején: itt lehet már strandolni isVideó VG
Április 28.hétfő 17:09 határátkelő Robert Fico fontos kéréssel fordult Orbán Viktorhoz – azt kérte, ezért tegyen meg mindentVideó VG
Április 28.hétfő 16:53 BorsodChem Milliárdos fejlesztést hajt végre az egyik legnagyobb vegyipari cég Magyarországon VG/MTI
Április 28.hétfő 16:23 kiskereskedelem Így változtatna az árrésstop kiterjesztése a háztartások helyzetén – van, ami egyben családtámogatási intézkedés is Zováthi Domokos
Április 28.hétfő 16:02 madárinfluenza A termelés szüneteltetéséért kaphatnak támogatást a víziszárnyastartók VG
Április 28.hétfő 16:02 gazdaság Újabb magyar politikai nagyágyúval találkozott Holyfield, a bokszlegenda – Üzlet van a háttérben?Videó VG
Április 28.hétfő 15:25 egészségügy Együttműködik Magyarország és Ukrajna – kulcsfontosságú területen indul közös projekt VG/MTI